Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Elutazott Moszkvába a válogatott

Szerencsésen megérkezett Moszkvába, a vasárnap kezdődő világbajnoki selejtezőtorna helyszínére a magyar strandlabdarúgó-válogatott. A mieinkre csütörtökön edzés, pénteken pedig felkészülési mérkőzés vár, méghozzá az ellen a CSZKA Moszkva ellen, melyet a közelmúltban az orosz Szuperliga küzdelmeiben Fekete Viktor is erősített néhány meccs erejéig, a játékos természetesen ezúttal a mieinknél játszik majd - olvaható a strandfoci.hu-n.

Massimiliano De Celis, a nemzeti csapat szövetségi edzője az elutazás előtt elmondta: minden riválisunkat tiszteli, de tovább kell jutnunk a csoportunkból. A szakember számára külön pikantériát jelent a keddi, olaszok elleni találkozó, hiszen honfitársai ellen kell csatába küldenie Feketééket, de ez akár az előnyünkre is válhat, hiszen jól ismeri a squadra azzurra valamennyi tagját.

Izsvák Zsolt, a válogatott menedzsere, az MLSZ strandfoci szakágvezetője úgy véli: sorsdöntő lesz az első, Izrael elleni összecsapásunk (vasárnap 12.45, Digi Sport), hiszen amelyik együttes ott nyer, nagy lépést tehet a továbbjutás felé. A bolgárok ellen (hétfő 9.00) kötelező a győzelem, és akár az olaszokat is meg lehet lepni (kedd 13.15, Digi Sport: 21.05 felvételről).

A magyar keret: Borszéki Csaba, Ficsór Dávid (kapusok) – Ábel Péter, Badalik Szabolcs, Berkes László, Besenyei Ferenc, Fekete Viktor, Forgács Dániel, Jaksa Péter, Takács Renátó, Ughy Márk, Weisz Tamás (mezőnyjátékosok).

0 Tovább

A spanyolok a labdarúgás Schumacherjei

A 2000 és 2004 közötti Forma-1-es versenyekre nem szívesen emlékeznek azok, akik nem Michael Schumachernek szurkoltak. Szó mi szó, nem sok örömük volt abban az öt idényben. Ebben az időszakban az 5 vb-szezon alatt összesen 85 futamot bonyolítottak le, ebből 48 alkalommal a „Májköl” győzött, és akkor nem említettem a sok-sok dobogós helyezést. Zsinórban öt világbajnoki címet nyert a Ferrarival. Akkor mindenki, aki nem Ferrariért szorított, és nem német volt, valamint nem bálványozta a kerpenit, bizony várta, hogy mindennek vége legyen. Elég nyomasztó lehetett, nem igazán lehet elképzelni…

A labdarúgásban valami hasonlót élünk át: 2008-ban a spanyoloknál megtört a jég. Az addig tartó peches időszak az osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Eb-n véget ért. A hispánok eljutottak a döntőig, ahol végül 1-0-ra verték a németeket. Rá két évre a hollandokkal döntőztek a dél-afrikai vb-n, és megcsinálták. Valljuk be, ez az időszak – beleértve az idei Eb-t is – azoknak jó, akik a spanyoloknak szurkolnak, vagy egyáltalán nem vesznek tudomást az egészről.

Aki egy picit is nyitott erre a sportágra, és nem szimpatizál a Barcelona langyos, sokat passzolós, altatós, nem tudom, hogy támadjak-e, és ezt a végletekig fokozós, majd egyszer ritmust váltok játékára, az bizony nem túl boldog. Egy cél lebeg a szeme előtt: minden sorozatnak egyszer vége lesz. A rossznak is, és a jónak is. 2004 után Michael Schumacher egy összetett harmadik, és egy második helyet produkált, majd ideiglenesen visszavonult.

Kedves sok passzos focit nem kedvelő, tiki-taki játékot a háta közepére kívánó futballszurkoló! A lényeg az, hogy egyszer a spanyolok is Michael Schumacherhez hasonlóan végig nézik majd a győztesek örömét…és ez már a BL-ben kezdett körvonalazódni (lásd. a Chelsea-Barca párharcot). Nehéz lesz majd nekik megélni, ezt, mint ahogy a cikk írójának is az volt a hétszeres világbajnok „Májköl” tündöklése utáni korszakkal szembe nézni.

0 Tovább

Megalakult a MOB médiabizottsága

Megalakult a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) médiabizottsága, amelynek elnöke Riskó Géza, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sportfőszerkesztője lett.

Riskó Géza a hétfői ülésen elmondta, hogy az újjáalakult, 12 fős testület célja az olimpiai mozgalom szolgálata mellett a kibővült MOB tevékenységének, munkájának megismertetése, ideértve a paralimpiai sportot, a szabadidősportot és a nem olimpiai sportágakat. 

Ezt a célt tükrözi a bizottság összetétele is, amelyben a vezető hazai sportorgánumok újságírói mellett helyet kaptak az említett területek képviselői is.

A médiabizottság tagjai:
Riskó Géza elnök (MTVA)
Ambrus Gábor (MTI), Ballai Attila (Magyar Nemzet), Bányász Árpád (szabadidősportért felelős tagozat), Bernau Péter (fogyatékosok sportjáért felelős tagozat), Buzgó József (Nemzeti Sport), Kaszala Claudia (nem olimpiai sportágak versenysportjáért felelős tagozat), Lantos Gábor (Magyar Rádió), Máté Pál (Sport1), Pajor-Gyulai László (Magyar Sportújságírók Szövetsége), Török Olivér (MOB), Vasvári Ferenc (az utánpótlás-nevelés területének felelőse)

(MOB)

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum