Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Világjátékok 2013 - Magyar ezüst és súlyos sérülés Caliban

Kalmár István ezüstérmes lett a Világjátékokon! A 115 kilogrammos szumós öröme azonban nem lehet felhőtlen, mivel az elődöntő után Achilesz-ín-szakadást szenvedett, így hosszú kihagyás vár rá. A magyar csapat első érmese úgy lett második, hogy gyakorlatilag senkitől sem kapott ki a nem olimpiai sportágak Caliban zajló világversenyén. A női nehézsúlyúaknál Makai Erika közel volt az éremhez, végül ötödikként zárt. Az uszonyosoknál a nyitónapon elmaradt az érem, onnan pontszerző helyekkel gazdagodott a magyar küldöttség. 

A magyar szumócsapat: Kálló Gyöngyi, Makai Erika, Kalmár István és Forgó Fruzsina

Mozgalmas napon van túl a magyar csapat. Magyar idő szerint szombat hajnalban a kolumbiai Caliban Kalmár István megjárta a mennyet és a poklot. „Nagyon ment a szumó egész nap. Egyszerűen minden összejött. Meneteltem egészen az elődöntőig, ott a mongol Ocsirkhu Usukhbayart is legyőztem” – elevenítette fel a sérülése előtti pillanatokat a szegedi szumós. „Készültem a döntőre, melegítettem, majd éreztem egy hatalmas fájdalmat és erőtlenül rogytam össze. Tudtam, hogy nagy a baj és a kínok kínját éltem át addig, amíg a fájdalomcsillapítókat meg nem kaptam.” – mondta Kalmár, aki Budapesten, a repülőtérről nem is mehet haza Szegedre. „Megkezdtem a műtét leszervezését, hogy miután Kalmár István hazaér, azonnal kórházba kerüljön” – tájékoztatott dr. Dobos József, a magyar csapat orvosa.

Az uszonyosoknál pontszerző helyeket csíptek el a magyarok. Kanyó Dénes a 400 méteres felszíni úszásban negyedik lett. Károlyi Csilla előbb a 200 méteres felszíni távon végzett hatodikként, majd kiegészülve Székely Lillával, Senánszky Petrával és Debreczeni Hajnalkával, a 4X100 méteres váltó tagjaként lett ugyancsak hatodik helyezett. Károlyi az egyéni számában, a délelőtti selejtezőben, országos csúcsot úszott.

A helyi szervezőknek a ritmikus gimnasztikával gyűlt meg a bajuk legjobban. A négy szer közül a csarnok alkalmatlansága miatt a szalaggal biztos, hogy nem versenyezhetnek az indulók. Vass Dóráék így csak labdával, karikával és buzogánnyal vesznek részt a játékokon. Vass karikával és labdával is a 14. helyet szerezte meg.

0 Tovább

Világjátékok 2013 – Jacques Rogge is beszédet mondott a megnyitón

A hivatalos megnyitóval megkezdődtek a IX. Világjátékok küzdelmei. A kolumbiai Cali városában augusztus 4-ig 100 ország versenyzője vesz részt a nem olimpiai sportágak seregszemléjén. A Világjátékok rangját mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a megnyitón beszédet mondott Jacques Rogge is. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a sport tisztaságára, a sportszerűségre és a toleranciára hívta fel a figyelmet. A bevonulásnál a kolumbiai szervezők egységesen helyi önkéntesekkel vitették be az egyes csapatok nemzeti zászlaját, így a magyar csapat kijelölt zászlóvivője, Kanyó Dénes búvárúszó képletesen tett eleget a megtisztelő felkérésnek.

A Világjátékok története 32 éves múltra tekint vissza. Az első olimpián kívüli sportágak világversenyének, 1981-ben, az amerikai Santa Clara adott otthont. A legtöbb magyar érmet a játékok során búvárúszók szerezték. Magyarország eddig összesen 8 aranyat, 15 ezüstöt és 16 bronzérmet szerzett.

Az előttünk álló 10 nap alatt összesen 58 magyar sportoló vesz majd részt a IX. Világjátékokon. Több sportágban éremesélyes indulónk van. Dobogós reményeik lehetnek többek között a maratoni kajak-kenusoknak, a strandkézilabdázóknak, a búvároknak és a szumósoknak is.

 

0 Tovább

Kanyó lesz a vezér

Kanyó Dénes lesz a magyar csapat zászlóvivője a Világjátékok megnyitóján. A többszörös világbajnok búvárúszó csak úgy vállalta a megtisztelő feladatot, hogy gyakorlatilag a bevonulás után elhagyja a stadiont és visszamegy a szállására pihenni.

Kanyó Dénes első kolumbiai edzésén gondolkodik a rajtkövön

„Másnap reggel nekem már selejtezőt kell úsznom, így egyszerűen nem várhatom ki a megnyitó végét” – mesélte Kanyó. A szegedi versenyzőnek ez lesz a harmadik Világjátékok-szereplése. Korábban 1997-ben Lahtiban és 2009-ben Tajvanon vett részt a nem olimpiai sportágak seregszemléjén. Jó előjelnek számít, hogy Kanyó Világjátékokról érem nélkül még nem tért haza. Finnországban ezüstérmes volt váltóban, Kaohsiungban pedig bronzérmes lett 400 méteres felszíni úszásban. Dr. Nyíri Iván szerint az, hogy Kanyó viheti a zászlót, az hatalmas megtiszteltetés az egész sportágnak. „Ő világklasszis. A búvároknál olyan, mint úszásban Gyurta Dániel, vagy Cseh László. A szervezők állítólag minden zászlót a helyi önkéntesekkel vitetnek be, őket követik a zászlóvivő sportolók” – mondta a Magyar Búvár Szövetség elnöke.

A Világjátékok megnyitója helyi idő szerint csütörtökön este nyolc órakor kezdődik. Magyarországot 12 sportágban 58 sportoló képviseli.

 

0 Tovább

Világjátékok 2013 - Előadást tartott a magyar világbajnok Caliban

A Kolumbiában tartózkodó Juhos Gergelyt felkérték egy előadás megtartására. Az egykori búvárúszó világbajnok Székely Lilla edzőjeként vesz részt a július 25-én kezdődő Világjátékokon. Mindketten már napokkal a MOB-iroda munkatársai előtt érkeztek meg Kolumbia harmadik legnagyobb városába, azóta akklimatizálódnak.

„Most volt Kolumbiában egy országos edzői konferencia, amire kaptam egy megtisztelő felkérést. Ennek eleget téve két témában is előadást tartottam. Elképesztő, hogy mennyire népszerű sportág a búvárúszás Dél-Amerika ezen részén. Caliban 13 nagy búvárklub van. A Világjátékok uszonyos és búvár döntőire pedig már nem lehet jegyet kapni” – mondta Juhos Gergely, aki Székely Lillától is és a magyar búváros különítménytől is szép eredményeket vár a nem olimpiai sportágak világversenyén.

Székely Lilla szerint megérte előbb kiutazni. „A magaslati levegőt meg kellett szoknom. Most, hogy így jó pár napja itt edzek egyre jobbak az időeredményeim. Jó formában vagyok” – nyilatkozta az Európa-bajnok Székely Lilla. A Világjátékokon a búvárúszáson kívül további 11 sportágban lesznek magyar versenyzők. A játékok megnyitója július 25-én lesz, míg a záróünnepséget augusztus 4-én rendezik meg.


0 Tovább

Világjátékok 2013 - Gyülekeznek a magyarok Caliban

Egyre több a magyar Caliban. Helyi idő szerint kedden 20 órakor landolt az a gép, amellyel megérkeztek a Világjátékok helyszínére a szumósok, a búvárok, a táncosok és az RG-sek. Már korábban kiutazott Caliba a búvárúszó Székely Lilla, aki az edzőjével, Juhos Gergellyel érkezett a kolumbiai városba.

A búvárokat hétfőn a Magyar Olimpiai Bizottság munkatársai, az orvosi team és a médiacsapat követte. A MOB iroda képviseletében Ali Csilla, Dragóner Ildikó és Holló Viktória segíti majd a magyar sportolók, sportvezetők és bírók munkáját, az egészségügyi felügyeletet dr. Dobos József, Kepler Gábor és Venczel József látja el, míg a médiacsapatot Kaszala Claudia, Turó András, Gyöngyösi Péter és Bányász Árpád alkotja.

A sportolókkal érkezett dr. Gémesi György csapatvezető is. „Hasonló szereplésre számítok, mint Tajvanon. Négy évvel ezelőtt Kaohsiungban több érmet, köztük egy aranyat szerzett a magyar csapat. Több aranyesélyes sportolónk is van, kíváncsi vagyok, hogy melyiküknek jön ki a lépés” – nyilatkozta a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja.

Kanyó Dénes a hosszú út után fáradtan válaszolt az újságírók kérdéseire. „Azzal, hogy este értünk ide, könnyebb az átállás. Jól sikerült a felkészülésem, nagyon várom, hogy kipihenjem az út fáradalmait, és Caliban folytassam az edzéseket” – mondta a világrekorder. Kanyó Dénes két számban is indul a Világjátékokon. A világklasszis magyar világbajnok 200 és 400 méteres felszíni úszásban áll rajtkőre.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum