Két aranyérmet szereztek a magyarok az egri uszonyos és búvárúszó Világkupa zárónapján. 50 méteres felszíni úszásban Székely Lilla (képünkön) lett első, míg a 200 méteres uszonyos gyorsúszásban Senánszky Petra volt a leggyorsabb.


A szombati naphoz hasonlóan a juniorok sem maradtak adósok a jó eredményekkel: fiataljaink öt aranyérmet gyűjtöttek a zárónapon. Kókai Dávid szerint tökéletes idénynyitó volt az egri VK. „Arra lehetett számítani, hogy a magyar csapat jól fog szerepelni, de különösen a juniorok teljesítménye várakozáson felüli volt” – mondta Magyar Búvár Szövetség Uszonyos Szakbizottságának elnöke.

A Világkupa első napján a sportág nemzetközi szövetsége (CMAS) Egerben tartotta elnökségi ülését. Dr. Nyíri Iván, a Magyar Búvár Szövetség elnöke, egyben a Világszövetség alelnöke elmondta, 17 ország képviselői vettek részt az elnökségin, ahol javaslatok érkeztek a jövő évi választó közgyűlés helyszínére. „Tunézia mellett Spanyolország, Oroszország és Fülöp-szigetek is jelezte, hogy megrendezné az eseményt. Ez a szempontunkból azért fontos, mert – mint már azt korábban bejelentettük – én is indulok az elnökválasztáson. Az már elmondható, hogy nagy küzdelem lesz. Mindegyik vetélytársam élvezi a saját nemzeti olimpiai bizottságának támogatását, ebből is látszik, hogy egy fontos választás elé nézünk” – mondta a sportvezető, aki vasárnap a Magyar Olimpiai Bizottság tagja lett a MOB-közgyűlésen.


Vasárnapi aranyérmesek

Felnőtt

Női 50 méteres felszíni úszás – Székely Lilla
Női 200 méteres uszonyos gyorsúszás – Senánszky Petra

Junior

Férfi junior 100 méteres uszonyos gyorsúszás – Kosina Gergő
Női junior 100 méteres uszonyos gyorsúszás – Varga Krisztina
Férfi junior 200 méteres uszonyos gyorsúszás – Kosina Gergő
Női junior 200 méteres uszonyos gyorsúszás – Varga Krisztina
Férfi junior 400 méteres felszíni úszás – Kosara Géza