Hivatalosan a harmadik, a keddi nulladikat is beleszámítva azonban immár a negyedik napjához érkezik pénteken az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT). A zánkai Új Nemzedék Központban zajló fesztiválra ezúttal nagy valószínűséggel a Tankcsapda vonzza majd a legnagyobb közönséget, annál is inkább, mert a közelmúltban a Budapest Parkban megtartott koncertjükkel hosszabb időre elköszöntek a fővárosi publikumtól – az EFOTT persze más kávéház.

A Pepsi Nagyszínpadon fellép még az Anima Sound System, az Irie Maffia és a Punnany Massif is. A Kalinka Stage-en az Alvin és a Mókusok, a Depresszió és a Firkin ígérkezik a legizgalmasabbnak, a HÖOK Stage-en pedig ezúttal a Splash! és a Kozmix igyekszik visszaidézni a 90-es évek hangulatát. Ja, és persze ne feledkezzünk meg Tibi bácsi retrodiszkójáról sem, szokás szerint éjféltől repülnek a pöttyös labdák!

Az EFOTT SportKözPontban utoljára lesz lehetőség a gyakorlásra a szombati nagy erőpróbák, vagyis a „tétre menő” EFOTT Kupák előtt – több sportágban is.