Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Világjátékok 2013 - Kajak-kenus aranyak és ezüstök

Fantasztikus teljesítménnyel zárták az első maratoni kajak-kenus napot magyarok. A kolumbiai Világjátékokon Csay Renáta és Petrovics Máté aranyat, Kiszli Vanda és Kiss Tamás pedig ezüstérmet szerzett.

Petrovics Máté

Csay Renátától a tőle megszokott profizmust láthatták a Világjátékokon is. A tizenkétszeres magyar világbajnok esélyt sem adott az ellenfeleknek, gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott a női kajak egyesek mezőnyében. A második helyet ugyanebben a számban Kiszli Vanda szerezte meg.

Csay Renáta

„Gyakorlatilag azt csináltam, ami már a világversenyeken bevált. Igyekeztem elszakadni a mezőnytől, és onnantól saját tempót mentem. Örülök, hogy az első olyan Világjátékokon tudtam győzni, amikor a sportág bemutatkozott a nem olimpiai sportágak világjátékán” – fogalmazott higgadtan Csay Renáta.

Kiszli Vanda

Kiszli Vandával madarat lehetett volna fogatni a befutó után. „Nem gondoltam volna, hogy sikerül érmet szereznem itt. A második helyért nagy csatát vívtam egy olasszal, de az utolsó kör előtt eldöntöttem az ezüst sorsát. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült” – mondta Kiszli.

Kiss kapja az instrukciókat a szövetségi kapitánytól

Kiss Tamás a maratoni kenus mezőnyben a rajt után olyan csapásszámmal akart menni az elejétől, amit betervezett, de módosítania kellett. „Kemény volt nagyon. Olyan légszomjam volt, hogy visszább kellett vennem. Abban bíztam, hogy az ellenfelek is ugyanúgy fáradnak, de a német kenus jobb volt ma. Azért nem csillog olyan rosszul az az ezüst sem…” – nyilatkozta a verseny után az olimpiai bronzérmes kenus.

Kiss a rajt után

A harmadik döntőben, a férfi kajak egyeseknél – magyar színekben – Petrovics Máté ült hajóba, és hatalmas küzdelemben aranyérmes lett. „Végig figyeltem az ellenfeleket. Amikor a portugállal ketten maradtunk, tudtam, hogy megfogom verni. Az utolsó körben robbantottam, és örülök, hogy így összejött” – mondta az újdonsült Világjátékok-győztes kajakos.

A maratoni kajak-kenus sikerek után a magyar csapat három aranyat és három ezüstöt szerzett a Caliban zajló Világjátékokon. A szervezők tájékoztatása szerint a teljes maratoni kajak-kenus éremkollekciót pénteken adják át. Az aranyérmeket egyébként már helyi idő szerint csütörtök reggel dr. Leyrer Richárd csapatvezető és Kaszala Claudia médiacsapat-vezető is megjósolta a kolumbiai állami televízióban, ahol a reggeli élő talk show vendégei voltak. 

 

 

0 Tovább

Világjátékok 2013 – Kakas a 4., Gajdos a 11. helyről folytatja

Az íjászok túl vannak az első napon a Világjátékokon. A nem olimpiai sportágak Caliban zajló világversenyén ebben a sportágban két magyar volt érdekelt: Kakas István csupaszíjban, míg Gajdos Csaba Márk az olimpiai kategóriában indult.

Az első nap után Kakas a 4., Gajdos pedig a 11. helyről várja a folytatást. A legjobb négy jut be a fináléba. Thomas Bill szövetségi kapitány szerint a kolumbiaiak nehéz pályát raktak össze.

„Az első nap a versenyzők méretlen távról íjaztak. A verseny második napján következik a mért táv. Kakasnak jó esélye van arra, hogy a mezőny első felében végezzen, sőt egy kis szerencsével még a döntőt is megcsípheti” – mondta a holland szakember.

Az eddigi magyar érmek és pontszerző helyek a IX. Világjátékokon

Arany

Székely Lilla (búvárúszás) 100 m felszíni uszonyos

Ezüst

Kalmár István (szumó) 115 kg

Bronz

-

Negyedik hely

Kanyó Dénes (búvárúszás) 400 méteres felszíni úszás

Kanyó Dénes (búvárúszás) 200 méteres felszíni úszás

Ötödik hely

Makai Erika (szumó), női nehézsúly

Makai Erika (szumó), női open kategória

Hatodik hely

Károlyi Csilla (búvárúszás) 200 méteres felszíni úszás

4X100 méteres női felszíni váltó (búvárúszás) Székely Lilla, Senánszky Petra, Károlyi Csilla, Debreczeni Hajnalka

 

0 Tovább

Világjátékok 2013: Versenytánc a bikaviadal arénában - FOTÓK

A Világjátékok harmadik versenynapján a táncosoké volt a főszerep. Rendhagyó versenyeket láthatott a közönség, méghozzá egy bikaviadal arénában. Azt már fölösleges megjegyezni, hogy a versenytáncos eseményen is teltház volt, ami 15 ezer embert jelent. Táncsportban egy magyar páros indult: László Csaba és Páli Viktória a standardtáncok versenyében a 11. helyet szerezte meg a rendkívül erős mezőnyben.

László Csaba szerint fantasztikus hangulatban rendezték meg a versenyt. „Az elején egy picit ijesztő volt, hiszen semmilyen jel sem utalt arra, hogy itt verseny lesz hamarosan. Aztán belehúztak a szervezők és egy jó hangulatú rendezvényt varázsoltak. A közönség óriási volt, a felemelő élményt az esőszünet sem tudta elrontani” – mondta László Csaba.

A Világjátékok történetében először mutatkozott be a salsa, a hazai közönség legnagyobb örömére. A nyitott arénában egy fergeteges estével búcsúzott a 2013-as Világjátékoktól a táncsport.

Három nap után a magyar küldöttségnek egy aranya és egy ezüstérme van Caliban. Az aranyat a búvárúszó Székely Lilla szerezte, míg az ezüst a szumós Kalmár István nevéhez fűződik.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum