Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az olimpia mellett a Világjátékokon is bemutatkozhat a break

Szolnokon megrendezik az idei nem hivatalos kvótaszerző Magyar Breaking Bajnokságot. A breaktánc az utóbbi időszakban a figyelem középpontjába került, ugyanis olimpiai sportág lett, a Magyar TáncSport Szakszövetség (MTáSZ) információi szerint azonban az ötkarikás játékok mellett a Világjátékokon is bemutatkozhat.

A szolnoki verseny zártkapus lesz, de a nézők a Facebookon figyelemmel követhetik. „Mérföldkőnek számít nekünk az elmúlt időszak. A sportágunk a 2018-as ifjúsági olimpián bemutatkozott, és nagyon népszerű volt. A szolnoki breaking bajnokság után várhatóan az idei Európa-bajnokságon is ott leszünk” – számolt be az elmúlt időszakról és a jövőbeni tervekről Fodor Lajos, aki az MTáSz Break Szakterület igazgatója.

A kontinensbajnokságot Szocsiban rendezik meg, ahol várhatóan újabb színvonalas versenyen bizonyítják Európa legjobb breaktáncosai azt, hogy ott a helyük a legrangosabb seregszemléken, azaz az olimpián és a Világjátékokon.

„Szolnokon egyéni bajnokokat avatunk a férfiaknál, és a nőknél is. Bízunk benne, hogy a Facebook live némileg kárpótolja azokat a nézőket, akik a helyszínen szurkolták volna végig a versenyt” – tette hozzá Fodor Lajos, aki Szolnoki Breaktánc és Extrém Sportegyesület elnöke, egyben a hétvégi verseny döntnöke.

A Magyar TáncSport Szakszövetség az utóbbi években mindent megtett annak érdekében, hogy minél népszerűbbé tegye a sportágat, illetve annak szakágait. „A több évtizede működő versenytánc, valamint az akrobatikus rock and roll szakágak mellett az autentikus, modern- és divattánc szakágat szeretnénk megtölteni a már említett művészi táncok, színpadi táncok, folklór, karibi táncok és smooth táncok, valamint az utcai táncok, a disco és akrobatikus-disco szakterülettel. Az MTáSZ elnöksége 2020 végén elfogadta és a következő közgyűlésen a tagszervezetek jóváhagyását is kéri a szakszövetség a „Sokszínű és dinamikus táncsport” című 2021-2025-ös sportágfejlesztési stratégiájához, melyben a break (jelenleg szakterület) már hamarosan önálló szakággá is válhat. Fontos mérföldkő ez a szakszövetség életében, hisz az eddigi Nemzeti Versenysport Szövetség ernyőszervezete alatt működő szövetség egyik (tánc)sportága már a Magyar Olimpiai Bizottság égisze alá is tartozhat.”- emelte ki Zsámboki Marcell, az MTáSZ elnöke. 

MTáSz Sajtó

Fotó: Rácz Tamás

0 Tovább

Újabb döntés wakeboard Eb-ügyben – jövőre rendez kontinensbajnokságot Magyarország

2022-ben lesz megrendezve az egyszer már elhalasztott hazai rendezésű ifjúsági és senior wakeboard Európa-bajnokság. A kontinensbajnokság egyben Afrika-bajnokság is lesz – tudtuk meg a hazai szövetségtől.

„A Nemzetközi Vízisí és Wakeboard Szövetséggel folytatott egyeztetést követően az a döntés született, hogy idén sem kerül megrendezésre az Eb. A kontinensviadal rendezési jogát tavaly nyertük el, de 2020 után sajnos idén sem lehet még megfelelő körülményeket biztosítani egy nemzetközi világverseny biztonságos lebonyolításához, ezért megkaptuk a lehetőséget, hogy 2022-ben rendezzünk. Nagyon bízunk benne, hogy jövőre egy szuper Eb-nek lehetünk a házigazdái minél több versenyzővel és nézővel” – mondta Shenker-Horváth Kinga, a hazai szövetség elnöke.

0 Tovább

Dr. Mészáros János maradt a karate szövetség elnöke

Újabb öt évre egyhangúan Dr. Mészáros Jánost választotta meg a Magyar Karate Szakszövetség tisztújító közgyűlése. Az eseményen a régi-új elnök hangsúlyozta: komoly fellendülést tudhat maga mögött itthon a sportág, és a következő ciklusban is hasonlóan sikeres esztendők várhatók, 2023-ban pedig felnőtt világbajnokságnak adhat otthont Magyarország.

A közelmúlt sikerei közül Dr. Mészáros János a 2020-as hazai megrendezésű kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságot emelte ki, amely – mint mondta – minden tekintetben fantasztikus sikert hozott, és kiváló főpróbája volt a 2023-as szintén budapesti felnőtt világbajnokságnak.

Az MKSZ elnöke beszámolt arról, hogy a sportág az elmúlt években itthon bekerült a kiemelt sportágak közé, az iskolai oktatás és az edzőképzések terén olyan előrelépéseket tettek, amelyeket bármely sportág megirigyelhetne, vidékfejlesztési stratégiát indítottak el, jövőre pedig megünneplik a karate hazai megalakulásának ötvenéves évfordulóját.

A sportág olimpiai bemutatkozásával kapcsolatban Dr. Mészáros János azt mondta: elképesztően nehéz bejutni a kategóriánként tíz-tíz versenyző közé, de reményei szerint egy-három magyar versenyzőnek sikerülhet a tokiói részvétel kivívása, amit legközelebb a két hét múlva sorra kerülő párizsi olimpiai kvalifikációs tornán lehet elérni.

A közgyűlés Falusi Mártont, Furkó Kálmánt, Juhász Ferencet, Kalmár Árpádot és Miskolczi Attilát választotta az MKSZ alelnökeivé, és megválasztották az elnökség, a fegyelmi és a felügyelő bizottság tagjait is.

0 Tovább

Teqball - Janicsek Zsanett három kategóriát is nyert Lengyelországban

Janicsek Zsanett triplázott a lengyelországi teqball challenger versenyen. A Phoenix Teqball Akadémia játékosa a rangos viadalon megnyerte az egyéni mellett a párost és a vegyespárost is. A Zabkiban megrendezett tornán a párost Kota Gabriellával, a vegyespárost pedig Bányik Csabával az oldalán nyerte meg – adta hírül a Magyar Teqball Szövetség.

Egyéniben a román színekben versenyző Györgydeák Apor lett aranyérmes, megelőzve Blázsovics Ádámot és a francia Hugo Rabeux-t, a férfi párost pedig a Bányik Csaba, Blázsovics Ádám  kettős nyerte meg.

A challenger versenyek történetében először rendeztek olyan tornát, ahol 5 kategóriában játszottak a teqballosok.

Teqball Challenger CUP – Zabki (Lengyelország)

A dobogósok

Férfi egyéni

  1. Györgydeák Apor (Góbék Teqball Team, Románia)
  2. Blázsovics Ádám (Phoenix Teqball Academy, Magyarország)
  3. Hugo Rabeux (Teqball Mulhouse Club, Franciaország)

Női egyéni

  1. Janicsek Zsanett (Phoenix Teqball Academy, Magyarország)
  2. Kota Gabriella (Phoenix Teqball Academy, Magyarország)
  3. Alicja Bartnicka (Warszawski Teq Club, Lengyelország)

Férfi páros

  1. Bányik Csaba & Blázsovics Ádám (Phoenix Teqball Academy, Magyarország)
  2. Julien Grondin & Hugo Rabeux (Teqball Mulhouse Club, Franciaország)
  3. Ilyés Szabolcs & Györgydeák Apor (Góbék Teqball Team, Románia)

Női páros

  1. Janicsek Zsanett & Kota Gabriella (Phoenix Teqball Academy, Magyarország)
  2. Paulina Lezak & Klaudia Mindak (Phoenix Teqball Academy, Magyarország)
  3. Justyna Bartman & Alicja Bartnicka (Warszawski Teq Club, Lengyelország)

Vegyespáros

  1. Janicsek Zsanett & Bányik Csaba (Phoenix Teqball Academy, Magyarország)
  2. Kota Gabriella & Blázsovics Ádám (Phoenix Teqball Academy, Magyarország)
  3. Lauryne Scherrer & Julien Grondin (Teqball Mulhouse Club, Franciaország)
0 Tovább

Új sportágakkal bővült a Nemzeti Versenysport Szövetség

Kedden tartotta idei közgyűlését a Nemzeti Versenysport Szövetség. A nem olimpiai sportágakat összefogó szervezet három sportág, a footgolf, a padel és a cheerleading hazai sportági szövetségét is felvette tagszervezetei közé. A közgyűlésen Dr. Mészáros János NVESZ-elnök posztumusz Életmű-díjat adott át a közelmúltban elhunyt két sportvezető, Tóth László NVESZ elnökségi tag, valamint Rónaszéki András, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke családtagjainak.

„Mindketten életük utolsó pillanatáig a sportért, sportágukért tevékenykedtek. Értékes embereket veszítettünk a halálukkal” – így emlékezett Dr. Mészáros János az elhunyt sportvezetőkre.

Az NVESZ első embere ezt követően átadta az elnökség által nemrégiben alapított posztumusz Életmű-díjakat, amelyeket Tóth László felesége és fia, illetve Rónaszéki András két fia vettek át.

A közgyűlés a napirendi pontok megtárgyalása során egyhangúan elfogadta az elnökség 2020-as beszámolóját, a könyvvizsgálói jelentést, a felügyelő bizottság beszámolóját, az egyszerűsített éves beszámolót és közhasznúsági mellékletet, valamint az NVESZ 2021. évi költségvetését.

A megjelentek ugyancsak egyhangúan szavazták meg három sportági szövetség, a Magyar Padel Szövetség, a Magyar Footgolf Szövetség és a Magyar Cheer Szövetség felvételét a tagszervezetek közé. Az új sportágak felvételével immár 61-re bővült az NVESZ tagjainak a száma. 

0 Tovább

Herczig Norbert: elértük Portugáliában azt, amit akartunk

A Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős végigversenyezte a Vodafone Rally de Portugal-t. A SKODA Rally Team Hungaria versenyzőpárosa a világbajnoki futam negyedik gyorsaságija után kiállt egy futómű hiba miatt, de a szuperrali szabályai szerint folytathatták a versenyt másnap.

„Fáradtan, de boldogan fejeztük be első világbajnoki futamunkat. Amiért kiutaztunk, azt elértük. Mindenképpen sok versenykilométert szerettünk volna gyűjteni” – mondta a vb-futam után Herczig Norbert.

A páros több mint másfél éve nem versenyzett murvás talajon, ezért döntöttek úgy, hogy az Eb-re hangolódva elindulnak Portugáliában. „Persze nem jött jól az, hogy egy csavartörés miatt ki kellett állnunk, de Ramón nevében is mondhatom: miután megjavítottuk az autót, és tovább versenyeztünk, egyszerűen feltöltődtünk. Jó volt ebben az erős mezőnyben menni. Kiváló alkalom volt arra, hogy élesben tesztelhessünk” – összegzett Herczig Norbert.

A SKODA Rally Team Hungaria versenyzőpárosa legközelebb a Lengyel Rallye-n ül autóba. A június 18-án rajtoló futam lesz az idei Európa-bajnoki sorozat első állomása. 

0 Tovább

Szkander – A fiatalok több kategóriában is meglepetést okoztak a Nemzeti Döntőn

Erősödik az utánpótlás a szkanderosoknál. A sportágban legutóbb a XXXI. Nemzeti Döntőt rendezték meg. A Gemenc Kupa elnevezésű rangos verseny egyben válogató is volt a grúziai világbajnokságra.

Csabai Atilla, a Magyar Szkander Szövetség elnöke elmondta, közel 300 nevezés volt a Nemzeti Döntőn, amely bebizonyította: jó úton halad az utánpótlás ebben a sportágban.

„A tehetséges utánpótláskorúak abban a fázisban vannak, amikor már a felnőttek között is megmutathatják magukat. Ebből kifolyólag több meglepetés is volt. A fiatalság nem csak jól szerepelt, hanem sok helyen trónfosztás is volt.” – összegzett a sportvezető, aki a Világszövetség mellett az Európai Szkander Szövetségnél is alelnöki tisztséget tölt be.

Az elmúlt másfél évben – mint minden sportágban – nem lehetett annyi versenyt lebonyolítani, mint ’békeidőben’. Éppen ezért speciális gépeket kaptak a klubok, amelyeken a versenyzők készülhettek az ’újranyitásra’. Ez meg is látszott, hiszen a legjobb szkanderosok alaposan kigyúrták magukat az elmúlt hónapok alatt. 

0 Tovább

Teke – Bajnok a Szeged és a Ferencváros

Megvannak a bajnokok a tekézőknél. A nőknél az FTC, a férfiaknál pedig a Szeged szerezte meg az aranyérmet.

A Zengő Alföld Szegedi TE csapata beállította a BKV Előre rekordját. A Tisza-partiak ugyanis megszerezték a férfi teke bajnokság aranyérmét, miután a szuperliga rangadóját játék nélkül megnyerték. A Szegednek ez a 14. bajnoki serlege. Erre korábban a BKV Előre volt képes a 80-as 90-es években. A nőknél már múlt héten eldőlt a bajnokság: ott a Ferencvárosé lett az aranyérem.

0 Tovább

Tíztánc – Bajnokavatás Szentesen

Megvannak az ország legjobb tíztáncosai. Szentesen ugyanis megrendezték a 2021-es Tíztánc Magyar Bajnokságot.

A több korosztályban lebonyolított rangos versenyen a felnőttek között Rónyai Zoltán és Busa Dóra nyerte meg az aranyérmet. A Magyar TáncSport Szakszövetség szabályzata szerint ők képviselheti a magyar színeket a világversenyeken.

Zsámboki Marcell szerint sikeres magyar bajnokságon van túl a táncos társadalom. „Egy ilyen nehéz időszak után, amit a világjárvány miatti versenymentesség jelentett, jó volt látni, hogy milyen sok sikeréhes párosunk van. Az utánpótlás korúaktól kezdve, a felnőtteken át a szeniorokig felkészült táncosok léptek parkettre Szentesen, ahol új bajnokok sikereit láthatta a közönség” – összegzett a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke. A tíztánc a legösszetettebb szakág a versenytáncosoknál, hiszen itt a standard- és a latintáncokat is pontozzák.

A 2021-es magyar bajnokok

Felnőtt tíztánc:

Rónyai Zoltán, Busa Dóra

Senior I. tíztánc:

Szánthó Péter, Juhász-Szánthó Szilvia

Senior III-IV. tíztánc:

Berta Mihály, Bertáné Nagyfejeő Gyöngyi

Senior IV. tíztánc:

Dóka Tamás Zoltán, Nemesné Csáki Mária Ilona

Ifjúsági tíztánc:

Kohon Patrik, Gál Dalma

Junior II. tíztánc:

Kosztolányi Elek, Bartók Laura

Junior I. tíztánc:

Bódis Botond, Balassa Bíbor

Gyerek nyolctánc:

Pető Zoltán, Pintér Mónika Mária

(fotó: Eiler Dóra)

0 Tovább

Parafekvenyomó VK - Tbilisziben egy aranyat és egy bronzot szereztek a magyarok

Magyar aranyérem a Tbilisziben megrendezett parafekvenyomó Világkupán! Tunkel Nándor a 49 kilogrammosok mezőnyében aranyérmes lett – adta hírül a Magyar Erőemelő Szövetség.

 A magyar versenyző 155 kilogrammos teljesítménnyel szerezte meg az aranyérmet. Az IPC WPPO VK-n a Mezei Katalin, Tunkel Nándor, Sedric Watchou alkotta magyar csapat is szerzett egy érmet, miután az üzbégek és a brazilok mögött harmadik lett.

Mezei Katalin az 55 kilósok között negyedik, Stadler Tamás (80 kg) ötödik, Sztanó György az 59 kilogrammos mezőnyben pedig hatodik lett.

 A magyar versenyzők legközelebb négy hét múlva a dubaji Világkupán indulnak.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum