Húsz ember "helyett" sportol majd a hosszútávúszó Mányoki Attila május 20-án, a Kihívás Napján. Az eredetileg Challenge Day néven ismert kezdeményezés célja, hogy minél többen végezzenek legalább tizenöt percnyi aktív testmozgást. A 41 éves sportember aznap másfél-másfél órát úszik és gimnasztikázik, valamint két órát kerékpározik - és mint mondja, a szerda a könnyített napja, márpedig a Kihívás Napját jellemzően szerdán tartják.

 

Mányoki Attila ráadásul edzéseit munka mellett végzi: a vendéglátóiparban tevékenykedik egy családi vállalkozásban. Az ultramaratonista úszó jelenleg az Ocean's Seven sorozat teljesítésén fáradozik, amely a világ hét legnehezebb tengeri csatornájának meghódítását foglalja magába. A zalaegerszegi sportoló 2013-ban a La Manche-csatornával kezdte, majd tavaly a világon 13-dikként - és a második legjobb idővel - sikerült átúsznia a japán Cugaru-csatornát, amelyet a természeti körülmények miatt világ legnehezebb távjának tartanak.

 

Idén újabb két csatorna meghódítására készül Mányoki Attila. Szeptemberben a Hawaii szigetek között található Molokai-csatorna átúszása a fő cél, majd két héttel később nekivág a Los Angeleshez közeli Catalina-csatornának is:

 

"Hawaii-on ötven-hatvan kilométer a táv, ahol szörfparadicsom révén nagy hullámok vannak, és cápatámadások is előfordulhatnak. Eddig 32 embernek jött össze, hozzájuk szeretnék csatlakozni, ezenkívül az a célom, hogy megússzam az eddigi legjobb időt. Ezt követi majd a Catalina-csatorna, ahol Hawaii után leginkább a túlélés lesz a fontos. Itthon év közben azért vicsorgok nap, mint nap az edzéseken, hogy ezek sikerüljenek, és hogy majd ott, a helyszínen picikét könnyebb legyen, például, hogy tizenöt helyett meg tudjam csinálni tíz óra alatt az adott távot."

Saját extrém teljesítményei ellenére nem becsüli le a Kihívás Napjára meghirdetett negyedórás mozgást. Mányoki Attila - aki nemrég a Közösségben az Egészségért program egyik nagykövete lett - szerint mindig a kezdő lépés a legnehezebb.

 

"Sok helyre hívnak előadásokat tartani, így iskolákba is, és azt hangsúlyozom, hogy mindenki mozogjon valamit. De ne úgy tegyék, mint az élsportban, ahol egy idő után csömört kapnak az edzésektől a versenyzők. Olyan testmozgást kell választani, amit utána öt, húsz vagy éppen negyven év múlva is élveznek majd. Ehhez célkitűzések kellenek. Az én tevékenységem roppant távoli dolog az emberek többsége számára, de aki életében nem lépett két intenzívet, annak még negyedóra mozgás is kihívás. Mindig a kezdő lépés a legnehezebb, és lehet, hogy sokaknak pont ez a tizenöt perc kell ahhoz, hogy aztán legyen belőle több."

A Kihívás Napján nulla órától este 21 óráig lehet sportolni az ország nagy részén. A Magyar Szabadidősport Szövetség által koordinált eseményen a korábbi évek során már 1596 magyar település részt vett.