Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Utánpótlás szumó Eb – Magyar éremeső Lengyelországban

Elsöprő magyar sikerek szumóban. A lengyelországi Siedlicében megrendezett utánpótlás korosztályúak Európa-bajnokságán a magyar válogatott több mint 30 érmet gyűjtött be.

A kontinensbajnokságon az U14-esek, az U16-osok és az U18-aso versenyeztek, és összesen 29 egyéni érmet hoztak haza a magyarok. Emellett egy komoly sportdiplomáciai sikert is elkönyvelhetett hazai szumósport: Ancsin Lászlót, a Magyar Sumo Szakszövetség elnökét ismét megválasztották az Európai Szumó Szövetség pénzügyekért felelős alelnökévé. A tisztújtó ülésen a kontinentális szövetség elnökét, Dariusz Rozumot is újraválasztották.

A hazai sportvezető elmondta elégedett a magyarok teljesítményével. „Összesen hat csapatverseny volt, amelyek közül ötben dobogóra álltak a magyarok. Az egyéni érmek száma ugyan soknak tűnik, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ez három korosztályt jelent. Az Európa-bajnokságon nyújtott teljesítmény alapján külön dicséret illeti Gyuricza Marcellt, Gyenes Bencét, a lányoknál pedig  Kopasz Hannát és Kaszás Lillát”. – mondta Ancsin László.

0 Tovább

Judgement Day Professional Cup – Feledhetetlen gála Halászteleken

Színvonalas profi gálát rendezett a Magyar Szkander Szövetség. A halászteleki viadalon a magyar szkandersport legjobbjain kívül természetesen, világsztárokat is láthatott a közönség.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint a Judgement Day Pro League Gemenc Cup 2021 világszintű volt. „Megkockáztatom, hogy szakmai szempontból a világon megrendezett gálák közül a TOP 5-ben benne van a Judgement Day Professional Cup. Hihetetlen lökést adhat ez a sportágnak. Világ- és Európa-bajnokokat láthattunk versenyezni, a betétprogramokról olyan művészek gondoskodtak, mint Keresztes Ildikó, vagy Gáspár Laci. Jó volt mindennek részese lenni” – mondta Dóró Zsolt.

A magyar szkander-válogatott legközelebb a szlovákiai Világkupán áll asztalhoz, amelynek Dobrá Voda ad otthont, azután pedig a balatonedericsi nemzetközi versenyen folytatja a versenyzést.

0 Tovább

Ralikrossz-vb: Nagy skalpokat gyűjtve 4. lett Szabó Krisztián Barcelonában

Magyar világbajnoki pontszerzés Katalóniában. A Marcus Grönholm csapatát erősítő Szabó Krisztián negyedik lett.

Éppen csak lemaradt a dobogóról Szabó Krisztián. A magyar autóversenyző a ralikrossz-világbajnokság nyitófutamán ugyanis negyedikként zárt. A világbajnokság első állomásának Barcelona adott otthont.

Szabó Krisztián ezen a viadalon megelőzte többek között a korábbi rali-világbajnoki futamokon induló és dobogós helyeken végző holland Kevin Abbring-t, és a német Timo Scheidert. Utóbbi német pilóta DTM-bajnok is volt. 

A barcelonai száguldás után a dobogós helyeken egy svéd trió zárt: Kevin Hansené lett a nyitófutam első helyéért járó trófea. Timmy Hansen lett a második, megelőzve Johan Kristofferssont. A ralikrossz-vb következő állomása a Nürburgringen lett volna, de a németországi áradások miatt törölték. Szabó Krisztián legközelebb a svédországi Höljesben ül autóba.

0 Tovább

Rali Eb – Herczigék dobogósok lettek Rómában!

Három év elteltével ismét Európa-bajnoki dobogóra állhatott fel a Herczig-Ferencz kettős!

Fantasztikus versenyzéssel dobogós lett a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős a rali Európa-bajnokság olaszországi állomásán. A Rally di Roma Capitale-n a SKODA Rally Team Hungária párosa a zárónapot a negyedik helyről kezdte meg, és a nagyon erős mezőnyben csak a végén dőlt el, hogy Herczig Norbert és Ferencz Ramón felállhat a dobogó harmadik fokára.

„Három évet vártunk erre a pillanatra, hogy ismét a TOP 3-ban zárjunk. Katartikus érzés volt célba érni, és konstatálni azt, hogy vb-mezőnyben edződött nagymenőket is megelőzve harmadikként zárunk” – mondta Herczig Norbert.

„Szeretjük a római versenyt, harmadjára vagyunk itt. Továbbá aszfalton gyorsabbak vagyunk, és egy hosszú magyarországi tesztelés után olyan beállítással érkeztünk Rómába, amely ilyen eredményre vezetett” – összegzett a magyar pilóta.

0 Tovább

Molnár Dezső: Az A-döntő sem elérhetetlen Pétervári-MolnárBendegúz számára

A magyar evezés egyetlen tokiói képviselője, Pétervári-Molnár
Bendegúz a vasárnap hajnali középfutamok egyikében
magabiztos versenyzéssel jutott a legjobb tizenkettő közé. A
jochapress.hu rövid felvezetéssel Molnár Dezső szövetségi
kapitány értékelésére volt kíváncsi.

(Pétervári-Molnár Bendegúz a tokiói nyári olimpia egypárevezős versenyszámának előfutamában. Fotó: MTI/Kovács Tamás)


- Mióta ismeri a jelenlegi legjobb magyar evezőst?
- Úgy 4-5 élves korában már találkozgattunk, hiszen édesapja is
evezős volt, ma pedig fiának edzőjeként szolgálja sportágunkat.
Akkor még görkorcsolyán közlekedett, később több sportágat
követően végleg kikötött az evezésnél. Sok éven át nagyobb
egységekben versenyzett, majd Rio de Janeiróba az utolsó,
pótkvalifikációs helyek egyikén jutott ki. Ettől kezdve csak
egpárevezésben áll rajthoz.
- Egyre nagyobb sikerekkel a háta mögött…
- Ez a kijelentés vasárnap hajnalban komoly megerősítést nyert,
hiszen Bendegúz futamából másodikként, gond nélkül került be
a legjobb tizenkettő közé. Ez azt jelenti, hogy a hétfő-kedd-szerdai versenynapokat a várható, szélsőséges időjárás miatt
csütörtökre halasztott második elődöntőben már a legjobb hat
közé jutás a tét számára.
- Mit gondol Molnár Dezső, mekkora esélye van „Bendinek”
arra, hogy bekerülhessen a legjobb hat közé, az A-döntő
mezőnyébe?

- Szeretném hangsúlyozni, hogy már a legjobb tizenkettő között
lenni is komoly siker a magyar evezés számára, hiszen ez a
sportág mind az öt földrészen nagyon népszerű és többtucatnyi
országban is rendkívül magas szinten űzik. Az elődöntő
sorsolása már ismert, Bendegúz orosz, görög, német, dán és
japán versenyzővel került egy futamba, ahonnan hárman az A-,
hárman pedig a B-döntőbe juthatnak majd tovább. Riválisai
közül eddig csak a japán sportolót tudta legyőzni a korábbi
erőpróbák során. A többieket ismerve és elemezgetve úgy
gondolom, az orosz és a görög ellenfél sem legyőzhetetlen, így
optimális esetben sikerülhet a legjobb hat közé, az A-döntőbe
bekerülnie.
- Mennyi esélyt ad erre egypárevezősünknek?
- Nem a hivatalos optimizmus mondatja velem, de én legalább
50 százalék esélyt adok arra, hogy Bendi ott lehet a legjobb hat
hétvégi döntőjében. Bár én csak tavaly december óta vagyok
szövetségi kapitány, de például a februári, törökországi
edzőtáborozás során már láttam, hogy Bendegúz technikája sokat javult. Fizikailag igen jó állapotban van, ehhez
szükségeltetik egy jó stílusban leevezett kétezer méter.
(jochapress / Jocha Károly)

 

0 Tovább

Nébald György: Szilágyi Áron akár Párizsban is olimpiai bajnok lehet!

Megtörtént az, amiben oly sokan bíztunk-reménykedtünk: Szilágyi Áron immár három, egymást követő olimpián a legjobbnak bizonyult a férfi kardvívás egyéni versenyében. Miként korábbi ellenfelei, a döntőbeli olasz rivális. Samele sem tudott ellenállni Szilágyi rohamainak.

A 15-7 arányú, nyugodtan döntő fölényesnek mondható magyar győzelmet követően a jochapress.hu az 1988-as, szöuli játékokon aranyérmes kardcsapat egyik tagjától. dr. Nébald Györgytől kért villámértékelést.

- A döntő előtt mire gondolt, mire tippelt?

- Eleve nem sok esélyt adtam Samelének, mivel jókora sebességbeli különbség volt Áron javára, akiről ráadásul sugárzott az erő.

- És a látottakat miként értékeli?

- A döntő asszó során végig úgy éreztem, mintha egy Ikarusz autóbusz egy versenyautóval küzdene. Most már harmadszor bizonyosodott be, hogy amíg mások igen gyakran elbizonytalanodnak a speciális tét, a semmi máshoz nem hasonlítható olimpiai atmoszféra nyomása alatt, addig Áron ezzel éppen fordítva van. Ő amint meglátja a feje fölött az olimpiai ötkarikát, onnan kezdve más dimenzióba kerül. A legfontosabb versenyeken ismételten képes a legjobb tudását nyújtani. Márpedig ha ő az optimumon vív, akkor senki nem képes őt legyőzni.

- Ezek után szinte kínálja magát a kérdés: képesnek tartja Szilágyi Áront akár arra is, hogy 2024-ben negyedszer is az olimpiai dobogó legfelső fokára állhasson?

- Ez kizárólag a majdani fizikai állapotának lehet a függvénye. Amennyiben nem szenved komolyabb sérülést, úgy ez a lehetőség egy teljesen reális esélyként tartható számon. Fejben ugyanis egészen biztosan ő a legerősebb a mezőnyben.

(jochapress / Jocha Károly)

0 Tovább

Hegyi Eb – Nagy Norbert aranyérmes Lengyelországban

Nagy Norbert megszerezte első idei győzelmét a hegyi Európa-bajnokságon. A WTCR-dobogós magyar pilóta a lengyelországi Limanowában ült autóba, ahol magabiztos versenyzéssel megnyerte kategóriáját.

„Régóta várok a siker ízére. No nem mintha az olaszországi ezüstérem nem számított volna sikernek, de a győzelem az győzelem.” – összegzett az eredményhirdetés után Nagy Norbert.

„Olyan sok nehézség, Covid és versenytörlés után jó volt végre végigtolni ezt a versenyt, és nyerni” – tette hozzá Nagy.

A hegyi Eb augusztus végén Szlovéniában folytatódik.

0 Tovább

Tokió 2020 - Érdi Mária túl van két futamon

Érdi Mária megkezdte szereplését a tokiói olimpián. A magyar versenyző a Laser Radial hajóosztályban két futamot teljesített vasárnap.

A Magyar Vitorlás Szövetség információi szerint a helyszínen 27 Celsius fokos hőmérséklet, 45%-os páratartalom és irányát tekintve kitartó, erejét tekintve pedig kezdésként 8-9 csomós, ám később gyengülő szél fogadta a mezőnyt.

Érdi fantasztikusan kezdett az első futamban. Negyedikként teljesítette az első kört, ám a folytatásban visszaesett a 19. helyre és végül ebben a pozícióban is fejezte be a futamot.

Sara Winter, Érdi Mária edzője elmondta: nagyon trükkös két futamon vannak túl. „Új verseny, új időjárási viszonyok, és mindez egy olimpián. Nem szabad messzemenő következtetést levonni a nyitónap után. Hosszú lesz ez a verseny még” – összegzett a szakember. 

Fotó: hunsail.hu

0 Tovább

Rali - Herczigék még soha nem voltak ennyire közel a mezőny elejéhez

Herczig Norbert és Ferencz Ramón az élmezőnyben autózik a rali Európa-bajnokság római állomásán.

A SKODA Rally Team Hungária párosa a szombati napot az összetett hetedik helyéről kezdte meg, és folyamatosan tudott előzni. Volt olyan gyorsasági, amelyet a harmadik helyen zárt, végül az abszolút negyedik pozícióból várhatja a zárónapot.

Herczig Norbert szerint minden úgy sikerült nekik, ahogy azt eltervezték. „Kulcskérdés volt az abroncsok menedzselése. Itt Rómában ugyanis extra meleg van, így nem minden szakaszon lehetett ugyanazzal a nyomással versenyezni. Ezt abszolút kontroll alatt tartottuk, és emellett nem hibáztunk.” – foglalta össze röviden szombati sikerük hátterét Herczig Norbert.

A Herczig Norbert és Ferencz Ramón duó egyébként korábban még soha nem volt ennyire közel a mezőny elejéhez. A Rally di Roma Capitale-n szombaton hat gyorsaságit teljesítettek a versenyzők, a zárónapon pedig hét szakasszal ér véget a római száguldás.

0 Tovább

Utánpótlás szumó Eb – Kiváló magyar eredmények Lengyelországban

Eredményes fiatal szumósok! A lengyelországi Siedlicében zajló szumó Európa-bajnokságon az U16-osok és az U14-esek is több érmet begyűjtöttek – adta hírül a Magyar Sumo Szakszövetség.

Az U16-os korosztályban Kaszás Lilla 70 kg és Kopasz Hanna 60 kg megnyerték súlycsoportjukat magabiztos, briliáns birkózással, Csernák Dorina pedig a 2. helyen végzett 70 kilogrammban. Kaszás Lilla openben ezüstérmes lett, Róna Cintia (70 kg) pedig a 3. helyen zárt. A lánycsapat Európa-bajnoki címet gyűjtött be a Róna Cintia, Kopasz Hanna, Kaszás Lilla, Csernák Dorina összeállításban.

Gyuricza Marcell 95 kilogrammos súllyal megverte a nála 50 kg-al nehezebb nehézsúlyúakat, majd megnyerte az open kategóriát is, openben pedig Gyenes Bencével döntőzött.

A 95 kilósok között Gyenes Bence és Merczel Erik is bronzérmes lettek. Hermann Norbert 75 kg-ban szintén a bronzig jutott, ahogy Jámbor Kristóf (65 kg) és Németh Botond (55kg) is. A Gyuricza Marcell, Gyenes Bence, Korponai Kornél, Hermann Norbert összetételű fiúcsapat 2. lett.

Az U14-esek között Marcinkovics-Kovács Keve második lett a 60 kilósoknál, illetve a lánycsapat is ezüstérmet szerzett A csapat a Róna Cintia, Csernák Dorina, Varga Lili és Szenicza Emma Sára összeállításban lépett küzdőtérre.

Ebben a korosztályban bronzérmes lett Németh Szonja, Szenicza Emma Sára, Róna Cintia és Csernák Dorina. A fiúknál pedig Narancsik Bence Zoltán, Korponai Kornél Kék Milán állhatott fel a dobogó harmadik fokára, akárcsak a Korponai, Kék, Marcinkovics, és Papp Erik alkotta csapat.

Vasárnap az U18-asok küzdelmeivel zárul az Eb Lengyelországban. 

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum