Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Futóest a fővárosban!

Egy hét múlva a futók birtokba veszik az éjszakai/esti Budapestet. Július 2-án ugyanis megrendezik a K&H mozdulj! futóestet.

A szervező Budapest Sportiroda (BSI) információi szerint eddig csaknem 2800 előnevezés érkezett, félmaratonra mintegy 1000-en készülnek. Az ország 380 települése képviselteti magát, a nevezők 52 százaléka pedig budapesti.

A legnépszerűbb táv a félmaraton, azt követi a 10 kilométer, több mint négyszázan futnak öt kilométert, míg hatszázan választották a páros vagy trió versenyszámokat tíz kilométeren vagy félmaratonon. Az esemény a Fut a cég sorozatnak is része, összesen mintegy 450-en a munkahelyüket képviselve futnak – ez a nevezők 15 százaléka.

A K&H mozdulj! futóestre való nevezéskor lehetőség volt már előzetesen jótékonykodni, a Bátor Kicsi Lélek Alapítvány munkáját támogatták a futók. Az Alapítvány daganatos és leukémiás gyerekeknek és családjuknak segít. Az esemény rajt-cél területe a Hősök terén, a Műcsarnok előtt lesz. Az indulók többek között az Andrássy úton, a Dózsa György úton, az Olof Palme sétányon, és a Vajdahunyad sétányon futnak majd, gyönyörű esti kivilágításban.

Bővebb információk az eseményről: https://www.futanet.hu/cikk/28-kh-futoest

BSI - Mozogj Velünk! 1138 Budapest, Váci út 152-156. Web: www.futanet.hu

Kocsis Árpád - BSI - versenyigazgató E-mail: kocsis.arpad@futanet.hu Mobil: +36-20/942-03-02

Lakatos István - BSI - társadalmi és sajtókapcsolatok E-mail: lakatos.istvan@futanet.hu Mobil:+36-20/375-18-29

0 Tovább

Junior uszonyos Eb – Továbbra is magyar dominancia a kontinensbajnokságon!

Megállíthatatlanok a fiatalok. A magyar uszonyosúszó-válogatott tagjai pénteken három aranyat és két ezüstöt gyűjtöttek be, ezzel összesítésben 10 arannyal, 3 ezüsttel és 1 bronzzal várják a folytatást a poznani Európa-bajnokságon.

A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) információi szerint 50 méteres uszonyos gyorson Lipők Larion országos csúccsal (19.54 mp) győzött, a nőknél ugyanebben a számban Pernyész Dorottya ezüstérmes lett. Kiss Nándor folytatta remek sorozatát. A fiatal magyar tehetség megnyerte ugyanis a 400 méteres búvárúszást. A harmadik pénteki Európa-bajnoki címet Béres Attila szerezte meg, miután a legjobb volt 400 méteres uszonyos gyorsúszásban. Dobogóra állt a 4X200 méteres felszíni fiú váltó is. A Béres Attila, Kovács Megyer, Décsei Marcell, Kiss Nándor kvartett másodikként végzett.

Az éremtáblázat élén továbbra is Magyarország áll, megelőzve Ukrajnát és Görögországot. A további sorrend: Olaszország, Lengyelország és Franciaország.

0 Tovább

Junior uszonyosúszó Eb – Újabb öt arany!

Már hét aranynál tart a magyar nemzeti csapat a junior uszonyosúszó Európa-bajnokságon. A lengyelországi Poznanban zajló kontinensbajnokság legutóbbi versenynapján a magyar küldöttség öt aranyérmet szerzett.

A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) információi szerint Kiss Nándor 200 méteres felszíni úszásban győzött új országos csúccsal, majd az 1500 méteres távon is nyert. Pernyész Dorottya az uszonyos gyorsúszás döntőjében győzött, akárcsak ugyanezen a távon a fiúk között Béres Attila.

A 4X100-as uszonyos mix gyorsváltó is Európa-bajnok lett, miután a Lipők Larion, Szili Ágnes, Pernyész Dorottya, Béres Attila kvartett aranyérmet szerzett.

Két versenynap után Magyarország továbbra is az első helyen áll az éremtáblázaton hét arannyal, egy ezüsttel és egy bronzzal

0 Tovább

Junior uszonyosúszó Eb – Magyarország már vezeti az éremtáblázatot!

Bekezdtek a magyar uszonyosúszók a junior Európa-bajnokságon! Az első versenynapon 4 érmet és értékes helyezéseket szereztek, emellett egyéni, országos és nemzetközi rekordokat értek el a nemzeti csapat tagjai a Poznanban zajló kontinensbajnokságon.

A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) információi szerint Kiss Nándor világcsúccsal aranyérmet szerzett 400 méteres felszíni úszásban, emellett a 100 méteres távon ugyanebben az úszásnemben bronzérmesként zárt. Előbbi döntőben 2 perc 56.64 másodperccel világrekordot, utóbbiban 36.28 másodperces országos csúcsot úszott. Pernyész Dorottya is rekorddal lett Európa-bajnok. Ő a 100 méteres uszonyos gyors döntőjében 47.97 másodperces országos csúccsal győzött. A negyedik érmet Lipők Larion szerezte miután a 100 uszonyos gyorsúszás fináléjában másodikként csapott célba.

Veress András csapatvezető elmondta, a válogatott tagjai rendkívül hamar egy hullámhosszra kerültek. „Segítik egymást, szurkolnak társaiknak, így a versenyek során ezúttal is a magyarok a leghangosabbak” – tette hozzá a sportvezető.

Jelenleg a magyarok az éremtáblázat 1. helyét foglalják el 2 arannyal, 1 ezüsttel és 1 bronzzal.

0 Tovább

A búvárok csúcsra törnek – Jön a junior uszonyosúszó Eb!

Nyolc lány és öt fiú alkotja a magyar csapatot a junior uszonyosúszó Európa-bajnokságon. A Poznanban megrendezendő kontinensbajnokságon több magyar versenyző is éremesélyesként ugrik medencébe – tudtuk meg Veress András csapatvezetőtől.

„Szerdán kezdődnek a versenyek. A csapatunkról tudni kell azt, hogy Kiss Nándor és Pernyész Dorottya személyében két junior világbajnokunk is van, de rajtuk kívül több versenyző is ott lehet az első háromban” – mondta a sportvezető. A lányoknál Balogh Lea, Pernyész Dorottya, Szili Ágnes, Takács Liliána, Fügedi Réka, Varnyu Anna, Posza Dorina, Szabó Száva Hargita, míg a fiúknál Kiss Nándor, Kovács Megyer, Béres Attila, Lipők Larion, Décsei Marcell kapott helyet az Eb-csapatban. A Magyar Búvár Szakszövetség információi szerint Kiss Nándor az Eb-t követően a Világjátékokon is indul. A szövetség egyébként az idei versenyévadra elindította a búvárok csúcsra törnek programját. Az MBSZ-hez tartozó egyes szakágakban ugyanis idén rangos nemzetközi versenyeket rendeznek. Lesz többek között uszonyosúszó-világbajnokság, Világjátékok és tájékozódási búvár Európa-bajnokság. A sportolóknak jó esélyük van arra, hogy magyar szempontból a valaha volt legsikeresebb idényt produkálják.

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Verebes Gábor személyében egy ejtőernyős is van a magyar csapatban

Az ejtőernyősöket versenyzőként Verebes Gábor képviseli a Világjátékokon. Az ejtőernyős oktatóként dolgozó sportember canopy pilotingban indul Birminghamben. Ez az egyik legveszélyesebb ejtőernyős kategória, hiszen egyedi gyártású kis ernyővel a 100 kilométer/órát is meghaladja a versenyzők sebessége.

"Szeretném, ha minden ugrásom érvényes lenne. Bízom benne, hogy méltóképpen képviselem a magyar színeket. Nem egyszerű, hiszen Magyarországon nincs olyan vízfelület, amely fölött gyakorolni lehetne az ugrásokat. A mezőny bivalyerős lesz, hiszen a világ legjobb 20 ejtőernyőse lesz ott Birminghamben” – mondta a Világjátékok Magyar Sajtócsapatának Verebes Gábor.

Az ejtőernyőn kívül további 10 sportágban lesz magyar induló az egyesült államokbeli Birminghamben. A Nemzeti Versenysport Szövetség információi szerint a magyar delegációban 57 sportoló kap helyet. A Világjátékok megnyitója július 7-én, a záróünnepség pedig 17-én lesz. 

0 Tovább

Az evezősök új elnöke, Cseh Ottó három témát akar kiemelten kezelni

A kétszeres evezős világbajnok Pető Tibor elnöki megbízatásáról volt lemondását követően a Magyar Evezős Szövetség Közgyűlése Cseh Ottót (52) nagy többséggel választotta meg a sportág első emberévé. Az új elnök, a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. és a MASPED vezérigazgatója válaszolt a jochapress kérdéseire.

(fotó: jochapress)

– Milyen szálakkal kötődik a világszerte rendkívül népszerű sportághoz?

– Az elmúlt tíz évben elnökségi tagként már részt vettem a szövetség munkájában. Az adott helyzetben segíteni akartam és élvezve a klubok támogatását, szívesen vállaltam ezt az újabb és felelősségteljes feladatot.

– Köztudott, hogy az evezéssel való kapcsolata évtizedekre nyúlik vissza.

– Igen, így van. Már 1983-ban elkezdtem forgatni a lapátot a Győri Spartacusban. A korosztályos versenyek rendszeres részvevője lettem, élvezve nevelőedzőim, Lánczi István és Szűtsné Rechner Éva  támogatását. Korosztályos és felnőtt versenyeken több érmet is szereztem. Átmeneti szünetet követően 2010-től már a masters korosztályban folytattam, ahol „Lopez”, Molnár Zoltán segített tanácsaival. Azóta itthon és külföldön is próbára teszem magamat, miként az ergométeres versenyeken is elindulok. A masters versenyeket elsősorban azért szeretem, mert ezeknek egészen speciális hangulatuk van. Nagyon törekszem arra, hogy hetente 5-6 alkalommal a sport is helyet kapjon az életemben: az evezés mellett futásra és országúti kerékpározásra is sort kerítek.

– Nyilván rengeteg tennivalója lesz a szövetség élén. Bizonyára vannak olyan témák, amelyekkel kiemelten kíván foglalkozni?

– Három vonalat szeretnék különösen erősíteni. Ezek pedig: az utánpótlás nevelés feljavítása, az egyetemi evezés fejlesztése és az olimpiai kvóták megszerzése. Hiszek abban, hogy az alapokhoz kell visszatérni, ha azt akarjuk, hogy valóban komoly fejlődés következzen be. Az egyetemi sportot a közösség építésében rejlő lehetőségek miatt tartom különösen fontosnak. Itt nem csak a minőségi fejlődésre gondolok, hanem a tízülésesek elterjesztésére és a tengeri versenyek iránti figyelemfelkeltésre is. Fontosnak tartom, hogy már három egyetemen (Győr, Szeged, Óbudai Egyetem) működik tantervi követelményként az evezés.

– Minden sportágnak szüksége van minőségi élbolyra, s ha egy mód van rá, vezéregyéniségre is. Ezen a vonalon hogy állunk?

–  versenyzőnk készül a szűkített olimpiai keretben. Úgy gondolom, közülük kerülhetnek ki azok, akik az Eb-n, majd a világbajnokságon bizonyíthatnak. Nincs túl sok időnk, hiszen a     2023-as világbajnokságon már olimpiai kvóták szerezhetők. Egy újítás révén még európai „belépőket” is kiosztanak majd Párizsra.

– Jelenleg a két olimpiai részvételt felmutató Pétervári-Molnár Bendegúz a legeredményesebb magyar. Hogyan látja az ő jövőjét? – Az ő fejlődése töretlen. Ambiciózus fiatalember, akinek hozzáállása példa értékű. Bízom benne, hogy a párizsi olimpiai játékokon is sok örömet szerez a sportkedvelőknek.

– Bendegúz mellett kiktől vár leginkább komoly eredményeket a következő 1-2 évben?

A nemzetközi élmezőny roppant erős. Név szerint megemlíteném a Krémer Eszter - Preil Vivien összetételű női dublót. A férfi kétpárt jelenleg próbálgatja a kapitány, ahol négyen-öten is pályáznak a két helyre. Ide kívánkozik a váltott evezésben olimpiai tapasztalatokkal is rendelkező Simon Béla - Juhász Adrián duó is. És keressük az olimpiai programból búcsúzó férfi könnyűsúlyú kétpárevezésre készülő magyar egység optimális összeállítását, valamint női könnyűsúlyú kétpárevezősben is számítunk fiataljainkra..

Jocha Károly  

0 Tovább

Rögbi Eb: Kiss Antal szerint reális eredmények születtek, és büszkék lehetünk válogatottjainkra

A magyar férfi rögbi-válogatott hetedik lett a Rugby Europe Trophy 7’s budapesti állomásán – ezzel a kontinensbajnokság 5. helyén zárt. A nők szintén hetedikek lettek a fővárosban, így összesítésben a nyolcadik helyen végeztek. Kiss Antal szerint valahol reális eredmények születtek, és a sportág sokat fejlődhet itthon.

„Mi teljesen amatőr magyar és magyar felmenőkkel rendelkező sportolókkal értük el ezeket az eredményeket egy olyan sportágban, amelyről Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke azt mondta, hogy a rögbi nem fog kikerülni az olimpiai programból, hiszen olyan nézettséggel bír öt földrészen, amilyen nem minden sportág tud elmondani magáról.” – mondta a sportvezető, aki hozzátette: a Rugby Europe Trophy 7’s budapesti állomásán ott volt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, valamint Schmidt Gábor, sportért felelős helyettes államtitkár.

„Úgy gondolom, hogy sikeres tornán vagyunk túl. El kell döntenünk, hogy dolgozunk-e ezen a szinten, vagy sokkal professzionálisabban tervezzük meg a sportágunkat. Jó példa a cseheké, ahol van rögbiközpontú klub, amely sikeres generációkat nevel ki.” – mondta Kiss Antal, a Magyar Rögbi Szövetség elnöke.

0 Tovább

Világjátékok 2022: Újabb világbajnoki cím és két ezüstérem az aerobikosoknál

Tovább írták a történelmet a magyar aerobikosok a Guimaraes-ben zajló aerobik világbajnokságon, ahol a Bali Dániel, Mazács Fanni alkotta duó a vegyespáros kategóriában a sportág történetében először világbajnok lett, a csoport és az aerodance csapat pedig ezüstérmet szerzett.

A világbajnokság második finálés napján a vegyespárosok, a csoport, a férfi egyéni és az aerodance versenyszámok résztvevői voltak érdekeltek. A vegyespárosoknál a Bali Dániel, Mazács Fanni kettős már kétszeres világbajnokként léphetett színpadra, a pénteki team ranking és a trió aranyérem után. Baliék az előző vb-n ezüstérmet szereztek ebben a versenyszámban, most azonban tökéletes gyakorlattal 20.700 ponttal bezsebelték az aranyérmet, és immáron a magyar aerobik legeredményesebb versenyzőinek mondhatják magukat három világbajnoki címmel.

A vb azonban még nem ért véget számukra, hiszen következett a csoport fináléja, ahova a második helyen kvalifikált a Bali Dániel, Mazács Fanni, Lőcsei Zoltán, Farkas Balázs, Szőllősi Panna alkotta alakulat a selejtezőből. Itt is egy kiváló gyakorlat került bemutatásra, a pontszám pedig 20.572 lett, így a csoport a dobogó második fokára állhatott. És még hátra volt az utolsó kategória, az aerodance. A Lőcsei Zoltán, Farkas Balázs, Szöllősi Panna, Hajdú Kata, Makranszki Anna, Ökrös Janka, Ruzicska Vanessza, Simon Zsófia összeállítású Európa-bajnok csapat 17.750 ponttal másodikként lett döntős, és ezt a pozíciót a fináléban is megtartotta, 17.850 ponttal ezüstérmes lett.

Ezzel a magyar aerobiksport minden idők legeredményesebb világbajnokságát zárta, három arany-, két ezüst és egy bronzéremmel.
A magyar aerobik válogatott vasárnap 12.45 órakor érkezik meg a Liszt Ferenc repülőtérre.

Bali Dániel: Parádésan sikerült ez a világbajnokság, minden idők legsikeresebb világbajnoksága lett magyar szempontból, hiszen utoljára több mint 20 éve volt aranyérmünk, most pedig hirtelen három is lett. Jeles napok ezek a magyar aerobik számára és az én karrieremben is. 2014 óta kilenc vb-érmet szereztem, de egyik se arany, úgyhogy én ezt kiböjtöltem. De úgy néz ki, hogy most elindult a szekér, és rögtön három is összejött. Kicsit úgy érzem, hogy ennek így kellett lennie, nagyon boldog vagyok. Az elmúlt 7-8 év munkája mostanra ért be, mind a versenyzők munkája, mind a szakmai vezetésé, pszichológiai és szakmai szempontból minden összeállt. Szerintem az nagyon jó volt, hogy sosem éreztük azt, hogy mi készen vagyunk, mindent tudunk, az edzőkkel együtt elengedtük a kevésbé jó dolgokat és arra építettünk, ami jó volt, akár a felkészülés apró részleteit, akár a gyakorlatokat tekintve. Azt mindenképpen szeretném elmondani, hogy nagyon jó gyakorlataink vannak, művészi hatás pontban élen vagyunk, az edzésen meg hozzátesszük a kivitelt meg a nehézséget, úgyhogy ez a siker egy komplex, sok éven át tartó munka eredménye.

Mazács Fanni: Ha pénteken azt mondtam, hogy nehéz megszólalni, akkor most szinte lehetetlen…Nagy erőt adott a tegnapi két aranyérem, határozattan mentünk fel a színpadra, és tudtuk Danival, ha jó és hibátlan gyakorlatot csinálunk, akkor meg lehet vegyespárosban is a világbajnoki cím. De azt meg kell csinálni! És meglett az arany, ezek után már olyan felszabadult voltam a csoporttal, szerintem életem egyik legfelszabadultabb gyakija volt a színpadon. Egyelőre még szokni kell, hogy háromszoros világbajnok vagyok, még felfoghatatlan, hihetetlen. A páros, a trió és a csoport hosszú évek óta együtt dolgozik, úgy gondolom, ez a siker egyik titka, és most jött el az ideje, hogy mi állhassunk a dobogó tetejére.
Réfi Eszter, edző: Teljesen felfoghatatlan, azt sem tudom, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Még fel kell dolgoznunk… Nagyon régóta lógott a levegőben, szerintem Bali Daninak van az aerobik sportban a legtöbb vb-ezüstje, úgyhogy ez már várható volt. Az új szabálykönyv fekszik nekünk, a gyakorlatok nagyon jók lettek, a csillagok is összeálltak felettünk. Csont nélkül sikerült minden gyakorlat, nagyon jól kijött a lépés, egyszerűen összejött mindent. Reméljük, a Világjátékokon is sikerül hasonló eredményt elérni.
Sinkó Andrea, MATSZ Aerobik Szakág vezetőségi tag, nemzetközi bíró, edző : Régi motoros vagyok, hiszen 1991 óta, a kezdetektől benne vagyok az aerobik sportban, megéltem sikereket és kudarcokat is, de ehhez hasonlót még soha, mint amit ez alatt a két nap alatt. Minden idők legeredményesebb világbajnokságát zártuk magyar szempontból, elképesztő, hogy teljesítettek a versenyzők, mindenki top formában volt, és egyértelmű volt a mieink fölénye. Rengetegen jöttek oda gratulálni, még a Nemzetközi Torna Szövetség elnöke is, sőt fotózkodott is a csapattal és azt mondta, nagyon tetszik neki, amit csinálunk. A versenyzők is mindent beletettek és az edzői közös összefogást is ki kell emelnem, ez mind-mind hozzájárult ehhez a fantasztikus eredményhez. Úgy gondolom, ez egy jó előjel a Világjátékok előtt, most jön egy hét pihenő, és utána kezdődik a felkészülés a Világjátékokra.
Dr. Magyar Zoltán, MATSZ-elnök: Szívből gratulálok, nagyon jól szerepelt a magyar aerobik szakág, ilyen még soha nem volt. Bíztam ebben nagyszerű eredményben, mert remek versenyzők és edzők vannak. Még egyszer gratulálok mindenkinek, büszke vagyok az egész magyar csapatra.

0 Tovább

Világjátékok 2022: Pigniczki sikeres főpróbája

Nagyon jól szerepeltek a magyar versenyzők a tel-avivi felnőtt ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság egyéni összetett döntőjében, az olimpikon Pigniczki Fanni a 14., míg Wiesner Hanna a 18. pozíciót szerezte meg a TOP24-ben. Pigniczki szerint a kontinensviadal jó felkészülés volt a birminghami Világjátékokra.

Mindkét magyar sportoló sokat javított helyezésén a selejtezőhöz képest, hiszen Pigniczki a 19., míg Wiesner a 23. pozícióban került be a legjobbak közé, ahol egymásután következett mind a négy szer. A Világjátékokra készülő Pigniczki szinte valamennyi szerrel jóval magasabb pontszámot kapott, mint a selejtezőkben, karikagyakorlata ért a bírók szerint a legtöbbet, 31.150-et, az olimpikon pedig elmondása szerint leginkább szalaggyakorlatával volt elégedett. Ráadásul végig sokkal kiegyensúlyozottabb versenyzést mutatott be, így 121. 950 ponttal a 14. helyen fejezte be a kontinensviadal egyéni összetett döntőjét. Az élete első felnőtt Eb egyéni összetett fináléjában szőnyegre lépő 17 esztendős Wiesner Hanna is sokat lépett előre, a 18. pozícióban zárt 120.200 ponttal.

Folytatás délutántól az együttes kéziszer-csapatok selejtezőjével, ahol a magyarok is érdekeltek.

Pigniczki Fanni: Sokkal bátrabban versenyeztem és sokkal kevésbé izgultam már itt a döntőben. Voltak hibák a labdában és a buzogányban, de a karika és a szalag se volt teljes. Persze a sérülésem miatt nem volt elég időm felkészülni, ez volt a második versenyem, de úgy gondolom, jó úton járunk, még sokkal jobbak lesznek a gyakik a Világjátékokra, magasabb pontszámokkal. A cél ráadásul idén a Világjátékokon való indulás volt, ehhez képest itt voltam az Eb-n a döntőben négy szerrel, úgyhogy ennek nagyon örülök. Az első két nap még nagyon izgultam, túlpörögtem, le kellett nyugodnom és elengednem az egészet, így most sokkal jobban ment. A Világjátékokig még van idő, így technikailag és kivitelileg is tudok javítani Birminghamig a gyakorlatokon.

Deutsch-Lazsányi Erika, MRGSZ TB-elnök: Nehéz kezdés után, úgy érzem, kihoztuk a maximumot a döntőben ebből az Európa-bajnokságból a körülményekhez képest, örülök Pigniczki Fanni 14. és Wiesner Hanna 18. helyének. Annak is nagyon örülök, hogy átléptünk egy határt, és két magyar versenyző volt a TOP24-ben, és a hibák ellenére is nagyon jó pontokat kaptunk. Úgy gondolom, kihoztuk a mai napból azt, amit lehetett.

Gelle Noémi, edző: Nagyon örülök a mai napnak, mert mind a két versenyző sokkal jobban szerepelt, mint a selejtezőkben. A mentális állapotuk jelentősen javult a fináléra, a selejtezők után sokat beszélgettünk, videóztunk, átnéztük a hibákat, ilyenkor lelki támogatást nyújtunk a sportolóknak, egyfajta mentáltrénerként is működünk. Fanni a 8 hónappal ezelőtti vb után versenyzett újra, ráadásul egy törésből épült fel, ez volt a második versenye, még bizonytalan volt önmagában, úgyhogy ehhez képest is szépen teljesített. Hanna fiatal felnőtt, folyamatosan fejlődik, és úgy vélem, nagy dolog az országnak, hogy két magyar sportoló volt a TOP24-ben.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum