Már az előttünk álló hétvégén 90 százalékos lehet a magyar szumó-válogatott, amely az áprilisi Európa-bajnokságon indul majd. Dunaharaszti ad otthon ugyanis annak a rangos hazai versenynek, amelyen többek között az is eldől, hogy kik képviselhetik a magyar színeket az észtországi kontinensviadalon.

 

Dunaharasztiban ráadásul több utánpótlás korosztály számára országos bajnokságot is rendeznek. Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke kiemelte: a korábban elindított generációváltás idén még erőteljesebben kiteljesedik.

„Ebben az évben Magyarország ismét világversenyt rendez a sportágban. Szeptember 16-án Szigetszentmiklóson kezdődik a korosztályos Európa-bajnokság, amelyre már most nagyon készülünk. Az U14-es, az U16-os és az U18-as korosztályok kontinensbajnoksága lesz ez” – mondta Ancsin László.

Az U21, az U23 és a felnőtt kategória számára április 18. és 21. között rendezik meg az Európa-bajnokságot Tallinnban.