Mocsai szülinapi tortája

Győztes mérkőzés után érkezett haza Szkopjéból a magyar kézilabda válogatott, mely két tagjának is csütörtökön volt a születésnapja. A Pick Szeged játékosa, Törő Szabolcs és a válogatott szövetségi kapitánya, Mocsai Lajos ünnepelt. A repülőtéren Törő Szabolcsot szegedi csapattársa, Mikler Roland, Mocsai Lajost veszprémi játékosa, Iváncsik Gergő köszöntötte tortával.

(sportandmedia)

Fotók: Varga Ildikó

 

0 Tovább

Újabb elsöprő kick-boxos siker – 5 arany, 2 ezüst, 3 bronz Dublinban

Írországban folytatták menetelésüket a magyar kick-boxosok. A Dublinban megrendezett Irish Openről a magyar versenyzők öt aranyéremmel, két ezüsttel és három bronzéremmel tértek haza.

A 46 ország 3000 kick-boxosát felvonultató viadalon a felnőtteknél Veres Viktor, Gömbös László, és Jároszkievicz Krisztián szerzett aranyérmet, a kadett korosztályban pedig Veres Viktor lett első.

Az egyéni győzelmeken kívül a KirályTeam is odatette magát, ugyanis a csepeli egyesület megnyerte a csapatversenyt is. A Király István irányította csapat az elődöntőben az Európa-válogatottat, a fináléban pedig az amerikaiakat győzte le.

A magyar érmesek:

 

Felnőttek

 

Arany

Veres Richárd (63 kg)

Gömbös László (74 kg)

Jároszkievicz Krisztián (94 kg)

 

Ezüst

Varga László (57 kg)

Mórádi Zsolt (79 kg)

 

Bronz

Veres Mercédesz (50 kg)

Veres Alex (69 kg)

Imre Tamás (84 kg)

 

Csapatban

 

Arany

KirályTeam

 

Kadett korosztály

Arany

Veres Roland (37 kg)

0 Tovább

Pályázik a MOB-alelnökségre Dr. Gémesi György

 

Három év után visszatérne a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöki tisztségére Dr. Gémesi György. A Nemzeti Sportszövetség elnöke jelenlétével a magyar sport egységességét erősítené.


- Több mint nyolcéves MOB-alelnöki pályafutásom után nem folytattam a munkát, de most úgy érzem, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság nagyon komoly feladatot kap és egyre szélesebb hatáskörrel fog rendelkezni – jelentette ki Dr. Gémesi György. - Szívesen veszek részt ebben a munkában, ezért gondoltam úgy, hogy pályázom az alelnöki posztra, mely Borkai Zsolt MOB-elnökké választása után üresedett meg.

Az NSSZ elnöke hozzátette: alelnökként a magyar sportban megkezdődött integrációs folyamatot segítené. - A Magyar Kormány kinyilvánította szándékát, hogy egységesebb sportirányítást képzel el, és egycsatornás finanszírozással szeretné biztosítani a feltételeket. Azzal, hogy a Nemzeti Sportszövetség elnökeként pályázom, szeretném ezt az egységet erősíteni. Hamarosan az NSSZ-ben is tisztújítás lesz, és abban bízom, hogy folytathatom a munkát, melynek legfőbb eleme eddig is az integráció volt – hangsúlyozta Dr. Gémesi György.

(Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálat)

0 Tovább

Öt aranyat szereztek felnőtt versenyzőink a hajdúszoboszlói Világkupán

Beindult a szezon a búvárúszóknál. Az elmúlt hétvégén Hajdúszoboszló adott otthont az idei első Világkupa-versenynek, ahol jól szerepeltek a magyarok. A felnőttek között Dudás Zita két aranyérmet nyert, ezenkívül Székely Lilla, Kanyó Dénes és a 4X50-es gyorsváltó is első lett.

A hajdúszoboszlói Világkupán 14 ország versenyzői indultak. A VK-sorozat következő állomása az olaszországi Lignanóban lesz március végén.

Székely Lilla a dobogón

A magyarok érmes helyezései:

 

Felnőttek

50 m. búvár

1. Székely Lilla

3. Nagy Dorottya

50 m. uszonyos gyors

2. Dudás Zita

50 m. felszíni úszás

3. Székely Lilla

100 m. felszíni úszás

3. Székely Lilla

100 m. uszonyos gyors

1. Dudás Zita

100 m. búvárúszás: 2. Kanyó Dénes

200 m. uszonyos gyors: 1. Dudás Zita, 3. Kovács Zsófia

200 m. felszíni úszás: 1. Kanyó Dénes

400 m. felszíni úszás: 2. Kanyó Dénes

1500 m. felszíni úszás: 3. Ócsai Dorottya, Dimák Dávid

400 m. búvárúszás: 3. Kovács Zsófia

800 m. búvárúszás: 3. Gurisatti Lilla

4x100 m. felszíni váltó:

férfiak: 3. Szolnoki Búvárklub / Karkecz Konrád, Lengyel Dániel, Hamar Péter, Danyi Gábor

nők: 3. Debreceni Búvárklub /Nagy Dotottya, Senánszky Flóra, Dobránszky Blanka, Senánszky Flóra/

4x50 m. uszonyos gyorsváltó:

1. Kaposvári Adorján SE/ Stier Lilla, Kovács Zsófia, Varga Krisztina, Bencs Barbara

Juniorok

50 m. uszonyos gyors:

1. Senánszky Petra, 3. Stier Lilla

100 m. uszonyos gyors:

1 Senánszky Petra, 2. Stier Lilla, 3. Varga Krisztina

2. Németh Dávid

200 m. uszonyos gyors:

1 Stier Lilla, 2. Senánszky Petra

1. Kosina Gergő, 2. Németh Dávid

400 m. felszíni úszás:

3. Németh Dávid

800 m. felszíni úszás:

3. Senánszky Flóra

800 m. búvárúszás:

3. Gurisatti Lilla

0 Tovább

Középpontban a Sporttörvény és a Világjátékok

 

A Sporttörvény módosításának előkészítését és a 2017-es Világjátékok pályázatát nevezte a 2011-es év legfontosabb feladatának Dr. Gémesi György. A Nemzeti Sportszövetség elnöke kijelentette: szeretné folytatni a munkát a szervezet élén.


- Nagyon mozgalmas időszak előtt állunk - nyilatkozta a Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálatának az NSSZ első embere. – A legnagyobb hatású feladatnak a Sporttörvény módosítását tartom, melynek előkészítésében az NSSZ is szeretne aktív szerepet vállalni. Fontos, hogy olyan jogszabály jöjjön létre, mely tükrözi a politikai elvárásokat, ugyanakkor egyezik a civil szféra elképzeléseivel is.

Dr. Gémesi György hangsúlyozta: az NSSZ számára az év másik kiemelkedő kihívása a 2017-es Világjátékok budapesti-gödöllői pályázatának elkészítése és beadása lesz. – A tervről konzultáltunk a Magyar Olimpiai Bizottsággal, a Fővárossal és a Kormánnyal is, most azon dolgozunk, hogy a rendezvény költségeit biztosító forrásokat meg tudjuk jelölni. Információink szerint a magyar pályázat nagy eséllyel indul a versenyben, ezért szeretnénk a lehető legjobb anyagot összeállítani – jelentette ki a Nemzeti Sportszövetség elnöke, aki elmondta: az idei tisztújításon szeretné újra megkapni a bizalmat, hogy folytathassa azt az integrációs munkát, amely eddigi elnöki ténykedését jellemezte. Hozzátette: az NSSZ ebben az évben is számos konferenciát és továbbképzést rendez majd, ő maga pedig szeretne idén is országjáró körútra indulni, hogy minél pontosabb képet kapjon a sportélet helyzetéről az ország különböző részein. További részletek Világjátékok című magazinban, amely március 6-án, vasárnap 18:30-kor kezdődik a Sport1-en.

(Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálat)

 

0 Tovább

Iránban készült a magyar taekwondós

Tóth Balázs két hetet töltött Iránban. Az edzőtáborozáson kívül egy világranglista-versenyen is elindult, ahol ötödik lett. A jelenlegi legjobb magyar taekwondós a sportág fellegvárában töltött időszakot nagyon hasznosnak tartja , és bízik abban, hogy sikerrel megvívja a küzdelmet az olimpiai selejtezőben.


Iránban hihetetlenül komolyan gondolják ezt a sportágat. Fantasztikus rálátásuk van a taekwondóra – mesélte a SPORTbányászatnak a Tóth.

Az edzőtábor során olyan apró technikai hibáimra hívták fel a figyelmemet, melyeket kijavítva és helyesen használva, óriási meglepetéseket tudok majd okozni az ellenfeleimnél. Elindultam a Fajr Openen is, amelyet Urmiában rendeztek meg. A negyeddöntőben 3-2-es vereséggel búcsúztam, de nagyon közel voltam, hogy érmet nyerjek. Az iráni kiutazásom legfontosabb része az edzőtáborozás volt, mindez elengedhetetlen a vb-re és az olimpiai kvalifikációban való felkészülésre.

A szövetségi, és szponzori támogatásért nagyon hálás vagyok, igyekszem, meghálálni a bizalmat – mondta az immár nehézsúlyban versenyző magyar taekwondós.

0 Tovább

Berki ott lesz a szeren

Két hete a tatai edzőtáborban gyakorol Berki Krisztián és a magyar férfi tornászválogatott Kovács István vezetőedző irányításával. A csapat pénteken érkezik Budapestre, hogy induljon a hétvégi csapatbajnokságon és a szerbajnokságon.

A világbajnok Berki Krisztián (képünkön) január óta már három szeren gyakorol, az őszi tokiói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a ló mellett még további 2 szeren kell bemutatkoznia.  Berki nyújtón és ugrásban készül még, ez azonban a finom koordinációt némileg széttörte.

A vezetőedző szerint ezek a szerek egyelőre a ló rovására mennek, hiszen megerősödött Berki lába, változott testsúlya és a súlypontok is gyakorlat közben. Persze a világbajnok és edzője is tudták, hogy nehéz félév vár rájuk.  Berki a vasárnapi, az FTC Kőbányai úti Kézilabdacsarnokában 10.30-tól rendezendő szerbajnokságon indul, ahol a jelenlegi álláspont szerint a ló mellett nyújtón és ugráson is a szerekhez lép, amennyiben a következő napokban a lába bírja a leugrásokat.
A válogatott tagjainak a gyakorlatok jól mennek, a cél, hogy mindenki hozza vissza a régi, hibátlan elemeit. Hídvégi Vid mind a 6 szerre koncentrál, de a ló megy eddig neki a legjobban. A korábbi sérültek közül Rácz Attila és Czingli László is lent töltött 1-1 hetet, még nem egészségesek, de bíztató a javulásuk. Marján Pétert később műtötték, így ő még nem tudott csatlakozni a csapathoz. Sajnos, újabb sérült is van Kállai Zoltán személyében, akinek kificamodott a térdkalácsa, pedig meghívást kapott a márciusi párizsi Világkupára, ahol így nem tud indulni.

(Kaszala Claudia)

Fotó: Vörös Nándor

0 Tovább

Torna: Indul a szezon

Rövidesen beindul a versenyszezon a 125 éves Magyar Torna Szövetség valamennyi szakágánál, így a jövő hét végén az Év sportolójának választott, világbajnok tornászt, Berki Krisztiánt is láthatja a közönség Budapesten.


A ritmikus gimnasztikázók már februárban megnyitották a versenyek sorát, ugyanis a II. Nemzetközi KFK Grácia Kupa keretében válogató versenyeket is rendeztek. A tornászok első idei nagy megmérettésére március első hétvégéjén kerül sor, a csapatbajnokság 1. fordulójának és a szerbajnokságnak az FTC Kőbányai úti Kézilabdacsarnoka ad otthont, ahol a nagysikerű decemberi Tornászgála is lebonyolításra került. Természetesen bemutatkozik a világ- és Európa-bajnok Berki Krisztián is, aki ezekkel a megméretettésekkel is hangol az áprilisi berlini kontinensviadalra.

Az aerobikosok egy héttel később szerepelnek, méghozzá a Magyar Kupán, ugyanekkor Szolnokon lesz a gumiasztalosok vidékbajnoksága. Akrobatikában márciusban a fiataloké a főszerep, a felnőttek számára áprilisban indul el a komoly versenyszezon. (Kaszala Claudia)

0 Tovább

Harmadik Félidő, az új focishow

A Sport TV új focishow-val jelentkezik a hétvégén. A Harmadik Félidő a magyar labdarúgó-bajnokság meccseit taglalja majd és fordulónként lesz látható. Az első adás február 27-én, 19 óra 30 perctől kerül képernyőre Lipcsei Betta és Molnár Mátyás vezetésével a Sport 2-n.

 

A produkció másik két műsorvezetője Takács Rita és Petúr András, akik március 6-án debütálnak. A Sport TV állandó szakértői közül többen is feltűnnek majd a Harmadik Félidőben, így Várhidi Péter, Puhl Sándor, Nyilasi Tibor és Hajdú Attila is elemzi a remélhetőleg minél jobb meccseket.

Molnár Mátyás a SPORTbányászatnak elmondta, hogy hosszú hónapok óta dolgoznak a produkción, és izgatottan várja az első adást.

- Sok ötletelésen, értekezleten és próbán vagyunk túl. Úgy gondolom, hogy műsorvezető társammal, Lipcsei Bettával megtaláltuk a közös hangot, és eredményesen tudunk majd együtt dolgozni a Harmadik Félidőben…

0 Tovább

Manchesterben lesz a WTF-taekwondo Eb

Athénban ülésezett Európai Taekwondo Szövetség (ETU) elnöksége. Magyarországot Patakfalvy Miklós képviselte Görögországban, ahol döntöttek a 2012-es felnőtt Európa-bajnokság helyszínéről is.


 

Három pályázat versengett a kontinensviadalért, végül Manchester lett a befutó. Az angolokon kívül Kharkhov (Ukrajna) és Ankara (Törökország) kandidált – tudta meg a SPORTbányászat Patakfaly Miklóstól, a magyar szövetség elnökétől.

Tizenkét héttel az olimpiai játékok kezdete előtt jó erőfelmérő lesz az európaiaknak az Eb. Valamikor ősszel Oroszország rendezheti meg az Európa-Ázsia-bajnokságot, valószínűleg moszkvai helyszínnel” – mondta Patakfalvy.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek