Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Blob - az új vízi extrémsport

Megérkezett Magyarországra az új vízi extrémsportos őrület, a blob. Különösebb előképzettség nélkül bárki kipróbálhatja, és adrenalinbomba garantált.

A blob működése rendkívül egyszerű. A toronyban lévő ugró ráugrik a blob ’érkező oldalára’, a kilövő zónában fekve várakozó társa pedig az ugró hatására gyakorlatilag katapultál. A blob használata folyamatos, mivel mindenki először ugró, majd ’kilőtt’ lesz. Ez a folyamat ismétlődhet gyakorlatilag a végtelenségig, blobszakadásig, vagy egyszerűen csak sötétedésig.

Szemléltessük mindezt egy gyakorlati ábrán is:

Asszony Viktória szerint közel állunk ahhoz, hogy blobversenyeket láthassunk Magyarországon.

- Ausztriában és Németországban már vannak versenyek. Látványos és megkoreografált ugrásokat lehet végrehajtani a levegőben. Ezeket pedig pontozzák…

A blob magyarországi kizárólagos ügynökségének kereskedelmi vezetője a SPORTbányászatnak elmondta: itthon a tavaly mutatkozott be ez az extrémsport, a dunavarsányi Rukkel-tó vízén.

Lehetséges további helyszínek:

- Balaton, Vonyarcvashegy, Lidó strand vizisí-, és wakeboard-stég

- Győr melletti Ikrényi-tó wakeboard centrum

- Szeged melletti Sun City wakeboard beach

- Kecskemét belvárosában található wakeboard pálya

Bővebb információk: http://www.blob-tour.hu/

1 Tovább

Ismét lecsaptak kick-boxosaink

Szenzációsan kezdte a 2011-es versenyszezont a KirályTeam kick-box akadémia. A csepeli versenyzők ugyanis előbb Coneglianóból tértek haza hat egyéni aranyéremmel, majd 11 elsőséget gyűjtöttek be Athénban.

Az olaszországi Golden Glove elnevezésű viadalon 21 ország 1400 versenyzője vett részt, a csepeliektől pedig Veres Mercédesz (50kg), Gömbös László (74 kg), Imre Tamás (89kg), Kondár Anna (70 kg) Veres Richárd (63 kg) és Jároszkievicz Krisztián (94 kg) lett aranyérmes, emellett a legeredményesebb csapat és a legjobb klubcsapat címet is begyűjtötték.

 

A 6 danos Király István szakedző által irányított együttes Görögországban folytatta remeklését, ahonnan szerdán érkeztek haza a legjobb magyar kick-boxosok. Az Athens Challenge-en Veres Mercédesz (junior 50 kg), Kádas Adrienn (junior 60kg), Kondár Anna (felnőtt 70 kg), Nagy Henrietta (junior 65kg), Veres Alex (junior 69 kg), Mórádi Zsolt (nyílt kategória), Veres Richárd (felnőtt 69 kg), Jároszkievicz Krisztián (felnőtt 94 kg) szerzett aranyérmet. Varga László triplázott: a junior 63 kg-os kategória után a felnőtt 57 kilósok között is győzött, majd zárásként az openen is mindenkit megvert. A görög fővárosból a magyar együttes elhozta a legjobb férfi, és női csapatverseny trófeáját is. Az Athens Challenge-en egyébként 19 ország 1800 versenyzője indult.

0 Tovább

Versenytáncos szépségek

Gondoltunk egy merészet, és az egyik legesztétikusabb művészeti sportág magyar bajnokságán rendeztünk egy szépségversenyt.

Mikes Anna

Az elmúlt hétvégén a Magyar TáncSport-szakszövetség szervezésében lebonyolították a magyar bajnokságokat. A budapesti versenyen Andrea Silvestri és Váradi Martina nyert a latintáncok kategóriájában, míg a standardtáncos mezőnyben László Csaba és Mikes Anna szerzett aranyat.

A SPORTbányászat és a versenytanc.com közös szépségversenyt hirdetett, amely csak nevében volt szépségverseny. A helyezések sorrendje ugyanis Vörös Nándor fotói alapján dőlt el. A zsűriben az [origo]-s kollégák kaptak helyet. Mucza Bogáta, Sánta Marietta, Császár Attila, Deák Krisztián és Vincze Sándor vállalta, hogy rangsorolja a fotókat.

Czina Boglárka és partnere Alex Infusino

A hölgyeknél Mikes Anna kapta a legtöbb szavazatot, Czina Boglárka és Tóth Orsolyát megelőzve, a férfiaknál pedig Balázs Zsombor, Budai Attila és Andrea Silvestri volt a sorrend.

Tóth Orsolya

A magyar bajnokságok hétvégéjéről itt olvashat bővebben.

Vörös Nándor Latin est című összeállítását a magyar bajnokságról itt tekintheti meg!


Az urak

Balázs Zsombor, akinek Németh Nikoletta a partnere

 

Budai Attila, a hölgy pedig Barna Lilla

 

A négyszeres magyar bajnok páros férfitagja, Andrea Silvestri

0 Tovább

Szombat esti lázas játék

Az elmúlt időszak egyik legnépszerűbb terméke az Xbox mozgásérzékelős kontrollere, a Kinect. Az eszközhöz néhány tucat játék érhető el, melyekkel inkább az alkalmi játékosokat célozzák meg a kiadók. Az eddig megjelent programok közül a Dance Central c. ritmusjáték használja ki leginkább a Kinect nyújtotta lehetőségeket és akár egy buliban is képes biztosítani a jó hangulatot. Mi is kíváncsiak lettünk a virtuális táncparkettre, de mivel mindannyian többé- kevésbé falábúnak éreztük magunkat, megkértünk egy igazi profit, hogy értékelje velünk a Dance Central-t. Szerencsénkre Molnár Andrea a magyar táncsport egyik jeles alakja segítségünkre sietett. A Szombat esti láz győztesét lekötötte Dance Central, pedig saját bevallása szerint ritkán szokott videojátékkal játszani.


- Alkalomszerűen, inkább csak a baráti társasággal szoktam videojátékokkal játszani. A volt táncpartneremmel nagyon sokat utaztunk különböző versenyekre. Igyekeztünk olyan helyekre menni, ahol ismerősök élnek és ilyenkor gyakran előkerültek a videojátékok.

- Van esetleg saját konzolod, vagy játékra alkalmas PC-d?

- Saját konzolom nincs, sőt a tévémet is alig használom. Viszont ha a baráti társaság összeverődik, akkor egy hatalmas muri szokott lenni, hogy előkerül egy Wii és néhány sportjáték, esetleg egy Guitar Hero. A társaság fiú tagjai focizni is szoktak, de azt inkább csak nézni szeretem, mert kicsit zavar az irányításához szükséges sok gomb. Sokkal jobban élvezem a boksz- és a tenisz-játékokat, amikben a mozgással irányítom a figurákat. Ezektől gyakran izomlázam is van, ami azért furcsa, mert rendszeresen mozgok és edzésben vagyok.

- Tudod-e, mi az a Kinect? *

- A nevét nem tudtam, de már találkoztam ezzel a szerkezettel egy áruházban, ahol egy kislány ugrált egy tv előtt, és próbálta leutánozni a képernyőn történteket. Rengeteg ember állta körbe. Meglepődve néztem, hogy már ilyen is van.

- Bizonyára hallottál már táncos játékokról, próbáltál már ilyeneket?

- Láttam, és próbáltam is táncos játékokat, abból a fajtából, ahol egy szőnyegen kellett a megfelelő helyre lépkedni az embernek, de ezeknek nem sok köze volt a tánchoz, inkább csak ritmusérzék kellett hozzájuk.

- Korábban a Dance Central programról hallottál már?

- Miután meghívtatok elgondolkoztam, hogy mi lehet az a táncos program, amit ki szeretnétek próbáltatni velem. A táncszőnyeges játékok jutottak először eszembe, de az nem egy új dolog, tehát biztos voltam benne, hogy nem ilyen lesz és beugrott az áruházas élmény, bíztam benne, hogy valami hasonlót próbálhatok ki.


szólj hozzá: Kinect

- Mi az első benyomásod a programról?

- Így elsőre kicsit csalódott vagyok, hogy nem lett olyan jó az eredmény, mint amire számítottam. J A program annyira szigorú volt a pontozásnál, mint egy balettmester, és ha nem a megfelelő szögben volt a karom, egyből büntetett. Viszont egy kicsit betegen és szomorkásan jöttem ide, de ahogy kipróbáltam a játékot és elkezdtem táncolni, egyből jobb kedvem lett.

- Mit gondolsz a játék nehézségéről? Könnyen elsajátíthatóak a mozdulatok? Jól eltalálták a készítők a nehézségi szinteket?

- Igen, ez nagyon jól sikerült. A legkönnyebb fokozat egy kezdő kedvét sem veszi el. Az oktató rész nagyon jól elmagyarázza figurákat, illetve a jó teljesítmény díjazása is növeli az önbizalmat. Nagyon jól ki van találva, hogy a nehezebb fokozaton a több és nehezebb mozdulat van, így a profik is találnak kihívást a játékban.

- Mennyire tartod elképzelhetőnek, hogy a hiphop mellett más táncok is feldolgozásra kerüljenek egy ilyen programban? Egyáltalán alkalmas lehet-e egy konzol bármilyen egyéb tánc alapszintű tanítására?

- A program jól illeszkedik a hiphop műfajhoz, hiszen ez egy egyéni tánc, amit egyedül adnak elő, pont mint a képernyőn látható táncosok. El tudom képzelni, hogy társas táncok is bekerüljenek a programba. Ez nagyon izgalmas lenne! De lehet, hogy a párosnál, a takarásban álló sok mozdulatát nem tudná követni a kamera.

- Mit gondolsz, egy ilyen jellegű játék mennyire képes meghozni a játékosok kedvét a tánctanuláshoz?

- Nagy probléma, leginkább a férfiaknál, hogy nem nagyon van önbizalmuk lemenni egy táncstúdióba, elkezdeni a tánctanulást, talán ez a program javíthat ezen. Ha otthon kipróbálják a játékot, megszeretik a táncot, megtapasztalják a mozgás örömét, szereznek egy kis önbizalmat, akkor lehet, hogy könnyebben elindulnak egy tánciskolába. Hiszen ott is ugyanaz történik, először csak le kell utánozni azokat a mozdulatokat, amit a tanár mutat.

- A zenés ritmusjátékokat bírálók általában azt szokták mondani, hogy ha a profi játékosok annyi időt fordítanának a hangszeres zene tanulására, mint amennyit a programmal töltenek, már rég zenészek lehetnének. Szerinted igaz lehet ez a táncos játékokra is?

- Nekem erről más a véleményem. Attól, hogy a kezembe veszek egy műanyag gitárt és játszok egy jót, nem biztos, hogy ezt egy rendes hangszerrel is megtenném. A sikerélmény is biztosan más lenne. A tánc esetében ez kicsit más, hiszen mindenki került már olyan helyzetbe, ahol közel került a tánchoz. Akár egy szalagavatón, akár egy lakodalomban biztosan lejtett már pár lépést, így ez könnyebb. Talán könnyebben meghozza a kedvet a tánctanuláshoz, mint a Guitar Hero a hangszeres zenéléshez.

Mikor és hol láthatunk legközelebb fellépni?

- Sajnos az előző párommal nyolc év után szétváltunk, így egy ideje nem versenyeztem, de már nagyon szeretném elárulni, hogy mikor és hol lépek fel legközelebb, illetve ki az új párom, de erről még nem tudok konkrétumokat mondani.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Lovász Sándor

Molnár Andreát legtöbben a Szombat esti láz című televíziós műsorból ismerhetik. A népszerű produkcióban Katus Attilával táncolt, méghozzá nem is akárhogy. A világbajnok aerobikossal ugyanis megnyerte a vetélkedőt. Nyolc évig versenyzett Schreiner Balázzsal, akivel magyar bajnoki döntőig jutott, és többször táncolt magyar ranglista-verseny fináléjában is.

* A Kinect az Microsoft mozgásérzékelős kontrollere, amit az Xbox 360 játékkonzolhoz fejlesztett. A kütyű lényege, hogy egy kamera, térmikrofon, néhány lézeres távmérő, illetve egyéb általunk sem ismert alkatrész segítségével képes az előtte mozgó játékos mozgását tökéletesen lekövetni, majd a programban eltárolt mintákkal összevetve eldönteni, hogy mit is csináljon az általunk irányítandó karakter. A szerkezet képes akár hang, akár arc felismerés segítségével azonosítani az előtte álló játékost. A játékok vezérlésén túl, a teljes menürendszert képes kezelni, beleértve a multimédia lejátszást is.

Deák Krisztián

0 Tovább

Jó rajt a nehézsúlyban – Tóth aranyérmet szerzett Svédországban

Tóth Balázs aranyéremmel debütált a nehézsúlyúak között a svédországi WTF-taekwondo világranglista-versenyen.

A trelleborgi viadalon a jelenlegi legjobb magyar taekwondós sorrendben német, szerb, finn és olasz ellenfeleket legyőzve szerezte meg az első helyet.

Tóth február 14-én utazik Iránba, ahol egy kéthetes edzőtáborozáson vesz részt és elindul az iráni világranglista-versenyen is.

A világbajnoki bronzérmes sportoló az olimpiai kvalifikációs versenyeken eddig a -80 kg-ban indult, de 2012-es londoni olimpiára abszolút kategóriában száll harcba a kvótáért.

Fotó: xlsport.hu

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum