Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Dr. Simon Zoltán lett a tekések elnöke

Dr. Simon Zoltán lett a Magyar Tekeszövetség elnöke, miután bizalmat kapott a sportág küldöttgyűlésétől. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. társasági portfólió felelős igazgatójaként dolgozó szakember Lengyel Józsefet váltja az elnöki székben, megbízatása négy évre szól.

Simon Zoltán, a Magyar Tekeszövetség elnöke, Dávid Veronika, a szövetség főtitkára és Ludwig Kocsis, a nemzetközi szövetség (WNBA) elnöke

Dr. Simon Zoltán két gyermek édesapja. Az általa irányított portfólióba tartoznak többek között a MÁV, valamint a VOLÁN csoport társaságai. Végzettségét tekintve jogász, pályafutása során jelentősnek minősülő gazdasági társaságok képviseletét látta el.

„Mindig is intenzíven érdeklődtem a sportok iránt. Úgy gondolom, hogy betöltött pozícióm és munkám révén rendelkezhetek olyan lehetőségekkel, amelyekkel a sportág fejlődését elősegíthetem. Legfőbb törekvésem az, hogy jelentős támogatókat szerezzek a magyar tekesportnak. A zalaegerszegi világbajnokság vonatkozásában konkrét tervvel rendelkezem egy nívós világverseny lebonyolítása érdekében” – nyilatkozta az új elnök. A tisztújító küldöttgyűlésen részt vett a nemzetközi szövetség (WNBA) elnöke, Ludwig Kocsis is.

A sportágban idén Zalaegerszeg ad otthont a csapat-világbajnokságnak, amely május 10-én kezdődik.

0 Tovább

A búvárok elnöke lehet a Világszövetség első embere

Magyar elnöke lehet a Búvár Világszövetségnek (CMAS)! A nemzetközi szervezet első embere, az olasz Achille Ferrero visszavonul, az április 19-i tisztújító közgyűlésre pedig (eddig) három jelölés érkezett: dr. Nyíri Ivánon kívül az oroszok és az írek is állítanak elnökjelöltet.

Nyírinek, aki itthon a Magyar Búvár Szakszövetség elnöke, egyben a CMAS alelnöke is, gyakorlatilag az elmúlt nyolc évben végzett munkájára épül a pályázata, valamint a sportág tovább népszerűsítését tűzte ki célul. A magyar sportvezetőnek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a CMAS gazdaságilag talpra tudott állni, de kiemelkedő munkát végzett a szövetség kommunikációjában is.

„Az elmúlt években elvégzett munkám feljogosít arra, hogy bizakodjak az április 19-i választást illetően. Az eseménynek a Fülöp-szigeteki Cebu ad otthont. Ha azonban mégsem úgy sikerülne, ahogy azt mi magyarok szeretnénk, az csak amiatt történhet meg, hogy a kampányom során nem rendelkeztem annyi pénzzel gazdálkodni, mint a többi jelölt, igazából semennyi kampánypénzzel nem gazdálkodhattam” – mondta Nyíri Iván, aki hangsúlyozta: a sportágat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1986 óta elismeri, és megválasztása esetén azon dolgozik majd, hogy az uszonyosúszás belátható időn belül megmérettessen az olimpiai programba való kerülésért.

A Magyar Búvár Szakszövetség szervezésében 2011-ben Hódmezővásárhelyen rendezték meg minden idők legjobb uszonyos és búvárúszó világbajnokságát. A magyar versenyzők közül Székely Lilla és Kanyó Dénes, valamint a női váltó kvalifikálta magát az idei kolumbiai Világjátékokra. 2013-ban Magyarország két kiemelkedő eseményt is rendez: tavasszal rangos uszonyosúszó Világkupának ad otthont Eger, és ugyancsak a hevesi megyeszékhelyen bonyolítják le augusztusban a víz alatti hoki-világbajnokságot.

0 Tovább

Példátlan összefogás a magyar kendó-válogatottért!

Összejött a pénz, ott lehet a teljes magyar kendó-válogatott a berlini Európa-bajnokságon. A kontinensbajnokság szervezői a háromszorosára emelték a nevezési/regisztrációs díjat, sőt ezt kiterjesztették a kísérő személyekre is. A szerény költségvetésből gazdálkodó Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség nagy bajba került: bizonytalanná vált a magyar csapat indulása, de kendósaink nem adták fel…Sosem adják fel!

 Gyűjtést indítottak, beszállt a Magyar Olimpiai Bizottság is, amely az éves támogatásból, előleggel segítette a japán kardvívókat. Közben a legnépszerűbb közösségi portálon valóságos kampányt indított a válogatott, és a hazai szövetség bankszámlát nyitott, amelyen végül összejött a pénz.

„Köszönetemet és őszinte nagyrabecsülésemet fejezem ki a magyar kendó-válogatott kampányában résztvevőknek. Nekünk, szövetségi keretek között, soha nem sikerült széles támogatói rétegre találnunk. Remélem, hogy erkölcsi példamutatásuk felhívja a támogatásra képes döntéshozók figyelmét, és sikerül túllépni azon az állapoton ahol spontán, ad hoc, időleges megoldásom múlik nemzeti hírünk, dicsőségünk továbbépítése” – nyilatkozta Vadadi Zsolt, a hazai szövetség elnöke.

A magyar férfi kendó-válogatott a tavalyi világbajnokságon bronzérmet szerzett Olaszországban, ezért kár lett volna belenyugodni abba, hogy nem lehetnek ott az idei Európa-bajnokságon.

„Ismét lesz alkalmunk megmutatni a magyar virtust. A pénzgyűjtésnek köszönhetően nem csupán a szűkített keretnek lesz lehetősége indulni az Eb-n, hanem a juniorjaink is ott lehetnek. A csapat, illetve a szövetség az anyagiakon túl morálisan és erkölcsileg is megbizonyosodott a hazai sportközösség összefogásának erejében. Köszönjünk!” – mondta Mihalik Hunor, a Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség főtitkára. A berlini kendó Európa-bajnokság április 12-én kezdődik.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum