Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Rali Eb – Egy felfokozott hangulatú hazai versenyen 2. helyen Herczigék

Ezüstérmes pozícióból várja a zárónapot a Herczig Norbert, Ferencz Ramón páros a Rally Hungary-n. Az Eb magyarországi állomásán az orosz Nyikolaj Grjazin, Konsztantyin Alekszandrov kettős vezet.

„Nagyon jó volt a tempónk. Egy kis defektet leszámítva minden úgy alakult, ahogy szerettük volna. Ott vesztettünk 25-30 másodpercet.” – kezdte értékelését a SKODA Rally Team Hungária pilótája.

Herczig Norbert megjegyezte: fantasztikus hangulatú versenyt bonyolítanak le Nyíregyházán és környékén.

„Ez egy nagyon-nagyon felfokozott hangulatú verseny. Sok nézővel. Az esetek többségében fegyelmezett szurkolókkal találkoztunk, egy kivételtől eltekintve, ez a mádi szakasz, ahol a nézők közel állnak a pályához. Innen is kérek mindenkit, hogy figyeljünk egymásra, hiszen mindenkit hazavárnak” – tette hozzá Herczig Norbert.

A SKODA Rally Team Hungária párosa egyébként a szombati versenynap első szakaszán kapták a defektet, de utána nagy felzárkózásba kezdtek. Többek között a negyedik gyorsaságit meg is nyerték.

A III. Rally Hungary vasárnap további 7 gyorsasági szakasszal folytatódik.

 

0 Tovább

Herczig Norbert: Ez nem Eb, ez inkább világbajnoki mezőny

Túl vagyunk a rali Európa-bajnokság Nyíregyházán és környékén zajló fordulójának prológján. A mezőnyben induló magyarok közül a legjobb időt a Herczig Norbert, Ferencz Ramón páros autózta a prológon, ők a nyolcadik helyen végeztek.

Herczig Norbert elmondta, hogy fantasztikus érzés volt hazai közönség előtt beülni az autóba.

Kevés hang szűrődik be hozzánk, de ettől függetlenül maximálisan érezzük a közönséget. Az egészben az a legfelemelőbb, hogy hazai környezetben egy ilyen erős mezőnyben vághatunk neki az Eb-futamnak. Egyébként megjegyezném, ez nem is annyira Eb, ez inkább világbajnoki mezőnynek számít. Jót mentünk a prológon, de a verseny szombaton kezdődik” – mondta a SKODA Rally Team Hungária pilótája.

Szombaton hat gyorsaságival folytatódik a Rally Hungary Nyíregyházán és környékén.

0 Tovább

Száraz Gergő duplázott a kick-box világbajnokságon

Hat magyar aranyérem született a felnőtt egyéni küzdelmi döntők során az olaszországi Jesolóban zajló kick-box világbajnokságon. A nyáron a NOB teljes jogú tagságát elnyert sportág hétfőtől szombatig tartó vb-jén Száraz Gergő két szabályrendszerben is diadalmaskodott. A 65 ország közel 1400 indulóját felvonultató világverseny zárónapján még a két pointfighting csapatversenyben érdekeltek a magyarok – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A magyar válogatott felnőtt versenyzői 11 egyéni küzdelmi döntőbe verekedték be magukat, és mérkőzésük után hatukat hirdette ki győztesnek a bíró – pontosabban csak ötüket, hiszen Száraz Gergő az 57 kg-ban a light-contact és a kick-light szabályrendszerben is világbajnoki címet nyert.

Light-contactban szintén a dobogó tetejére állhatott fel Szmolek Emánuel és Zsarkó Dániel Péter. Kick-lightban Mezei Nikolett is aranyérmet nyert, a 2019-ben három szakágban is vb-győztes Busa Andrea pedig pointfightingban gyarapította világbajnoki sikereinek számát.

Ezüstérmet nyert a pointfightingos Szabó Dorina és Kondár Anna. Light-contactban Nagy Rita is a második helyen végzett, a Száraz Gergőhöz hasonlóan két döntőt is vívó Zsarkó Dániel Péter pedig kick-lightban egy ezüstöt is begyűjtött. A kiütésre menő ringes szakágakban Rákóczi Renáta jóvoltából szintén volt magyar döntős, profi full-contact világbajnokunknak végül ugyancsak az ezüstérem jutott.

A vb szombati zárónapján a magyar kick-boxosok szerepelnek még mind a férfi, mind pedig a női pointfighting csapatversenyben.

0 Tovább

Szumó – Csehovban küzdenek a legjobbak

Újabb Európa Kupán lépnek küzdőtérre a magyar szumósok. A Magyar Sumo Szakszövetség információi szerint a hétvégén az oroszországi Csehov ad otthont a rangos versenynek. Az Európa Kupákon szerzett pontokkal szerezhetnek Világjátékok indulási jogot a szumósok.

A magyar színeket három versenyző képviseli. Pap Arnold +115 kilogrammban, Buzás Patrik a 77 kilósoknál, míg Szilágyi Erik a 85 kilogrammos mezőnyben lép küzdőtérre.

Szilágyi az utóbbi két évben váltott súlycsoportot. A 92 kilós kategóriából fogyott le, és lett 85 kilós.

„A korábbi súlycsoportomból nem lehetett kijutni a Világjátékokra. Ezért történt a váltás, ami egyelőre úgy néz ki, hogy eredményes volt, hiszen szépen haladok. Annak ellenére, hogy alig több, mint másfél éve vágtam ebbe bele, az európai ranglistán már a hetedik vagyok. Az előttem álló hat szumós közül többet is legyőztem már, úgyhogy bizakodó vagyok.” – mondta Szilágyi Erik.

Az európai ranglisták alapján a nemzetközi szövetség jövő évben dönt a birminghami kvótákról. A Világjátékokat 2022 júliusában rendezik meg.

0 Tovább

24 magyar érem már biztos a kick-box vb-n

Az már biztos, hogy legalább 24 éremmel térnek majd haza a magyarok az olaszországi Jesolóban zajló kick-box világbajnokságról. A nyáron a NOB teljes jogú tagságát elnyert sportág hétfőtől szombatig tartó vb-jének első három versenynapját követően a felnőtteknél 15, míg a veteránoknál 9 magyar sportoló került be minimum a legjobb négy közé, ami pedig már automatikusan éremszerző helyet jelent. A küzdelmi súlycsoportok érmeinek számát gyarapíthatják még a zenés formagyakorlatban induló magyarok – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A magyar válogatottban a nagy nevek közül a pointfighting szabályrendszerben a négy között jár már a sporttörténelmi tizenegyedik világbajnoki címére hajtó Kondár Anna, akárcsak a 2019-ben három szakágban is világbajnoki címet nyert Busa Andrea.

A két évvel ezelőttről szintén vb-arannyal rendelkezők közül ugyancsak elődöntős már a pointfightingos Bálint Martin, valamint a kick-light szabályrendszerben Fésű Lajos.

A ringesek mezőnyében a döntőbe jutásért meccsel majd a full-contactban profi világbajnoki címvédő Rákóczi Renáta is.

0 Tovább

Formagyakorlat arany és veterán sikerek a kick-box vb-n

A formagyakorlatosok révén megszületett az első magyar felnőtt arany az olaszországi Jesolóban zajló kick-box világbajnokságon. A nyáron a NOB teljes jogú tagságát elnyert sportág hétfőtől szombatig tartó vb-jén szinte legyőzhetetlennek bizonyultak a veterán magyarok, akik hat aranyérmet szereztek. Ezzel Magyarország jelenleg vezeti az éremtáblázatot, a küzdelmi szabályrendszerekben pedig felnőtt versenyzőink 11 döntőben érdekeltek, közülük Száraz Gergő és Zsarkó Dániel Péter két szakágban is finalista – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.


Formagyakorlatban egy arannyal és egy ezüsttel zártak a magyarok Jesolóban. Mindkét érmet csapatban szerezték a mieink, akik közül a Brebovszky Zoltán, Mónus Viktor és Zahorecz Noel összetételű hármas nyert világbajnoki címet, az Esztergomi Antónia, Halustyik Cintia és Nagy István Gábor alkotta trió pedig a második helyen végzett. Egyéniben nem tudtak dobogós helyet elérni a magyarok, a legközelebb Mónus Viktor állt ehhez, aki negyedik lett.

A Szerencsejáték Zrt. által is támogatott magyar válogatottban a veteránoknál Diligens Klaudia pointfightingban és light-contactban is diadalmaskodott, sőt, triplázhat is, hiszen a három szakágban is induló versenyző a kick-lightban is döntőzik. Rajta kívül világbajnok lett Csejtey Gábor, Csikós Péter, Szuknai Zsuzsanna, valamint a korábbi legendés versenyző, jelenleg pedig a hazai light-contact és a kick-light válogatott egyik irányítója, Dancsó Zoltán.

Az éremtáblázatot a csütörtöki nap után Magyarország vezeti hét arany-, két ezüst-, és 1 bronzéremmel.

A felnőtteknél 11 magyar döntős lesz: három pointfighting, négy light-contact, három kick-light és egy full-contact fináléban érdekeltek a mieink. Közülük Száraz Gergő és Zsarkó Dániel Péter duplázhat, hiszen light-contactban és kick-lightban is finalista.

0 Tovább

Fallabda – Magyar ezüstök a Moszkva Openen

Két fallabdás ezüst Moszkvában. A Világjátékokra való felkészülés jegyében Chukwu Hannah és Farkas Balázs is 5000 dolláros versenyen lépett pályára az orosz fővárosban.

Farkas az 1. Chukwu Hannah pedig 2. kiemeltként kezdett. A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség információi szerint mindketten magabiztosan meneteltek a döntőig, ahol végül alulmaradtak. A férfi fináléban Farkas Balázs a kolumbiai Juan Camilo Vargastól kapott ki egy ötszettes csatában, amely 59 percig tartott, míg a női döntőben Chukwu Hannah az angol Lily Taylortól szenvedett háromszettes vereséget.

Mindkét magyar TOP 100-as játékos. A 2021-es évet megelőzően erre korábban nem volt példa, hogy a férfiaknál és a nőknél is legyen magyar az első százban. Farkas jelenleg a 90., Chukwu Hannah pedig a 95.

Eredmények

Moszkva Open

Női döntő:

Lily Taylor (angol, 1. kiemelt) – Chukwu Hannah (magyar, 2. kiemelt) 3-0 (11-8, 11-4, 11-6)

Férfi döntő:

Farkas Balázs (magyar, 1. kiemelt) – Juan Camilo Vargas (kolumbiai, 2. kiemelt) 2-3 (5-11, 11-7, 5-11, 11-7, 11-2

0 Tovább

Veres Roland: kick-boxosként az ökölvívó vb-n

Az ötszörös kick-box világbajnok Veres Roland is tagja az október végén Belgrádban világbajnokságon induló magyar ökölvívó válogatottnak. A hazai sportújságírók Év Sportolója szavazásán nem olimpiai sportoló létére kétszer is a tízes listára felkerült kick-boxos eddig villámkarriert futott be az ökölvívásban, hiszen csupán az év eleje óta foglalkozik komolyabban a sportággal. Az ambiciózus és még mindig nagyon fiatal sportoló fő célja, hogy ott legyen a 2024-es párizsi olimpián.

Mindig is szerettem volna olimpiai bajnok lenni - vallja Veres Roland, aki idén február óta kezdett bele komolyabban az ökölvívásba. Sportága, a kick-box azóta ugyan a nyáron teljes jogú olimpiai sportág lett, de reális esélye leghamarabb 2028-ban Los Angelesben lehet bemutatkozni az ötkarikás játékokon, a fiatal sportoló azonban szeretne részt venni már a 2024-es olimpián is. Mint mondja, ez az "álma, terve, célja", és ezért próbálta ki magát az ökölvívásban, amelynek mindig is nagy rajongója volt. 

Röpke bokszoló pályafutása során legyőzte súlycsoportja korábbi magyar bajnoki ezüstérmesét, bizonyítva, hogy megüti a válogatott közeli szintet: ám mégsem őt vitték ki az U22-es Európa-bajnokságra. Az  emiatt érzett csalódás sem vette el a kedvét, sőt, még keményebben edzett, aminek meg is lett az eredménye: első nemzetközi megmérettetésén, egy Mariborban rendezett tornán megnyerte a 60 kg-osok küzdelmeit. A szlovéniai döntőben egy belga ökölvívót múlt felül, aki vb-n és Eb-n is nyert már meccset. 

A sikereknek köszönhetően Veres Roland meghívót kapott a belgrádi világbajnokságra készülő felnőtt ökölvívó válogatottba, amelynek színeiben a vb előtti utolsó jelentős megmérettetésén, Szarajevóban ezüstérmet nyert. Először román riválisát győzte le, majd az U22-es Eb-bronzérmes lengyelnél is jobbnak bizonyult. A döntőben aztán a szőke csepeli versenyző egy rendkívül szoros összecsapáson megosztott pontozással alulmaradt a felnőtt Eb-ezüstérmes finn Kataevvel szemben. 

"Úgy éreztem, hogy tudtam dominálni a küzdelmet. Igazi ki-ki meccs volt, és valószínűleg ellenfelem nagyobb neve miatt adták neki a győzelmet. De azért dolgozunk most is a tatai edzőtáborban, hogy az a kicsi, ami most hiányzott, a vb-n már meglegyen" - fogadkozott Veres Roland, aki nem titkolja, hogy újonc létére komoly céljai vannak a világbajnokságon. 

"Mindig mindenben maximalista vagyok. Ki merem mondani azokat a dolgokat, amiket sokan nem mernek kimondani. Engem ez motivál és visz is előre. A csúcsteljesítmény elérése a célom Belgrádban. Tisztában vagyok azzal, hogy nehéz feladat vár rám, de győzni megyek. Szerintem az rossz felfogás, ha valaki nem győzni megy."

A 2017-es budapesti kick-box világbajnokság legeredményesebb versenyzője elmondta: sikerült beilleszkednie az ökölvívó válogatottba. 

"Miután látják, hogy nemzetközi szinten is képes vagyok érmeket nyerni, már elfogadnak. Nem annyira értik a sportágamat, amivel nincs is probléma, hiszen nem azt űzik, de megkapom a tiszteletet tőlük" – mesélte Veres Roland. 

"2024-ig az a fő célom, hogy kijussak az olimpiára, és a klubommal, a Halker-Király Teammel mindent meg fogunk tenni azért, hogy ott lehessek majd Párizsban. De a kick-boxhoz fűződő szerelem természetesen nem múlt el! – jelentette ki a sokoldalú sportoló.

0 Tovább

Ralikrossz-vb: Szabó Krisztián negyedik lett Portugáliában

Szabó Krisztián egy negyedik helyezéssel folytatta szereplését a ralikrossz-világbajnoki sorozatban. A magyar pilóta ezúttal a portugáliai Montalegrében ült autóba, ahol mindössze 2 tizedmásodperccel maradt le a dobogóról.

A GRX versenyzője nagyot küzdött főleg az elődöntőben, ahol Kevin Hansennel koccant is egyet, és a falba csapódott. A portugáliai vb-futamot végül Szabó Krisztián csapattársa, a finn Niclas Grönholm nyerte meg a két Hansen, Timmy és Kevin előtt.

Szabó Krisztián ezt megelőzően sporttörténelmi sikert végrehajtva Spában dobogós helyezéssel zárt, miután harmadik lett. A portugál verseny után Szabó tovább erősítette összetettbeli ötödik pozícióját.

A világbajnokság november 27-én Németországban folytatódik.

 Ralikrossz-világbajnokság

Portugál Nagydíj:

  1. Niclas Grönholm (finn)
  2. Timmy Hansen (svéd)
  3. Kevin Hansen (svéd)
  4. Szabó Krisztián (magyar)

Összetett vb-pontverseny:

  1. Timmy Hansen (svéd) 178 pont, 2. Johan Kristofferson (svéd) 161, 3., Kevin Hansen (svéd) 159 ...5., Szabó Krisztián (magyar) 127
0 Tovább

Öt-hat arany a cél a kick-box világbajnokságon

Hétfőtől szombatig rendezik az olaszországi Jesolóban az idei kick-box világbajnokságot. A versenyen a sportág hét szabályrendszerében 65 ország közel 1400 indulója lép tatamira és ringbe. A magyar színeket 44 sportoló képviseli, akiktől 5-6 aranyérmet remél a szakvezetés – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A legfőbb különlegessége a világbajnokságnak az, hogy van - szögezte le Galambos Péter, az MKBSZ elnöke, utalva arra, hogy tavaly március óta minden jelentős kick-box versenyt törölni kellett, és a szeptemberi budapesti világkupa volt az első nagy megmérettetés, ahol a – nyáron a teljes jogú olimpiai tagságot elnyert – sportág elitje ismét versenyezhetett. Az elnök elmondása szerint Jesolóban is hangsúlyt fektetnek a koronavírus járvány elleni óvintézkedésekre: például csak 48 óránál frissebb negatív teszttel lehet majd belépni a csarnokba, ahol a maszkviselést és a távolságtartást is megkövetelik a szervezők.

Sok a világbajnoki újonc a válogatottban, amely a dunavarsányi edzőtáborban készült fel a vb-re - mondta el Jároszkievicz Krisztián csapatvezető, aki a napokban lett a hazai pointfighting szakág vezetője.

"Szabályrendszertől függetlenül elmondható, hogy mindenki a saját tudásához mérten a lehető legjobb állapotban van. Azt látni kell, hogy egy generációváltás közepén vagyunk, ami lehet, hogy az eredményekben nem ugyanúgy mutatkozik meg, mint korábban, de ettől függetlenül most is vannak győzelemre esélyes és világklasszis versenyzőink. Szerintem öt-hat arany így is benne van a válogatottban, és remélem, hogy ezzel a számmal alálövök a majdani végeredménynek." – mondta Jároszkievicz Krisztián. 

A szakember a Szerencsejáték Zrt. által is támogatott csapatból kiemelte a pointfightingban induló Kondár Annát, aki tízszeres világbajnokkként a pár éve visszavonult Mórádi Zsolttal holtversenyben a sportág történetének legeredményesebb versenyzője, és amennyiben Olaszországban győzni tud, egyedüli rekorderré válik.

Jároszkievicz Krisztián a nagy nevek között említette Busa Andreát, aki 2019-ben pointfightingban, light-contactban és kick-lightban is világbajnoki címet nyert, valamint a ringesek közül Habash Antoine-t, aki korábban szintén nyert világbajnoki címeket.

Külön téttel is bír a világbajnokság a K1-ben érintettek – köztük több magyar – számára. A kick-box ugyanis ott lesz a 2022-es egyesült államokbeli Világjátékokon, ahol a szakágak közül K1-ben rendeznek küzdelmeket. A nem olimpiai sportágak legrangosabb multisport-eseményére a vb-n lehet kvalifikálni: azok szereznek indulási jogot, akik az adott súlycsoportokban bejutnak a legjobb nyolc közé. Jároszkievicz Krisztián szerint a magyarok erre eséllyel pályáznak, de nem lesz könnyű dolguk, mert népes és erős kategóriákról van szó.  

Kick-box világbajnokság, Jesolo, a magyar indulók:

Pointfighting:
Férfiak:
57 kg: Cselovszki Patrik
63 kg: Zajácz Bence
79 kg: Bálint Martin
89 kg: Korpádi Tamás
+94 kg: Koknya Péter
Nők:
50 kg: Török Szonja
60 kg: Szabó Dorina
65 kg: Busa Andrea
70 kg: Simonics Elizabet
+70 kg: Kondár Anna

Light-contact:
Férfiak:
57 kg: Száraz Gergő
69 kg: Fésű Lajos
79 kg: Pintér Bálint
84 kg: Szmolek Emánuel
89 kg: Takács Péter
94 kg: Zsarkó Dániel Péter
Nők:
60 kg: Nagy Rita
65 kg: Mezei Nikolett

Kick-light:
Férfiak:
57 kg: Száraz Gergő
69 kg: Fésű Lajos
84 kg: Szmolek Emánuel
89 kg: Takács Péter
94 kg: Zsarkó Dániel Péter
Nők:
60 kg: Nagy Rita
65 kg: Mezei Nikolett

Formagyakorlat:
Kreatív:
Férfiak: Brebovszky Zoltán, Mónus Viktor
Nők: Esztergomi Antónia, Halustyik Cintia
Kreatív fegyveres:
Férfiak: Mónus Viktor, Nagy István Gábor
Nők: Esztergomi Antónia, Halustyik Cintia
Zenés:
Férfiak: Brebovszky Zoltán, Zahorecz Noel
Nők: Esztergomi Antónia, Halustyik Cintia
Zenés fegyveres:
Férfiak: Mónus Viktor, Schersing András
Nők: Halustyik Cintia

Full-contact:
Férfiak:
57 kg: Bozok Szabolcs
Nők:
52 kg: Szegfi Zsanett
60 kg: Rákóczi Renáta

Low-kick:
Nők:
48 kg: Szeleczki Lilla
52 kg: Zsiga Melinda

K1:
Férfiak:
63.5 kg: Habash Antoine
71 kg: Goman Renátó
75 kg: Csibi Gergely
Nők:
52 kg: Pálfi Viktória
70 kg: Boros Petra

Veteránok:

Pointfighting:
Férfiak:
63 kg: Csejtey Gábor
74 kg: Mészáros Márk
+94 kg: Csikós Péter
Nők:
55 kg: Diligens Klaudia

Light-contact:
Férfiak:
63 kg: Csejtey Gábor
74 kg: Terebesi Csaba
94 kg: Dancsó Zoltán
Nők:
55 kg: Diligens Klaudia
65 kg: Szuknai Zsuzsanna

Kick-light:
Férfiak:
63 kg: Bertalan Gábor Péter
74 kg: Terebesi Csaba
Nők:
55 kg: Diligens Klaudia
65 kg: Gyurcsó-Deák Linda

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum