Az olimpiai érmekben azóta sem dúskáló magyar cselgáncssport első ötkarikás érmét még 1976-ban szerezte Tuncsik József. A történtek óta is legendásan erősnek ismert „kisember” a legutóbbi hónapokban látványosan megroggyant, aminek vége egy generállal felérő szívműtét volt.
– Korábban már átestem egy csípőműtéten, de ez év elejétől egyre gyengébbnek éreztem magamat – emlékezett a sikereit elsősorban 63 kilóban elért judós. – A gyakori rosszullétek végül egy infarktusban csúcsosodtak ki, amelyet követően életmentő műtéten estem át. Mostanra már a rehabilitációs időszakon is túljutottam, így óvatosan ugyan, de „kapirgálhatok” a Törökbálint határában lévő, ötezer négyzetméteres kertünkben.
– Az Ön testi erejéről legendák keringenek…
– Egyszerű a válasz: nagyon viszontagságos gyerekkorom volt, Debrecen közelében éltünk, keményen kellett dolgoznom. Tizennégy évesen pedig kőműves tanuló lettem Budapest XIII. kerületében, ott sem tollseprűket kellett mozgatnom.
– Hogyan került éppen a tatamik világába?
– A tanintézetben nem volt tornatermünk, ezért testnevelőnk kikötötte, hogy mindenki keressen magának sportolási lehetőséget. Én előbb a Honvéd ökölvívóihoz néztem be, majd a birkózókat látogattam. Varga Jancsi és társai közelebb álltak hozzám, mint a bunyósok, de mivel ott soha nem volt játék, így továbbléptem a cselgáncsozókhoz, ahol kötélmászástól ajándék csokiig minden volt.
– Villámkarriert futott be, hiszen 1972-ben még nem volt 23 éves és már fix olimpiai utazónak számított.
– Hatalmas pechem volt, az utolsó edzésen combnyaktörést szenvedtem. Négy év múlva viszont kikötötték, csak akkor mehetek Montrealba, ha előtte tavasszal megnyerem az Eb-t. Megtörtént, repülhettem. A sportág első Európa-bajnokaként az első magyar olimpiai érmes is én lettem a harmadik helyem révén.
– A következő Eb-ről bronzérmet hozott, majd azonnal visszavonult.
– A Honvédban már edzősködtem, a junior válogatott élén pedig 1981-ig állhattam. Ezt követően Paksra kerültem, ahol a cselgáncs edzőség mellett a labdarúgók menedzsereként is dolgozhattam. Csak úgy engedtek el tíz évvel később, hogy beszerveztem magam helyett Hangyási Lászlót, aki mindmáig kitűnő munkát végez az atomvárosban.
– Visszatért Budaörsre és több helyen is szakosztályt alapított.
– Diósdon, Budakeszin és Törökbálinton is és voltam a keresztpapa. Különösen a törökbálinti szakosztályt sajnálom, mert ott igen eredményes munka folyt, mégis ellehetetlenítették. Ezzel el is vették a kedvemet a további szervezéstől. Egészen a legutóbbi időkig dolgoztam, míg megálljt nem parancsolt az egészségem.
– A sportág történéseit mennyire követi?
– Mozaikosan, de képben vagyok. Lenne is véleményem a dolgokról, de úgy érzem, nem örülnek, ha egyenesen beszélek. Így „középtávolból” figyelek és inkább az egészségemmel foglalkozom. Sótonyi Péter professzor úrnak nagy hálával tartozom, mert ő mentett meg a korai búcsútól.
(jochapress / Jocha Károly)
