A csütörtöki napon sem unatkoznak majd az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának (EFOTT) résztvevői, ez garantálható. A zánkai Új Nemzedék Központban zajló fesztiválon a Nagyszínpadon ezúttal kizárólag hazai zenekarok szórakoztatják majd a közönséget: Kowalskyval meg a Vegával indul a program, hogy aztán a Supernemmel, a Kiscsillaggal és a Quimbyvel folytatódjon.

Ami a többi helyszínt illeti: többek között a PUF, a Hétköznapi Csalódások, Nagy Feró és a Beatrice, Ganxta Zolee és a Kartel, a Belga és a Hősök vár az érdeklődőkre, a retróra szakosodott HÖOK Stage-en pedig ezúttal is különlegességekkel kedveskednek a műfaj kedvelőinek. Rég nem hallottunk a debreceni Kerozinról, ezúttal viszont ismét „beengedik a kismalacot”, és – bár a frontember Dr. Love, alias Zsolti még mindig hűvösön van – rendel a Szerelemdoktor is, vagyis felcsendülnek az UFO legnagyobb slágerei.

Emellett szokás szerint egész nap sportolhatnak is a fesztiválozók, méghozzá az EFOTT SportKözPontban, egyben készülhetnek a szombaton sorra kerülő EFOTT Kupákra is!