Idén harmadik alkalommal rendezte meg a világ egyik legnagyobb egyetemi szabadidősport rendezvényét, a Budapesti Egyetemi Sportfesztivált a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) együttműködésével és a Magyar Rektori Konferencia (MRK) támogatásával az UNESCO által meghirdetett Egyetemi Sport Nemzetközi Napja (IDUS) keretében, melynek budapesti házigazdája a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). Ezzel Magyarország is csatlakozott a FISU (Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség) 174 tagországának világot behálózó rendezvényéhez.

egyetemi sport

A Budapesti Egyetemi Sportfesztivál programjai amellett, hogy kiemelten a sportról és a fizikai aktivitásról szóltak, párhuzamosan lehetőséget adtak az egyetemisták egészséges életmódjának figyelemfelhívására, népszerűsítésére előadások és sport témájú programok formájában. Az Orczy-kertben szeptember 20-án reggel 10-től este 6 óráig számtalan érdekes sporttal, sporthoz kapcsolódó előadással és játékkal várták a szervezők a mozogni vágyó egyetemistákat. A rendezvényre 20.000 egyetemistát vártak.

egyetemi sport

Az eseményt Prof. Dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke nyitotta meg. A Budapesti Egyetemi Sportfesztivál résztvevőit köszöntötteProf. Dr. Réthelyi Miklós az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága elnöke, Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Dr. Simicskó István a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, kormánybiztos, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, Dr. Józsa János a Magyar Rektori Konferencia elnöke, Dr. Sára Botond Józsefváros polgármester. A megnyitót a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Tonfa Szakosztályának, Intézkedéstechnikai csoport és Cross tréning bemutatói színesítették. Végezetül Gulyás Tibor a HÖOK elnöke, mint a Sportnap társrendezője kívánt nagyszerű szórakozást és jó sportolást a jelenlévőknek. A megnyitót egy közös sétával zárták a felszólalók, mely keretében végigjárták az Orczy-parkot és kipróbálhatták a különböző sportaktivitásokat.

egyetemi sport

A MEFS egyik fő célja a rendezvénnyel, hogy a hallgatók mindennapjaiba szervesen beépüljön a heti 3×45 perc mozgás, melyet élete folyamán is megtart. A MEFS folyamatosan azon dolgozik, hogy szabadidősportos kampányaival megfelelő külső motivációt biztosítson a felsőoktatásban tanulóknak arra, hogy szerves részét képezze mindennapi életüknek a tanulás mellett a sport is. Az IDUS-t e kettősség jegyében szervezték tagintézményeikkel karöltve. Az idei „MozduljRá! Heti 3x45 perc mozgás megváltoztatja az életed! Belefér?!”kampány nagykövete Szatmári András Universiade-, világ- és Európa-bajnok kardívó, a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatója, aki a rendszeres testmozgást népszerűsíti a kampány keretében. Az Orczy-kertben megrendezett sportfesztiválon a világbajnokkal lehetett vívni, motivációs előadásán pedig bepillantást engedett abba, hogy csak akarni kell és belefér a tanulás mellett a sport is az egyetemisták mindennapjaiba. Erre egy kampányfilmet is készített vele a MEFS: https://www.youtube.com/watch?v=E_wAhqWwfNU

A rendezvényen Szentgyörgyi Rómeó és Faluvégi András is megmozgatta a közönséget intenset alakformáló és zumba órákkal. Továbbá olyan játékos sportokat is ki lehetett próbálni, mint a frizbigolf, buborékfoci, rekeszmászás, óriás jenga, labdapók, PlayIT – Mozdulj Gamer aktivitások stb. A Szerencsejáték Zrt. sátránál olyan világklasszisoknak lehetett büntetőt dobni, mintGyőri Barbara (MTK Budapest kapusa) vagy Suba Sára (Váci NKSE junior világbajnok kapusa). Az esemény műsorvezetőjeMolnár Mátyás volt.

A rendezvény fővédnöke: Tarlós István, Budapest főpolgármestere

Védnökök: Prof. Dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága elnöke, Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Prof. Dr. Bódis József oktatásért felelős államtitkár, Dr. Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, kormánybiztos, Prof. Dr. Józsa János, a Magyar Rektori Konferencia elnöke, Gulyás Tibor HÖOK elnök, Dr. Koltay András, az NKE rektora, Dr. Sára Botond, Józsefváros polgármestere.

Az IDUS 2018 – Budapesti Egyetemi Sportfesztiválhoz az alábbi fővárosi felsőoktatási intézmények csatlakoztak:

-          Állatorvostudományi Egyetem

-          Budapesti Corvinus Egyetem

-          Budapesti Gazdasági Egyetem

-          Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

-          Edutus Főiskola

-          Eötvös Loránd Tudományegyetem - inkluzív sportnap, 5vös5km, aerobik party

-          Kodolányi János Főiskola

-          Károli Gáspár Református Egyetem

-          Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

-          Nemzeti Közszolgálati Egyetem

-          Óbudai Egyetem

-          Pázmány Péter Katolikus Egyetem

-          Semmelweis Egyetem

-          Semmelweis Egyetem – Pető András Kar

-          Szent István Egyetem – Budai Campus

-          Testnevelési Egyetem

-          Milton Friedmann Egyetem (volt Zsigmond Király Egyetem)

 

A budapesti központi program mellett csatlakozó programként az ELTE Inkluzív Sportnapja a Tüskecsarnokban és a rekordrésztvevői létszámot felmutató 35. 5vös5 futóverseny a Lágymányosi kampuszon és a hozzá csatlakozó, a MEFS által szervezett Egészségséta valamint a Természetjáró Fiatalok Szövetsége által János-hegyre szervezett gyalogostúra színesítette a nap programját.