Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Három Európa-bajnoki cím jet-skiben

Szenzációs magyar eredmények születtek jet-skiben. Az augusztus végi sikeres Magyar Nagydíjat követően Lengyelországban fejeződött be az idei Európa-bajnoki és junior világbajnoki sorozat, amelyek végén összességében tíz érmes helyezésnek is örülhettek a sportág magyar képviselői.

A koronavírus járvány következtében az idei szezonban két – a magyar és a lengyel – futam alapján hirdettek bajnoki címeket.

A tíz hazai érmet hozó leveleki versenyt követően az Elk városában megrendezett viadalon kilenc magyar is dobogóra állhatott a maga álló (ski) vagy ülős (runabout) kategóriájában. A mindössze 16 esztendős Major Marcell a hazai elsőség után Lengyelországban sem talált legyőzőre, és a magyar színekben indult dán Marcus Jörgensen is diadalmaskodni tudott.

A két futam alapján az összesítésben a felnőtteknél Szabó Barnabás, Major Marcell és Marcus Jörgensen is Európa-bajnoki címet nyert. A junioroknál Jászai Csongor és Ifj. Komonyi Lajos ezüst-, Süli Csaba bronzérmes lett, míg a veteránok mezőnyében Déri Attila a harmadik helyet szerezte meg géposztályában. A fiatalok gyakorlatilag dupláztak, hiszen a junior világbajnoki sorozatban ugyanezeket a helyezéseket mondhatják a magukénak.

A nemzetek között Magyarország az igen előkelő második helyet szerezte meg az Eb-n, és a harmadik helyen végzett a junior vb-n.

Jet-ski Európa-bajnokság, a magyar érmesek:

Runabout GP1:                       1. Marcus Jörgensen

Runabout GP4:                       1. Major Marcell

Ski GP3:                                  1. Szabó Barnabás

Ski Junior GP3.3:                     2. Jászai Csongor, 3. Süli Csaba

Ski Junior GP3.2:                     2. Ifj. Komonyi Lajos

Ski Veterán GP1:                    3. Déri Attila

Junior világbajnokság:

Ski Junior GP3.3:                     2. Jászai Csongor, 3. Süli Csaba

Ski Junior GP3.2:                     2. Ifj. Komonyi Lajos

0 Tovább

HunChallenge Torna Világkupa – Tizenhét nemzet sportolói érkeznek

Dévai, Kovács, Vecsernyés és Mészáros után később kerülnek be tornászok a VK-keretbe!

Hat férfi és négy női versenyző indul majd a HunChallenge Torna Világkupán. A világversenyt október első hétvégéjén rendezik meg Szombathelyen. Jelen állás szerint Dévai Boglárka, Kovács Zsófia, Vecsernyés Dávid és Mészáros Krisztofer indulása tűnik biztosnak, de mind a férfi, mind a női szakvezetés a későbbiekben jelöli ki a Világkupa-keretet.

Ami még biztosnak mondható: úgy néz ki, hogy 17 nemzet legjobbjai indulnak a vasi megyeszékhelyen, ahol szigorú járványügyi előírások szerint zajlik majd a verseny – tudtuk meg a szervezőktől. A HunChallenge Torna Világkupának október 2. és 4. között ad otthont Szombathely.

0 Tovább

A világbajnok megszerezte első országos bajnoki aranyát

Bányik Csaba nyerte a több állomásból álló I. Teqball Országos Bajnokság egyéni aranyát. A magyar fejlesztésű sportágban az ob zárófordulójában az ezüstöt Blázsovics Ádám, a bronzot pedig Csereklye Martin szerezte meg Budapesten.

A sportágban 2020-ban rendezték meg először az országos bajnokságot, így érdekesség, hogy Bányik Csaba előbb szerzett világbajnoki aranyérmet teqballban, mint ob-elsőséget. Az egyéni világranglistán a nyolcadik helyen álló játékos korábban párosban lett világbajnok.

„Nagy dolognak tartom azt, hogy sikerült behúzni az első országos bajnoki címet. Blázsovics Ádámmal sokat dolgozunk azért, hogy ez a sportág minél népszerűbb legyen. Ebben az évben sok minden történt a koronavírus negatív hatásai ellenére is. Megalakult a hazai szövetség, és kiírták az első országos bajnokságot.” – mondta a Phoenix Teqball Akadémia világbajnoka, aki immár egy országos bajnoki arannyal is büszkélkedhet.

A nőknél Tokaj adott otthont az ob 3 fordulójának, ott Lepsényi Boglárka győzött. Az Infinity játékosa mögött Janicsek Zsanett (Phoenix) lett a 2., megelőzve Izsák Annát (Balatonakarattya). A juniorok legutóbbi fordulójának végeredménye: Tóth Benjámin (Infinity) 2. Levik Boldizsár (Tokaj) 3. Vajthó Jenő (Tokaj).

0 Tovább

A történelem ismétli önmagát

Szerencsés balesetet szenvedett a 9 éves Nagy Bianca, Nagy Norbert túraautó-Európa-bajnoki második helyezett autóversenyző húga, aki a Gokart GTC Bajnokság, kecskeméti fordulóján borult fel.

„Érdekesség, hogy annak idején, kezdő gokartos koromban ugyanezen a pályán, ugyanebben a kanyarban borultam fel én is, szerencsére Bianca karcolások nélkül megúszta az esetet, csak a sisakja látta kárát a borulásnak.”- kezdte Nagy Norbert.

„Azóta se volt a karrierem során újabb borulásom, remélem ez nem is fog változni és bízom benne, hogy a testvéremnek is ez volt az első és az utolsó.”- tette hozzá mosolyogva a csapatvezető pilóta.

A Nagy Norbert Racing Team másik két fiatal versenyzője Lantos Szabolcs és Lantos Balázs is két-két második helyet szerezett kategóriájukban.

„Jól szerepeltek a srácok, különösen annak fényében, hogy ők ezt a hétvégét inkább tesztnek, edzésnek szánták a Magyar Bajnokság későbbi fordulóira.”-fejezte be Nagy Norbert.

0 Tovább

Turista célpontokon nyíltak tájfutó pályák

Tatabányán és Zebegényben. Két új állandó pontos pálya is létesült a nyár végén hazánkban. Mindkettőt a turisták által kedvelt célpontokra telepítette a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség (MTFSz): a Dunakanyarban fekvő Zebegényről, illetve a Tatabánya feletti Turul-szobor környékéről készült térképen fedezhetik fel a sportolni vágyók a környék látnivalóit, és próbálhatják ki a tájékozódási futást.

Mindkét új állandó pontos pályát kettős céllal hozta létre az MTFSz: egyrészt a hobbifutók és a családok is kipróbálhatják ezeken a tájfutást, másrészt viszont játékos formában lehet így felfedezni a népszerű turista-célpontokat.

A tatabányai pályán két útvonalat jelöltek ki a pálya készítői. A rövidebb kör  (3 km) összesen hat ellenőrzőpontot érint, és végig ösvényeken halad, ez akár kisgyermekes családoknak is ideális túra. A hosszabb kör (5 km) teljesítéséhez is főként ösvényeken kell haladni, ám néhány ellenőrzőpont megtalálásához le kell térni a turistautakról is. Ez a kör azoknak ajánlott, akik egy könnyebb, de már kihívást jelentő pályán próbálnák ki a tájfutást, és közben gyönyörködnének a kilátásban is. Mindkét kör a Turul-szobortól indul, és egyaránt érintik a Ranzinger Vince kilátót, ahonnét csodálatos panoráma nyílik a Dunántúlra és a tatai várra is.

A kilátás a zebegényi pályáról is gyönyörű, hiszen innét a Dunakanyar látványát lehet csodálni. A rajt a település központjában található, az ellenőrzőpontok pedig a településen belül, illetve a környező hegyoldalakon találhatóak. Valamennyi ellenőrzőpont ösvényen vagy úton keresztül megközelíthető, így az erdőben futástól ódzkodók számára is remek élményt kínál a pálya. Az ajánlott útvonalon futva 7,5 km hosszúságú a pálya, ám ezen tetszés szerint lehet rövidíteni. A Kós Károly-kilátót azonban így is érdemes útba ejteni, és tartani egy kis pihenőt ott futás közben!

Kovács Balázs, az MTFSz alelnöke az alábbiakat mondta el a zebegényi pályáról: ”Noha az összes pont felkeresése egész komoly fizikai kihívást jelent a két magas domb megmászása által, tájékozódási szempontból könnyen teljesíthető, a tájfutás szabadidős arcát mutatja be. A pontok olyan helyekre kerültek, ahová amúgy is érdemes kirándulóként ellátogatni, példásul a Kós Károly-kilátó környékére vagy a Dőry kastély környezetébe. A község központjában elhelyezett tájékoztató tábláról – ami egyben a rajthely is – minden fontos információt megtudhatnak a látogatók, és két hasonló tábla fogadja őket a Duna-parton is.”

A tatabányai pálya térképét itt, a Zebegényi pálya térképét pedig itt lehet letölteni.

Fotó: Gerecse Tájfutó Club

0 Tovább

HunChallenge Torna Világkupa – Az egészségvédelemről is szól ez a VK!

A tornászok ki vannak éhezve a versenyre, így nem csoda, hogy nagy az érdeklődés a HunChallenge Torna Világkupa iránt. A rangos nemzetközi versenyt október első hétvégéjén rendezik Szombathelyen.

Altorjai Sándor szerint ez a VK merőben más lesz, mint az eddigi hazai nagy világversenyek. Hiába van több évtizedre visszamenőleg rutinunk szervezőként, a mostani másról is szól. Mégpedig az egészségvédelemről. Ha a versenyzőket nézzük, akkor biztos lesznek olyan országokból érkezők, akik lazábban kezelik az előírásokat, és lesznek olyanok, akik talán túlzottan elővigyázatosak. Nekünk, házigazdáknak az a legfontosabb feladatunk, hogy mindenkivel szót értsünk, és a teljes mezőnnyel megértessük: mindannyiunk érdekében mindenkinek be kell tartani Magyarország járványügyi előírásait” – mondta a Magyar Torna Szövetség főtitkára.

A HunChallenge Torna Világkupára vonatkozó protokoll elkészült. A mintegy 11 oldalnyi előírás összeállítást minden delegáció megkapja.

„Nem lehet hibázni. Úgy készülünk, mint egy diplomavédésre. Igyekeztünk a legaprólékosabban összeállítani a teljes versenykiírást.” – összegzett Altorjai Sándor.

A HunChallenge Torna Világkupának október 2. és 4. között ad otthont Szombathely.

0 Tovább

HunChallenge Torna Világkupa – Alakul a magyar csapat

Szó szerint hazai környezetben térhet vissza Dévai Boglárka! Az Európa-bajnok tornász egy hosszú sérülés után az októberi szombathelyi HunChaellenge Torna Világkupán versenyezhet ismét.

A Magyar Torna Szövetség (MATSZ) információi szerint a szombathelyi rangos nemzetközi versenyen közel 20 ország képviselteti magát, köztük természetesen a magyarok is indulnak majd.

Jelenleg Vecsernyés Dávid és Kovács Zsófia indulása mondható biztosnak, de minden bizonnyal Dévai Boglárka is bemutathatja gyakorlatát. Ráadásul az Európa-bajnok, szombathelyi születésűként, hazai környezetben versenyezhet. Dévai a 2018-as glasgow-i kontinensbajnokságon ugrásban lett aranyérmes. Ezt követően egy makacs sérülés miatt egészen mostanáig nem láthatta őt a közönség.

A MATSZ tájékoztatása szerint összesen hat férfi és négy női tornász vesz részt a Világkupán, a végleges csapatkijelölés későbbre várható.

A 2020-as HunChallenge Torna Világkupát október 2. és 4. között rendezik meg Szombathelyen.

0 Tovább

Vitorlázás – a görögök helyett a lengyelek rendeznek Eb-t

Új helyszínen rendezik meg a laser radialosok Európa-bajnokságát. A Görögországba tervezett kontinensbajnokságot végül Lengyelországban rendezik meg október 9. és 16. között. Az Eb-n induló Érdi Mária szép emlékekkel tér vissza Lengyelországba.

„Nem is bánom nagyon, hogy a nemzetközi szövetség végül úgy döntött, hogy Lengyelország legyen a házigazda. 2017-ben, még U17-esként a lengyeleknél lettem világbajnok.” – reagált az Eb helyszínének megváltoztatása után Érdi Mária, aki az MVM Zrt. támogatásával készül a jövő évi olimpiára.

„Az utóbbi időben amúgy is Észak-Európában készültem. Svédországban és Dániában is edzőtáboroztam. Az Európa-bajnokság Gdansk városában lesz, amely ugyancsak észak-európai kikötőváros”” – tette hozzá a magyar vitorlás versenyző.  

Érdi Mária jelenleg itthon készül, a tervek szerint szeptember közepén utazik el Kielbe, onnan pedig később az Eb helyszínére. 

0 Tovább

Szalai Evelin világranglista-versenyt nyert Máltán

Magyar győzelem a IFBB Diamond Cup Malta versenyen! A Magyar Testépítő és Fitness Szövetség információi szerint a világranglista versenyen Szalai Evelin két aranyérmet szerzett. A magyar kiválóság a bikini fitness kategóriában lett első a 164 centiméter alatti mezőnyben, valamint fitmodell abszolútban sem talált legyőzőre.

Ugyancsak San Pawl il-Baharban Berecz Sándor a 4. helyen végzett (men’s physique +178 cm), míg Berkes-Vasvári Nikolett az előkelő 5. helyezést érte el a profik között bodyfitness kategóriában. Mindhárom versenyzőnek Berkes László az edzője.

A sportágban itthon felmérő utánpótlás versenyt rendeztek. Az eseménynek Agárd adott otthont. A JochaPress információi szerint az egyes korcsoportok győztesei: Wittich Liza, Dobos Natasa, Láris Aliz, Hegedüs Boglárka, Kremmer Petra, Szabó Hanna, Somodi Lili, Mitsch Viktória, Szabó Jázmin, Pesti Janka, Berzéki Lili, Hati Szófia, Csépány Nikolett, Blatnyák Anna, Lukács Kitti, Vágó Virág.

0 Tovább

HunChallenge Torna VK – Olyan Világkupa lesz, amilyen még nem volt…

Hosszú kihagyás után ismét versenyre készülnek a tornászok. Október 2. és 4. között rendezik meg a HunChallenge Torna Világkupát. A rangos versenynek Szombathely ad otthont.

Altorjai Sándor szerint rendhagyó verseny elé nézünk. „Azt már korábban megszokhattuk, hogy a szombathelyi VK mindig valamilyen szempontból érdekesebb volt, mint nagyon sok nemzetközi világverseny. Például itt léphettek korábban szerekhez azok a kiválóságok, akik közvetlenül olimpia, világbajnokság, vagy Eb előtt álltak. Arra is volt példa, amikor egy-egy olimpia után, az egyes válogatottak esetében a generációváltás első lépcsőfoka volt a szombathelyi világverseny. Most azonban egyrészt több hónapja nem volt sehol sem ilyen nagy nemzetközi verseny, és október elején először indulhatnak a tornászok VK-n, másrészt a járványügyi előírásokat betartva olyan Világkupát kell rendeznünk, amilyenre korábban még nem volt példa” – számolt be az előkészületekről a Magyar Torna Szövetség főtitkára.

Jelen állás szerint több, mint 20 nemzet legjobbjai indulnak a hazai rendezésű Világkupán.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum