Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szkander – Az első 2024-es országos bajnoki verseny következik​​​​​​​

A hétvégén megkezdődik a szkandereseknél az országos bajnoki sorozat. Az első versenynek Szeged ad otthont. Az Ifjúsági Házban megrendezendő szombati rangos viadalra közel ötszáz nevezés érkezett. Ez lesz az első Eb-válogató is egyben. Csabai Atilla, a Magyar Szkander Szakszövetség elnöke beszámolt arról, hogy nemzetközi részvételre is számíthatnak a versenyre kilátogatók, hiszen szlovák és román szkanderesek is asztalhoz állnak majd.

„Mozgalmas szezon áll előttünk. Számos nagyversenyt is rendez a szövetségünk, többek között az egyik legpatinásabb világkupát a Judgement Day-t, és természetesen lesz Nemzeti Döntő is. Idén májusban bonyolítják le az Európa-bajnokságot, ennek házigazdája Pozsony lesz, a világbajnokságot pedig Kisinyov rendezi augusztusban. Továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk az összes korosztály, és a paraszkanderosok versenyeztetésére is. A fiataloknak rögtön itt lesz a következő hónapban a Visegrad Junior Grand Prix.” – ismertette Csabai Atilla az idei terveket.

A magyar szkanderosok a vb és az Eb mellett tavaly sikeresen mutatkoztak be a Küzdősportok Világjátékán Rijádban. A paraversenyző Simon Dániel az abszolút álló kategóriában két érmet szerzett. Ballal arany, jobb kézzel pedig ezüstérmes lett. Kőváriné Ivánfi Brigitta a 65 kilósok mezőnyében indult. Szintén két érmet szerezve, ballal 2., jobbal 3. lett.

0 Tovább

Korfball – Hétvégén megrendezik a Magyar Kupát!​​​​​​​

Szombaton Göd ad otthont a korfball Magyar Kupának. A Magyar Korfball Szövetség információi szerint a kispályás, azaz az egyállványos viadalon 12 csapat vesz részt a Honvéd utcai csarnokban.

A Magyar Kupa csoportmérkőzésekkel indul, ezek után az egyenes kieséses szakasz végén kiderül, hogy 2024-ben melyik együttes hódítja el a trófeát. Egy biztos: címvédés nem várható Gödön, ugyanis az 1908 SZAC nem indul a kupaküzdelmekben. Egyébként ez az utolsó egynapos kupaviadal. A jövő évtől kétnaposra tervezik a Korfball Magyar Kupát.

Az eseményen külön köszönteni fogják a 2023-as világbajnokságon minden idők eddigi legjobb magyar eredményét elérő felnőtt válogatottat. Taipeiben a nemzeti csapat a kilencedik helyet szerezte meg. Ezenkívül a 2025-ös, Kínában megrendezendő Világjátékok kvalifikációjára készülő strandkorfball csapatot is méltatják.

A korfball a világ egyetlen koedukált labdajátéka, és Magyarországon is egyre jobban fejlődik. 

0 Tovább

Díjazott a Magyar Teqball Szövetség​​​​​​​

Megtartotta hagyományos díjátadó gáláját a Magyar Teqball Szövetség (MATESZ)! A Magyar Sport Házában a tavalyi év legjobbjai átvehették elismeréseiket. Az eseményen részt vett – a játékosokon kívül – dr. Janó Márk, a MATESZ elnöke, Pantl Péter, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója, Kopjáry István, a 383 The Kopjary Water tulajdonosa.

Tóth Tamás, a szövetség főtitkára hangsúlyozta, a MATESZ minden évben díjazza a legjobbakat. „Idén a játékosok mellett természetesen köszönetet mondunk a támogatóknak, a MOL-csoportnak, a 383 The Kopjary Waternek, a BioTechUSA-nak, valamint a JAKO Sport Magyarországnak. Díjat kaptak ebben az évben először a játékvezetők is” – tette hozzá a sportvezető.

A magyar fejlesztésű, és egyben hungarikumnak számító sportágban a 2023-as eredmények alapján Katz Balázs (Taksonyi Teqball SE) lett az év játékosa, míg a nőknél Janicsek Zsanett (Taksonyi Teqball SE)  érdemelte ki a kitüntető címet.


Díjazottak:

A 2023-as teqball-világbajnokságon részt vett válogatott

Játékosok: Ács Krisztina, Janicsek Zsanett, Péchy Petra, Vicsek Nóra, Bányik Csaba, Katz Balázs, Blázsovics Ádám                         

Stáb: Bajor Gábor (szövetségi csapatvezető) és Blázsovics-Petri Zsófia (sajtófőnök)

 

A 2023-as Európa Játékokon, és egyben Európa-bajnokságon részt vett válogatott

Játékosok: Vasas Lea, Janicsek Zsanett, Bányik Csaba, Katz Balázs

Stáb: Bajor Gábor (szövetségi kapitány) és Szatmári Patrik (fizioterapeuta)

 

2023-as MOL Országos Teqball Bajnokság legjobbjai

Junior egyéni

1. Varga Dániel Botond (Taksonyi Teqball SE)

2. Hercegfi Máté (Infinity Teqball)

3. Kontra Dávid (Puskás Akadémia)

Női egyéni

1. Janicsek Zsanett (Taksonyi Teqball SE)

2. Izsák Anna (Puskás Akadémia)

3. Ács Krisztina (Taksonyi Teqball SE)

Női páros

1. Péchy Petra, Vicsek Nóra (Halmozó-STEQERZ Teqball SE)

2. Vasas Lea (Agroméra Teqball SE), Janicsek Zsanett (Taksonyi Teqball SE)

Vegyespáros

1. Ács Krisztina és Bányik Csaba (Taksonyi Teqball SE)

2. Péchy Petra (Halmozó-Steqerz Teqball SE), Blázsovics Ádám (Taksonyi Teqball SE)

3. Vicsek Nóra és Odnoga Mátyás (Halmozó-STEQERZ Teqball SE)

Férfi egyéni

1. Blázsovics Ádám (Taksonyi Teqball SE)

2. Csereklye Martin (Taksonyi Teqball SE)

3. Katz Balázs (Taksonyi Teqball SE)

Férfi páros

1. Bányi Csaba és Katz Balázs (Taksonyi Teqball SE)

2. Bakó Ádám és Odnoga Mátyás (Halmozó-STEQERZ Teqball SE)

3. Velkey Balázs és Cséri Soma (Sárréti Teqball SE)

Játékvezetői díjak

Kiváló Játékvezető - Kovács Fanni

Kiváló Játékvezető - Özvegy Tamás

Kiváló Játékvezető - Borbély Péter

Év Játékvezetője - Baghy Csaba

A 2023-as Országos Amatőr Teqball Kupa Sorozat legjobbjai

Férfi egyéni

1. Toronyi Ádám (Infinity Teqball)

2. Szántó Gergő (Infinity Teqball)

3. Gendúr Milán (Taksonyi Teqball SE)

Férfi páros        

1. Major László és Balogh Balázs (Bodker Teq)

2. Szántó Gergő és Toronyi Ádám (Infinity Teqball)

3. Balla József és Orosz Viktor (Infinity Teqball)

Az U19 Euro Teqball Youth Cup-on és az U19-es Európai Nemzetközi Tornán részt vett magyarok

Játékosok: Dezsényi Zsófia, Elek Zsófia, Tóth Benjámin Patrik, Levik Boldizsár, Vajthó Jenő, Hercegfi Máté, Csábi Milán. Edző: Csereklye Martin

Fotók: Freschli József

0 Tovább

Remekül kezdte az évet az Európa Játékok-győztes kick-boxos​​​​​​​

A nemzetközi kick-box évad idei első rangos versenyét rendezték a hétvégén az olaszországi Mareno di Piavében. A Golden Glove elnevezésű viadalon Magyarországot tíz versenyző képviselte. Közülük a tavalyi évben Európa Játékokat nyert Bálint Martin egy arany- és egy ezüstérmet szerzett.

Bálint Martin 2023-ban sporttörténelmi sikert ért el a Lengyelországban lebonyolított Európa Játékokon. Az Európai Olimpiai Bizottság égisze alá tartozó multisport eseményen először szerepelt a kick-box sportág, és a bemutatkozáson Bálint Martin révén magyar diadal is született.

A csepeli Halker-Király Team sportolója az idei olaszországi szezonnyitón a pointfighting szakág 74 kg-os súlycsoportjában négy győzelemmel került a döntőbe, ahol 9-7-re felülmúlta a brit Murphyt is, így aranyérmet nyert.

Bálint Martin elindult a súlycsoportoktól független, úgynevezett Grand Champion versenyszámban is, ahol három sikerrel szintén eljutott a fináléig. Érdekesség, hogy ott ismét Murphy volt az ellenfele, és ezúttal szoros csatában, egyetlen ponttal, 11-10-re a brit bizonyult jobbnak, a magyar klasszisnak pedig be kellett érni a második hellyel.

A Golden Glove-on a felnőtteknél még egy magyar állhatott fel a dobogóra: a pointfightingos nők 50 kg-os súlycsoportjában a békéscsabai Petró Lili bronzérmet szerzett.

0 Tovább

A Kassa legyőzte a Mezőkövesdet!​​​​​​​

Mezőkövesden nyert a Kassa! Felkészülési összecsapáson a többségi magyar tulajdonban lévő, a Szlovák Labdarúgó Niké Ligában érdekelt kassaiak 2-1-re győztek az OTP Bank Ligában játszó Mezőkövesd vendégeként.  

Jót tett a kassaiaknak a magaslati edzőtábor. Az együttes ugyanis a Magas Tátrában hangolódott a szezonra. A vendégek soraiban lehetőséget kapott több új játékos, a frissen szerződtetett portugál kapus Cristiano Figueiredo, és a próbajátékon lévő nigériai csatár, Samson Ebuka Obioha is pályára lépett kezdőként, később – többek között – a gaboni Jeremie Obounet Moussango is bemutatkozott.

A kezdés a Mezőkövesdnek sikerült jobban, két perc elteltével már 11-eshez jutott, ám Drazic kihagyta a büntetőt. A 24. percben a kassaiak megszerezték a vezetést Medved révén, de rögtön jött a válasz: Molnár rá két percre egalizált. A találkozót eldöntő gólt pedig a 47. percben Fasko szerezte meg.

Felkészülési mérkőzés

Mezőkövesd-Zsóry SE - FC Kassa 1-2 (1-1)

Gólok: Molnár (26.p.) – Medved (24.), Fasko (47.)

Mezőkövesd: Piscitelli - Kállai K. (Kojnok 46.), Beriašvili, Pillér, Vajda - Gomis (Szolgai 46.), Cseke, Babunski, Cseri - Molnár, Drazic. Edző: Kuttor Attila.

FC Kassa: Figueiredo (46. Kira) - Jonec (60. Randazzo), Kruzliak (60. Jakubko), Sindelár (60. Ivan) - Fabis, Gressák (60. Sovic), Golikov (60. Petrák) - Fasko (60.) Sabolcík), Golikov (60. Korba) - Medved (60. Liener), Samson (60. Jeremie). Edző: ifj. Ján Kozák 

Fotó: Csendes Szonja (fckosice.sk)

0 Tovább

Galambos Péter: erős évet zárt a hazai kick-box​​​​​​​

Megtartotta évi rendes közgyűlését a Magyar Kick-box Szakszövetség, amelyen a megjelentek meghallgathatták a szakágvezetők és a szövetség irányítóinak értékelését. Galambos Péter elnök szerint erős éven van túl a magyar kick-box, amelyet csak további kemény munkával lehet csak túlszárnyalni. A 2024-es esztendő legnagyobb kihívásainak egyike egy hazai rendezésű utánpótlás világbajnokság lesz, amelyet augusztus végén rendeznek meg Budapesten.

A fővárosban, a BOK csarnok egyik termében rendezte meg az MKBSZ a 2023-as évet lezáró, illetve és 2024-est előkészítő közgyűlését. Beszámolójában Galambos Péter a magyar kick-box szempontjából erős évnek értékelte a tavalyit.

"Több multisport esemény is jutott 2023-ra. Így a kick-box történetében első ízben ott volt az Európa Játékokon, de sor került a Küzdősportok Világjátékára is, és még ide lehet számítani a egyetemi Európa-bajnokságot is. Ezek mindegyikén született magyar aranyérem, és mellettük több más színű érmet is nyertek a versenyzőink. Emellett kiemelkedően teljesítettek a sportolóink a felnőtt világbajnokságon és az utánpótlás Eb-n is. Olyan évet zártunk, amelyet nehéz lesz megismételni vagy felülmúlni, de természetesen törekszünk majd rá. Az biztos, hogy sokat kell dolgozni érte" – értékelte az elmúlt esztendőt a szövetség vezetője.

„Az idén megpróbálunk újra egy nagyot dobni” – tért át az előttünk álló időszakra Galambos Péter, utalva arra, hogy a hagyományos júniusi magyarországi világkupát követően 2024 augusztusában korosztályos világbajnokságnak ad otthont hazánk.

"Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen amint túl vagyunk a júniusi világkupán, egyből neki kell veselkedni a vb-nek" – jelentette ki a sportvezető. Arra is kitért, hogy a felnőttekre ősszel Európa-bajnokság vár, az idei egyetemi Eb-t pedig történetesen két magyarországi város, Miskolc és Debrecen rendezi majd, és egy-egy sportág szervezési feladatai az adott sportág hazai szövetségére is hárulnak.

„Nem fogunk az idén sem unatkozni” – összegzett Galambos Péter.

A közgyűlésen beszámolójukban a szakágvezetők – Csikós Péter (pointfighting), Juhász Gábor (ringes szakágak), Olasz Attila (light-contact, kick-light) és Puravecz Péter (formagyakorlat) – is értékelték a tavalyi évet, és a tapasztaltak alapján olyan következtetéseket vontak le, amelyek elősegíthetik a további fejlődést. Emellett a résztvevők a szövetségi tagsági díj változásáról, továbbá fontos versenyrendezési szabályokról is döntöttek, valamint elfogadták a 2024-re vonatkozó versenynaptárt. 

0 Tovább

Ünnepeltek az erőemelők

Díjazott a Magyar Erőemelő Szövetség! A szervezet a Magyar Sport Házában megtartotta a 2022-2023. évi díjátadó ünnepségét.

Az eseményen a két esztendő legjobbjai vehettek át elismerést, valamint Fehér Imre a szövetség korábbi alelnöke életműdíjas lett.  

Fehér Imre igazi sportember. Amellett, hogy hamar kiderült az, hogy az erőemelés lesz választott sportága és ebben tevékenykedik, kétszer lefutotta a maratont, és kyoku shinkai sportágban is szép eredményeket ért el (barna öv). A sporttevékenységet munkája mellett, nem főfoglalkozásként végezte, minden szabadidejét az erőemelő sportra fordította, versenyzőként, edzőként, bíróként, a Magyar Erőemelő Szövetség alelnökeként, a versenyek rendezőjeként.

A Magyar Sport Házában megtartott rendezvényen az erőemelő sport népszerűsítéséért tett tevékenységért díjat vehetett át Wittmann Zsolt.

0 Tovább

Birkózó érmek Zágrábban!​​​​​​​

Egy arany-, három ezüst- és két bronzérmet nyert a magyar birkózó-válogatott a vasárnap zárult nemzetközi rangsorversenyen Zágrábban.

A nemzetközi szövetség (UWW) honlapja szerint az Európa-bajnoki bronzérmes Szilvássy Erik két svéd és egy georgiai birkózót vert a 82 kg döntőjébe vezető úton, majd a fináléban 5-0-ra győzte le a török U23-as vb-ezüstérmes Alperen Berbert, ezzel megszerezte a magyar küldöttség egyetlen aranyérmét – írja tudósításában a Magyar Távirati Iroda.

A kötöttfogásúaknál több magyar versenyző is érdekelt volt az éremcsatákban: a 77 kilósok között a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Lévai Zoltán, aki első mérkőzésén honfitársát, az egy kategóriával lejjebb (72 kg) Eb-győztes, vb-második Fritsch Róbertet múlta felül szoros csatában 1-1-re. A folytatásban pedig világklasszisokat - fehérorosz, japán és török ellenfeleket - maga mögé utasítva jutott fináléba, ott azonban az azeri Európa-bajnok és vb-második Sanan Suleymanov ötpontos vezetésénél bokasérülés miatt feladta a küzdelmet.   

A Lévai fivérek legfiatalabbja, Levente a 72 kilósok között brazil és két horvát riválisát felülmúlva, szintén döntőbe verekedte magát, amelyben már nem bírt az azeri Európa-bajnokkal, Ulvi Ganizadéval és 7-0-ra kikapott, így testvéréhez hasonlóan ezüstérmes lett.

A nehézsúlyúaknál Darabos László és Vitek Dárius is két-két győzelemmel és egy-egy vereséggel jutott a bronzcsatába, előbbi azonban megsérült a vigaszági mérkőzésén, így ötödikként zárt. Vitek utolsó meccsén 7-4-re múlta felül azeri riválisát, ezzel harmadik helyen végzett a horvát fővárosban.

A 97 kilósok között a vb-ezüstérmes Szőke Alex három győzelemmel egy vereséggel szintén a harmadik helyért léphetett volna szőnyegre, de sérülés miatt szintén visszalépett. 

A nőknél már magyar színekben tavaly Eb-ezüstérmes Orsós Sztálvira francia, ukrán, amerikai és lengyel ellenfeleket legyőzve jutott be az aranycsatába, de a hazai szövetség tájékoztatása szerint kisebb sérülés miatt nem állt ki a döntőben a kínai Pang Csien-jüvel szemben, így ismét a dobogó második fokára állhatott fel. Szenttamási Róza az 55 kg-ban ötödik lett.

Szabadfogásban Kuramagomedov Murad révén egy bronzérmet nyert a magyar küldöttség a 74 kilogrammban. A 27 éves versenyző technikai tussal verte a francia és brazil ellenfelét, majd a negyeddöntőben kikapott amerikai riválisától, ezt követően a vigaszágon 3-0-ra felülmúlta az Európa-bajnoki ezüst- és világbajnoki bronzérmes bolgár Ramazan Ramazanovot, így bronzmérkőzést vívhatott az Eb-győztes görög Georgiosz Kujumcidisszel, akit 4-1-re múlt felül.

0 Tovább

Még vannak kérdések az Eb-keretben​​​​​​​

Múlt héten zajlott Zágrábban a nemzetközi szövetség (UWW) idénynyitó rangsorversenye, amely a magyar válogatott számára válogatónak is számított a februári bukaresti Európa-bajnokságra. 

A három szakágban összesen 34 honfitársunk indult a horvátországi megméretésen, de – mint Bácsi Péter, a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) szakmai igazgatója elmondta – néhány kategóriában nem derült ki egyértelműen, ki legyen a kontinensviadal indulója. Ezért a női 57 kilóban az Eb-2. Bognár Erika (BHSE) és az Eb-3. Dollák Tamara (UTE), 68 kilóban Szabados Noémi (FTC-KIMBA) és Pók Karolina (Vasas), 76 kilóban az Eb-3. Nagy Bernadett (UTE) és Nyikos Veronika (DKSE-KIMBA), valamint a szabadfogású 86 kilóban Vida Csaba (KTE) és Püspöki Patrik (Baja) között két nyert mérkőzésig tartó válogatót írt ki a szakvezetés. Erre jövő hétfőn, január 22-én 12 órától kerül sor a tatai edzőtáborban, ezután (s ha majd a Zágrábban kisebb-nagyobb sérülést szenvedők egészségi állapota is világossá válik) történik meg a hivatalos csapathirdetés.

Fotó: MBSZ/Róth Tamás

0 Tovább

Szumó – Magyar győzelmek az érdi nemzetközi versenyen

Sikeres szezonkezdet a szumósoknál! Érden megrendezték az Aquatherm Zsigmond Kupát. A rangos nemzetközi megmérettetés egyben Tar Mihály Emlékverseny is volt.

Többek között német, azeri, lengyel és norvég szumósok léptek küzdőtérre a több, mint 170 nevezést felvonultató viadalon.

A több magyar sikert hozó eseményen aranyérmes lett Berta Mike (70 kg), Zsivnovszky Péter (85 kg), és Délceg József (100 kg), Varga Dániel (115 kg), Végh Artúr (+115) – mondta el Sipos Árpád főszervező.

„Úgy gondolom, hogy sikeresen kezdte a sportág az évet, külön öröm, hogy például női vonalon, ahol generációváltás zajlik le éppen, a Kaszás lányok aranyérmesek lettek Érden. Kaszás Elza a 60, Kaszás Lilla pedig a 73 kilogrammos kategóriát nyerte meg” – fogalmazott Sipos Árpád.

Ancsin László szerint a sikeres 2023-as év után remélhetőleg idén is hozzák a magyarok a nemzetközi eredményeket. „Persze idén nem lesznek multisport eseményeink, de világversenyeken küzdőtérre lépünk. A sportág sajnos  lekerült a Világjátékok programjáról, idén a nemzetközi sportdiplomáciánk arról szól, hogy a visszakerülés lehetőségeit megvizsgáljuk, és azért mindent megtegyünk. Távlati céljaink között szerepel az, hogy Magyarország felnőtt világversenynek adjon otthont” – összegzett a Magyar Sumo Szakszövetség elnöke, a sportágat irányító európai szövetség alelnöke.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum