Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szkander – A koronavírus-járvány miatt nem indul a magyar válogatott a világbajnokságon

Véget ért az idei szezon a szkanderosoknál. A magyar bajnoki sorozat utolsó állomását Csáfordjánosfán rendezték meg, ahol a válogatott magja is asztalhoz állt.

Dóró Zsolt szövetségi kapitány szerint a nemzeti csapat tagjai hozták a kötelezőt, de ugyanakkor több súlycsoportban is vannak feltörekvő tehetségek. „Ez nagyon jót tesz a sportágnak. Nincsenek bebetonozott helyek. Minden versenyen kőkemény harc folyik az érmekért.” – mondta a szövetségi kapitány.

Csabai Attilától megtudtuk, a válogatott nem indul el az idei világbajnokságon. „Nehéz döntést kellett meghoznunk. A bukaresti járványügyi adatok nem túl jók. Az egészség a legfontosabb mindenki számára. Nem kockáztatunk, és a koronavírus negyedik hullámára való tekintettel eldöntöttük: nem indulnak magyarok a vb-n” – összegzett a Magyar Szkander Szövetség elnöke. 

0 Tovább

Kendo – Túl az országos bajnokságon

A nőknél Egle Luca, a férfiaknál pedig Komjáti Tamás győzött a 36. Kendo Országos Bajnokságon.

A budapesti eseményen Egle Luca mögött Bíró Panni zárt másodikként, megelőzve a két harmadik helyezettet: Borbély Csillát és Bíró Fannit. A férfiaknál Komjáti mögött Seress Zoltán állhatott fel a dobogó második fokára, míg a két bronzérmet Erdélyi Gábor és Polonkai Robin érdemelte ki.

A csapatoknál ugyancsak a 36. ob-t bonyolították le, itt a Hara Kendo nyerte meg küzdelmeket, a miskolci Mushin előtt. A két bronzérmes: Happu Fudo és az MJKK.

A bajnokcsapat tagjai: Béky Ezra, Egle Luca, Komjáti Krisztián, Lé Hoang Anh, Kassai-Kiss Balázs, Puszti Dániel, Komjáti Tamás.

Küzdőszellem díjak: Horváth Viktória és Török Anna, valamint Gáspár Mihály és Kovács (KoPé) Péter.

A felnőtt kategóriákon kívül több utánpótlás korosztályban avattak bajnokokat.

0 Tovább

Fallabda – Farkas Balázs 5000 dolláros tornát nyert Kolozsváron

Fantasztikus magyar győzelem Kolozsváron. Farkas Balázs egy 5000 dolláros PSA-versenyt megnyerve újabb értékes világranglista-pontokkal gazdagodott.

A többszörös magyar bajnok, aki a Világjátékokra készül, első kiemeltként a torna döntőjében az angol Ben Smith ellen nyert öt szettben.

„Fontos volt ezt megnyernem. Már csak azért is, mert lassan az idejét sem tudom, hogy mikor nyertem nemzetközi tornát. Az utóbbi időben mindig ott voltam a dobogón, de az utolsó lépések nem mindig sikerültek. Most minden összejött, csaknem egy órás fináléval behúztam a döntőt” – értékelt Farkas Balázs.

A világranglista 91. helyén álló Farkas idén még két 10 ezer dolláros tornán indul, mindkettőt Csehországban rendezik. Jövő hétvégén Prágában, december közepén pedig Ostravában ragad ütőt. 

0 Tovább

Herczig Norbert: Sokat fejlődtünk, beautóztunk a legjobbak közé

Herczigék megérkeztek az élmezőnybe. A magyar ralipáros már a következő szezonra készül, az utolsó futamon már nem ült autóba

A Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős befejezte az idei Eb-szezont. A Skoda Rallye Team Hungaria duója nem indult el a szezonzárón a Kanári szigeteken – ez a futam jelenleg is zajlik. A magyar páros az összetett 5. helyet szerezte meg az Európa-bajnoki sorozatban, a pontszerző helyen túl azonban sokkal fontosabb a magyar duó számára, hogy komoly fejlődésen mentek át az elmúlt szezonban.

Ebben az évben mondhatjuk el magunkról, és ezt Ramón nevében is kijelenthetem: megérkeztünk az élmezőnybe” – mondja Herczig Norbert.

A párosnak fordulatos szezonja volt. A technikai sport minden arcát megmutatta Eb-szezonjuk során.

Három éve megyünk az Európa-bajnokságon. A futamok között többet tudtunk tesztelni, magabiztosabbak lettünk. Aszfalton egyértelműen megérkeztünk az élmezőnybe, és nagyon bízom abban, hogy a 2022-es évet ha időben össze tudjuk rakni anyagilag, a holtszezonban egy olyan képzésen tudok részt venni, amelyen a murvás tapasztalataimat továbbfejleszthetem, és még ütőképesebbek leszünk jövőre” – nyilatkozta Herczig. 

0 Tovább

A bronzéremért küzdhet Tadissi Martial a karate vb-n

A harmadik helyért mérkőzhet szombaton Tadissi Martial a Dubaiban keddtől vasárnapig tartó karate világbajnokságon. Az olimpián az idén bemutatkozott sportág – 116 ország több mint 1000 versenyzőjének részvételével zajló – vb-jén egyéniben még a tokiói bronzérmes Hárspataki Gábornak és a fiatal Pap Dorottyának is van esélye az éremszerzésre.

A sportág legrangosabb sorozata, a Karate1 Premier League-széria két őszi állomásán, Kairóban és Moszkvában egyaránt döntőbe jutott Tadissi Martial a vb-re is átmentette kiváló formáját: a 67 kg-os férfiak 73 fős súlycsoportjának selejtezőiben sorozatban négy győzelmet aratott. Az UTE karatésa előbb 2-0-re verte a mexikói Esparzát, aztán 4-2-re a szerb Jokszicsot, a nyolcaddöntőben pedig 1-0-ra győzött az orosz Plakutyin ellen. A négy közé jutásért a korábbi vb-ezüstérmes magyar a marokkói Alaminál is 2-1-re jobbnak bizonyult. A döntőbe jutás azonban nem sikerült, egy rendkívül izgalmas és szoros mérkőzésen Tadissi 3-3-ra végzett a macedón Pavlovval, a szabályok értelmében azonban az első találatot szerző Pavlov került a fináléba, így a magyar klasszis szombaton a bronzéremért küzdhet. 

A tokiói olimpián bronzérmet nyert Hárspataki Gábor a 75 kg-osok között legyőzte türkmén és algériai ellenfelét, de utána alulmaradt az ötkarikás játékokon általa legyőzött Abdallával szemben. Mivel azonban a remek napot kifogó egyiptomi bejutott a döntőbe, Hárspataki a vigaszágon javíthat, akárcsak a nők +68 kg-os kategóriájában Pap Dorottya.  

A világbajnokságon a magyar válogatott még érdekelt a férfi és női egyéni formagyakorlatban, mindkét nem csapatküzdelmeiben, tatamira lép női formagyakorlat csapatunk, és három magyar indul a para-karate versenyszámokban is. 

0 Tovább

Jiu-jitsu: Magyar vb-aranyak

Az összes korosztályt figyelembe véve négy érmet gyűjtöttek a magyar jiu-jitsusok a 2021-es világbajnokságon.

Sikeresen szerepeltek a magyarok az Abu-Dhabiban megrendezett jiu-jitsu világbajnokságon. Váradi Erzsébet 57 kilogrammban világbajnoki címet szerzett, akárcsak ifj. Tóth Zoltán a 69 kilósok között. A Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség információi szerint Tereza Crisley első meccsén sérülést szenvedett, de így is a döntőig jutott, végül ezüstérmet szerzett a + 70 kilogrammosok között. Az utánpótlás kategóriában Tóth Alexa (63 kg), aki 2 évvel ezelőtt az U16-osok között már győzött, most az U18-as korosztályban lett világbajnok! A vb-n 64 ország közel 1400 versenyzője vett részt. 

0 Tovább

Konferencia – Középpontban a sikerek, a kutatások és a lehetőségek

Sikeres volt a Modernkori rekreáció a sikerek, a kutatások és a lehetőségek tükrében című konferencia.

A Magyar Sporttudományi Társaság Rekreációs Szakbizottsága és a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara által megrendezett eseményen többek között az egyetem korábbi hallgatói tartottak előadásokat.

Dr. Elbert Gábortól, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusától megtudtuk, hogy a járványhelyzetre való tekintettel azok is bekapcsolódhattak a programba, akik személyesen nem tudtak ott lenni, hiszen online is nézhetőek voltak az előadások. „A konferencia célja az volt, hogy a hallgatók az elődeiktől, az egyetem korábbi tanulóitól kapjanak útravalót, egyben remek gyakorlati lehetőség is volt számukra megszervezni egy ilyen rendezvényt.” – mondta az adjunktus.

A konferencián előadást tartott többek között Bátor Gábor, a Magyar Teke Szövetség főtitkára, Barabás Barbara, fittness bajnok, Müller Zsófia, a MOVE4YOU fittness márka tulajdonosa, Vági Márton, a BAHÍR főszerkesztője, sportpolitikai tanácsadó, és Korsós György, az Üstökös FC klubigazgatója. 

0 Tovább

Focis, padbolos összefogás

Összefogtak a padbolosok. A leginnovatívabb sportág képviselői a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak segítségével újabb lendületet adtak a Plüss Kommandónak.

Győrben és Budapesten rendeztek jótékonysági tornát. A szervezők a Miskolci Koraszülött Intenzív Osztályt kívánják támogatni a befolyt összegből. Bócz Tamás, a Padbol Hungary egyik képviselője elmondta, Győrben hatalmas érdeklődés mellett rendezték meg a jótékonysági tornát, Budapesten pedig főleg a fiatalokat sikerült megmozgatni. „Jó volt látni, hogy a padbol tornán mindenki mennyire segítőkész. A nevezési díjakat ajánlottuk fel, és külön is lehetett adományozni. De ne feledkezzünk meg arról, hogy még hátra van a licit a magyar labdarúgó-válogatott mezéért és labdájáért, amelyet Szalai Attila ajánlott fel” – mondta Bócz Tamás, a Padbol Hungary egyik képviselője.  Nyilka Ildikó, az Alapítvány az Alapítványokért kuratóriumának elnöke elmondta, egy Giraffe Shuttle életmentő inkubátor vezérlőre gyűjtenek, amellyel a Miskolci Koraszülött Intenzív Osztályt támogatják. „A készülék 16 millió forintba kerül, ennek már picivel több, mint a fele megvan. Bízom benne, hogy belátható határidőn belül sikerül a küldetésünk, azaz meglesz a teljes összeg a készülékre.” – összegzett Nyilka Ildikó.

A padbol Európában egyelőre 8 országban van jelen, Spanyolország, Franciaország és Románia után Magyarország másodikként csatlakozott a közép-kelet európai régióból a padbol családjához. Ez egy fúziós játék. A lábtenisznek, a squash-nak, a tenisznek és a röplabdának a keveréke.

0 Tovább

Dr. Mészáros János: A magyar csapat mintegy 120 fős delegációval érkezhet meg a jövő évi Világjátékokra

Dr. Mészáros János irányításával megújult elnökséggel vág neki a következő ciklusnak a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ). Az immár 62 tagszövetséggel rendelkező ernyőszervezet előtt mozgalmas időszak áll, az egyes sportágak nemzetközi és hazai versenyein kívül 2022-ben rendezik meg az egy évvel eltolt Világjátékokat. A nem olimpiai sportágak négy évente megrendezendő világversenyét az alabamai Birminghamben rendezik meg. Erről is beszélgettünk az NVESZ elnökével.

-          Ha visszagondolok a közgyűlésre és a főasztalnál ülőkre, akkor egyértelműnek tűnik: a magyar sport egészének fontos az, hogy mi történik az NVESZ háza táján. Lehet, hogy túlzok, de én úgy látom, soha nem volt ennyire egységes a magyar sporttársadalom.

Én azt gondolom, hogy megismertük egymást. Tudjuk, hogy ki, hol tud segíteni a másiknak. Ez eredményezheti azt, hogy dr. Szabó Tünde államtitkár asszony mellett az egyes köztestületek tudnak vállvetve dolgozni. Így fordulhatott elő, hogy az NVESZ közgyűlésén az EMMI-n kívül a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Nemzeti Diák-hallgatói és Szabadidősport Szövetség mellett jelen volt a Sportegyesületek Országos Szövetsége is.

-          Az NVESZ égisze alá egy új sportág, egy új tagszövetség érkezett. Hogy fogadta a teqball-t az NVESZ tagsága?

Amikor egy mozgásforma Magyarországon sportággá válik, előbb-utóbb találkozik velünk. A teqball az egy magyar fejlesztésű sportág. Már most több, mint 100 országban játsszák, és dinamikusan fejlődik. A Magyar Teqball Szövetség minden olyan kritériumnak eleget tett, amelyek egy irányba mutatnak: ott a helyük az NVESZ sportágak között is. Azért kívánkozik a mondat végére az „is”, mert a teqballt korábban a GAIFS (Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége) is elismerte, nem beszélve a Nemzetközi Olimpiai Bizottságról (NOB)

-          Most jelenleg 62 sportági szövetséget, szakszövetséget tömörít az NVESZ. Meddig lehet elmenni? Lesz majd egy limit, amelyet elérve újabb tagfelvételre nem lehet számítani?

Azt hiszem nincs vége. A mai világ sorra hozza az új sportágakat. Ugyanakkor nem az a célunk, hogy egyesületi háttérrel rendelkező sportágakat vegyünk fel. Természetesen nekünk figyelembe kell vennünk a NOB és a GAISF irányelveit. Érdekesség, hogy 2016-ban az NVESZ megalakulásakor 47 szövetségünk volt, most 62-nél tartunk.

-          Mik a hírek a finanszírozási háttérről?

Idén többlettámogatást kapunk. Ez körülbelül megfelel az induláskor megszabott reálértéknek, hiszen azóta megsokasodtak az NVESZ-sportágak, nagyságrendekkel több lett a feladatunk. És ezt jó érzékelni, hogy a magyar állam odafigyel arra, hogy bizony jóval többen vagyunk, mint az induláskor.

-          Egy olyan roll up előtt ülünk, amely a jövő évi Világjátékokat hirdeti. Az NVESZ számára ez csúcseseménynek számít. Ha minden rendben megy, akkor 2022-ben az egyesült államokbeli Birmingham megrendezi a soron következő Világjátékokat. Milyen világversenyre lehet számítani jövőre?

Ha az olimpiai tapasztalatokat nézzük, és a koronavírus nem ölt olyan méreteket, akkor egy nagyon jó világjátékok elé nézünk Birminghamben. Sportvezetőként mindig annak voltam a híve, hogy versenyt elhalasztani csak nagyon indokolt esetben kell. A tokiói olimpia esetében is bebizonyosodott: jó volt versenyeket látni, az olimpikonoknak versenyzési lehetőséget biztosítani. Bízom benne, hogy a Világjátékok esetében sem lesz ez másképp.

-          Mit kell tudni az előkészületekről?

Vargáné Andrejkó Edina főtitkár asszony vezetésével hamarosan egy minidelegáció indul az Egyesült Államokba, hogy feltérképezze az ottani viszonyokat. Egyébként mindenhonnan azt lehet hallani, hogy Birmingham felkészült, és várja a világ sportolóit. Körülbelül 30 kvótánál járunk most, ha minden jól megy, akkor a teljes magyar delegáció létszáma 120 fő körül lesz a jövő júliusi játékokon.

-          A léc elég magasan van, hiszen legutóbb a wroclawi Világjátékokon minden idők egyik legjobb szereplését produkálta a magyar nemzeti csapat.

Tizennégy érmet szereztünk, amióta Magyarország egységes csapatot indít a Világjátékokon, azaz 2005 óta ez volt a legjobb szereplésünk. Természetesen most a pandémia miatt egy picit bizonytalanabb világban élünk, így az elvárásokkal is óvatosabban fogalmazok. Biztos vagyok abban, hogy akik indulási jogot szereznek, és képviselhetik a magyar színeket Amerikában, számíthatunk majd rájuk…

-          Visszatérve a tisztújító közgyűlésre, megújult elnökség dolgozik az NVESZ-sportágak sikeréért. Mit kell tudni a grémiumról?

A mag együtt maradt. Sajnos Tóth László kollégánk elhunyt, nehéz lesz az ő munkásságát, agilitását pótolni. Az új elnökséghez Sinkó Andrea, a Magyar Torna Szövetség égisze alatt működő aerobik szakág egy „motorja”, valamint Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke és Nádasi Tamás, a Magyar Sakkszövetség alelnöke is csatlakozott. Szeretnénk minden tagszervezetünket segíteni a jövőben is. Igyekszünk tanácsot adni edzőképzés témakörben, és gazdasági kérdésekben is rendelkezésre állni – többek között.

-          Amióta én látom az NVESZ tevékenységét, a legelső jelző, ami eszembe jut – az eredményesség mellett – az a kompromisszumkészség. Utóbbi mennyire fakad elnök úr alapbeállítottságából?

Minden bizonnyal hatással vagyok ezekre a folyamatokra. Egyébként az elmúlt időszakban egy komolyabb szakmai vitánk volt, és ez a sportágak támogatási rendszeréből fakadt. Végül úgy gondolom, hogy sikerült igazságos rendszert kidolgozni. A mérleg nyelve egy picit a „kisebb” sportágak fele billent, és itt például nyilván nagy szükség volt a kompromisszumokra való törekvésre…

0 Tovább

Kick-box Eb: harmadikok lettünk az éremtáblázaton

A montenegrói Budvában szombaton befejeződtek az utánpótlás kick-box Európa-bajnokság küzdelmei. A zárónapon a pointfighting csapatok versenyében a magyarok két arany- és egy bronzérmet nyertek. Magyarország így összességében az éremtáblázat harmadik helyén végzett - adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Az Eb utolsó napján a Dénes Dániel, Lévai-Hangyássy Botond, Malatyinszki Bendegúz és Nagy Bálint összeállítású fiú kadet pointfighting csapat és a Gombás Alexandra, Haider Katrin, Viczián Vivien, Leszkó Kitti alkotta női junior együttes is a dobogó legfelső fokára állhatott fel, míg a lány kadet csapat harmadik lett.

A 84 fős magyar válogatott így 14 első hellyel zárta a kontinensviadalt - egyéniben Száraz Gergő és Enyingi Sára duplázni tudott, Lévai-Hangyássy Botondnak pedig a csapat mellett egyéniben is lett aranya -, és Oroszország, valamint Bulgária mögött a harmadik helyen végzett az éremtáblázaton.


Utánpótlás kick-box Európa-bajnokság, a magyar győztesek:

Petró Lilian (pointfighting, kadet 42 kg)
Bárdos Inez (pointfighting kadet 46 kg)
Lévai-Hangyássy Botond (pointfighting kadet 63 kg)
Pointfighting kadet fiú csapat (Dénes Dániel, Lévai-Hangyássy Botond, Malatyinszki Bendegúz, Nagy Bálint)
Enyingi Sára (light-contact kadet 37 kg)
Enyingi Sára (kick-light kadet 37 kg)
Halmágyi Levente (kick-light kadet 37 kg)
Pointfighting junior lány csapat (Gombás Alexandra, Haider Katrin, Viczián Vivien, Leszkó Kitti)
Száraz Gergő (light-contact junior 57 kg)
Kovács Marcell Tamás (light-contact junior 89 kg)
Kovács Laura (kick-light junior 55 kg)
Nagy Ramóna (kick-light junior 65 kg)
Száraz Gergő (kick-light junior 57 kg)
Pálfi Viktória (K1 junior 52 kg)

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum