Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az év egyik legnagyobb táncsportos eseménye következik

Február 11-én és 12-én rendezik meg idén a standard- és latintáncok magyar bajnokságát. A Magyar TáncSport Szakszövetség szervezésében szombaton a standard mezőnyben hirdetnek bajnokot, míg vasárnap az ország legjobb latinpárosai lépnek parkettre.

Az év egyik kiemelt táncsportos eseményének fővédnöke Klapka György üzletember, akitől nem áll távol a tánc. A Folyondár Vasas Sport- és Táncközpontban megrendezendő versenyen az aranyérmes párosok indulási jogot szereznek a világ- és Európa-bajnokságokon való indulásra.


Standardtáncokban biztos, hogy nem lesz klasszikus címvédés, mivel a 2011-es László Csaba, Mikes Anna bajnoki duó felbomlott. A kétszeres Világjátékok-résztvevő László Csaba most új partnerrel, Páli Viktóriával lép parkettre. A latinosoknál az Andrea Silvestri, Váradi Martina páros négyszeres magyar bajnokként indul a kiemelt versenyen. 

0 Tovább

MEGMENEKÜLTÜNK!

Van egy jó hírem! Mostantól minden jóra fordul! Stabilizálódik a pénzünk, az Európai Unió erősebb lesz, mint valaha, a labdarúgó-válogatott kijut a vb-re, a londoni olimpián a magyar csapat nyer egy zsák érmet, a magyar sportban pedig megoldódik minden financiális probléma, hiszen letöltötte büntetését a Viszkis!



Újra velünk van, és tegyük a kezünket a szívünkre: nagyon vártuk ezt a pillanatot. Beindult a bulvárgépezet. Hétfőről keddre virradó éjjel a sátoraljaújhelyi börtön előtt fotómasinájukhoz fagyott kollégák várták az Újpest jégkorongcsapatának egykori játékosát, aki 12 év után szabadult. Kezdődhet a hakni. A tisztítótüzet megjárt sportoló mostantól szerepelhet valóságshow-ban, főzhet főzőműsorban, írhat könyvet, forgathat filmet, egyszóval nagyon sok lehetősége van arra, hogy a „rajongók” minden igényét kielégítse. Mert még mindig túl sokan vannak, akik hősként tekintenek a Viszkisként hírhedté vált bankrablóra. De miért? Fegyvert fogott emberekre, és rabolt! Éveken át erőszakkal elvette azt, ami nem volt az övé. Sportolóként nem állta meg a helyét, és bűnöző lett. Ne szépítsük: ő a jégkorongozók, az élsportolók és a csíki székelyek szégyene…

0 Tovább

Hegyesék győztek a magyar bajnokságon

Új bajnokot avattak tíztáncban. A Mezőkövesden megrendezett magyar bajnokságon Hegyes Bertalan János és Kis Violetta győzött, megelőzve Süttő Rolandot és Tombácz Anikót, valamint Budai Attilát és Barna Lillát. Ezzel lezárult egy korszak, és egy új kezdődött, hiszen az elmúlt 10 évben László Csaba nevéhez fűződtek a magyar bajnoki címek. A Szilver kiválósága Németh Anikóval később Szögi Szilviával, majd Mikes Annával folyamatosan nyerte a tíztánc magyar bajnokságokat.


A hatos fináléban táncolt még Püspöki Dávid és Markó Ágnes, Kovács László és Kelemen Erika, valamint Bódi Ferenc és Gyurits Diána.
Az idei bajnokságok sorában ez volt az első verseny. Február 11-én rendezik a standardtáncok bajnokságát, míg 12-én a latinosok között hirdetnek győztest. Ezt a két versenyt Budapesten bonyolítják le.   
A döntő végeredménye az xek.hu szerkesztésében

1.    Hegyes Bertalan János, Kis Violetta
2.    Süttő Roland, Tombácz Anikó
3.    Budai Attila, Barna Lilla
4.    Püspöki Dávid, Markó Ágnes
5.    Kovács László, Kelemen Erika
6.    Bódi Ferenc, Gyurits Diána



0 Tovább

WTF-taekwondo - Tóthéknak sem sikerült

Nem lesz magyar taekwondós a londoni olimpián. A sportág olimpia előtti utolsó kvalifikációs versenyén egyik indulónk sem szerzett kvótát. Kazanyban szombaton Tóth Balázs (+80 kg) (képünkön) és Kotsis Edina (57 kg) lépett küzdőtérre. Mindkét magyar a második fordulóig jutott, és ott fejezte be a viadalt.

Súlycsoportonként az első három versenyző szerzett indulási jogot a londoni játékokra. Pénteken Dúcz Barbarának (48 kg) és Székely Norbertnek (58 kg) sem sikerült a kvótaszerzés.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum