Király István számára a dr. Leyrer Richárd Sportvezetői Díj megerősítés, egy sikeres csapatmunka eredménye, de ugyanakkor hatalmas felelősséggel is jár. A csepeli Halker-Király Team Kickbox Akadémia elnöke a Nemzeti Versenysport Szövetség Gálán vehette át azt a díjat, amelyet a néhai MOB-alelnökről, a Magyar Kick-Box Szövetség elnökéről neveztek el. Ezt a díjat azok a sportvezetők kapják meg, akik saját szakterületükön maradandót alkottak.

„Harminckét éve edzősködöm, szinte össze se tudnám számolni, hogy hány világversenyen szereztek aranyat, ezüstöt, vagy bronzot a tanítványaim. Egy biztos, az elmúlt 12 évet tekintve, ez a kis csepeli klub minden korosztályt beleszámítva töretlenül vezeti a klubcsapatok világranglistáját sportágunkban. Ez a díj nem csupán nekem szól, hanem az összes tanítványomnak, barátomnak. Óriási megtiszteltetés” – mondja Király István, aki a Magyar Kick-Box Szakszövetség alelnöke, és a WAKO Világszövetség elnökségi tagja is egyben.

 

A mesterdző-szakedző, aki a Magyar Edzők Társaságának elnökségi tagjaként is tevékenykedik hangsúlyozta, az edzői munka komoly felelősséggel jár. „Egy edzőnek folyamatosan képeznie kell magát. Tudnia kell, hogy hogy működik az emberi szervezet. Elég, ha belegondolunk abba, hogy a szülők a legféltettebb értékeiket bízzák ránk a gyerekek személyében. Nem az a cél, hogy olyan sportembereket neveljünk, akik az élsport abbahagyása után ízületi, és egyéb mozgásrendszeri problémákkal küszködnek majd. Ez a díj egy olyan évben talált rám, amikor itthon bizonyíthatjuk be ismét, hogy a magyar kick-boxosok a világ legjobbjai. Májusban Világkupát, ősszel pedig világbajnokságot rendezünk. Bebizonyítanánk, hogy Magyarország képes világszínvonalú versenyek lebonyolítására. Mi a ’kistestvére’ szeretnénk lenni akár a vizes világbajnokságnak, és sikeres és győztes pályázat esetén a budapesti olimpiának is” – összegzett a dr. Leyrer Richárd Sportvezetői Díjas sportvezető. 

Dr. Leyrer Richárd sokat tett a magyar kick-boxért. A hazai szövetség elnökeként megszilárdította ezt a sportágat Magyarországon, és roppant eredményes sportpolitikai munkát is végzett a nemzetközi szövetségben. „Richárd hatalmas űrt hagyott maga után. A halála utáni sokkot a szövetség vezetése összefogással és kitartó munkával vészelte át. Mi nem egymás ellen, hanem egymásért küzdöttünk, és küzdünk mind a mai napig” – zárta gondolatait Király István VI. danos nagymester.