A Telekom a Veszprém kézilabda csapat jövője szempontjából meghatározóan fontos együttműködési szerződést újított meg. A MKB Veszprém Kézilabda Zrt-vel kötött, 2013/2014-es valamint a 2014/2015-ös idényre szóló megállapodás aláírása során a szerződő felek bejelentették, hogy Magyarország legnagyobb távközlési szolgáltatója a veszprémi kézilabdacsapat kiemelt és leghűségesebb támogatójaként a pénzügyi hozzájárulás mellett telekommunikációs szolgáltatásokkal és eszközökkel segíti a csapat sikeres felkészülését a hazai és nemzetközi meccsekre.

A Telekom valamint a Veszprém felnőtt férfi kézilabdacsapata közötti együttműködés immár több mint tizenhat éves történetét a támogató és a támogatottak is eredményesnek és kölcsönös előnyökön alapulónak minősítik, a szerződés meghosszabbítása pedig a magyar sport egyik legjelentősebb szponzora bizalmát és elismerését fejezi ki.

„A Telekom számára az üzleti életben fontos értékek, a minőség, a bizalom és a megbízhatóság a szponzori együttműködésben is rendkívül fontosak” – mondta Chris Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója. „Ezen értékek kölcsönös elismeréseképpen Magyarország egyik legsikeresebb sportcsapatával hosszabbítjuk meg a támogatási szerződésünket, amelynek teljesítménye nemzetközi szinten is kiemelkedő, példaértékű. Természetesen anyagi támogatásunkon kívül marketing- és kommunikációs szolgáltatásainkkal valamint mobil távközlési eszközeinkkel is segítjük a kézilabdacsapat sikeres szereplését ” – tette hozzá a vezérigazgató.

„A Telekom elmúlt több mint másfél évtizedben nyújtott és a következő két évre szóló támogatása a folyamatosságot és a biztonságot jelenti számunkra, amelyet a veszprémi kézilabdacsapat a lehető legjobb szerepléssel szeretné a jövőben is meghálálni. Természetesen az anyagi támogatás mellett az is nagyon sokat jelent sportolóinknak, hogy bárhová utaznak, a Telekom eszközeinek és szolgáltatásainak köszönhetően mindig elérhetőek, és összeköttetésben maradnak az otthon maradt szeretteikkel, barátaikkal” – hangsúlyozta Fonyó Károly, MKB Veszprém férfi kézilabdaklub elnöke.

 A Telekom és a veszprémi kézilabdaklub az együttműködés meghosszabbítása alkalmából az elmúlt napokban különleges nyereményjátékot hirdetett az online közösségi felületeiken. A férfi kézilabdacsapatért rajongó „leghűségesebb szurkolók” elküldhették kedvenc csapatukkal kapcsolatos élményeiket megörökítő fotóikat és videóikat, amellyel – közjegyző jelenlétében megtartott sorsolást követően – egyéves, BL-meccsekre is érvényes, két személyre szóló MKB-MVM Veszprém kézilabda bérletet lehetett nyerni. Az érdeklődésre jellemző, hogy a több mint száz szurkoló több száz megabájtnyi képi anyagot küldött el a játékra.

Forrás: Magyar Telekom