Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Isten éltesse a magyar tekéseket!

A mai napon ünnepelte fennállásának 80. évfordulóját a Magyar Teke Szövetség. Az Almárium Bisztróban tartott ünnepségen a sportág kiemelkedő képviselőit is díjazták.

A magyar tekesport a Szövetség 1934-es megalakulása óta hosszú utat tett meg, mire kocsmasportból igazi versenysporttá vált. Ezt az eddigi nyolcvan év alatt világversenyeken megszerzett, összesen 368 érem és 28 elért világcsúcs is bizonyítja. A szövetség tagjai és a sporttársak ezeket a sikereket, valamint az elmúlt 80 év legfontosabb eseményeit elevenítették fel a mai napon, Budapesten, az Almárium Bisztróban tartott ünnepélyes fogadáson. Az eseményen részt vett Molnár Péter, a sportállamtitkárság főosztályvezetője is.

Pintyőke Marcell, a Magyar Teke Szövetség elnöke ünnepi köszöntőjében kiemelte: „1934 óta nagyon hosszú utat tettünk meg közösen azért, hogy egy olyan igazi versenysportág lehessünk, amely hazánk sporttörténelmét is folyamatosan jelentős eredményekkel gyarapítja. Ezt az utat kell folytatnunk. Fejlesztenünk, népszerűsítenünk kell a magyar tekézést, valamint a jövőben meg kell teremtenünk az utánpótlás-nevelés alapjait is.” Hozzátette, hogy rövid távú céljaik között szerepel egy olyan korszerű pálya építése is, amely világversenyek rendezésére is alkalmas lesz.

Az ünnepségen díjazták az elmúlt 80 év legeredményesebb sportolóit, szövetségi kapitányait, valamint a sportág leglelkesebb támogatóit is. Legeredményesebb sportolóként díjat kapott Kovácsné Grampsch Ágota és Csányi Béla. Szövetségi kapitányként elért eredményeiért Hankó Györgyöt és Juhász Lászlót díjazták. A teke sportág legaktívabb népszerűsítője pedig Mohai Gábor és Borbély Tibor lett.

A szövetség elnöke Magyarországnak is köszönetet mondott az eddigi támogatásért, és jelezte: a sportág továbbra is szállítja a világbajnoki aranyakat. Pintyőke Marcell egyben különdíjat adott át Molnár Péter főosztályvezetőnek.

A teke sport iránt érdeklődők további információt a www.tekesport.hu és a facebook.com/tekeszovetseg oldalon találhatnak.

 Adatok, érdekességek, információk a magyar tekézésről:

  • 1934-ben alakult meg a Magyar Teke Szövetség
  • 1936 még olimpiai sportág, a csapat bronzérmet szerzett Berlinben, az Olimpián.
  • Jelenleg a nem olimpiai sportágak közül az egyik legeredményesebb sportág.
  • A tekések 80 év alatt 28 világcsúcsot értek el.
  • Világversenyeken eddig összesen 113 aranyérmet, 126 ezüstérmet, 129 bronzérmet szereztek a tekések (összesen 368-at).
  • A jelenleg érvényes világcsúcsok közül négyet magyar állított fel.
  • A világranglistát eddig ötször vezette magyar sportoló (ebből Kiss Norbert egymaga háromszor is).
  • 1984-ben a sportújságírók szavazatai alapján Magyarországon az Év Női Sportolója Vidács Györgyné lett.
  • Az NB III-ig 1400 versenyengedéllyel és 3300 igazolással rendelkező sportoló szerepel a Magyar Nemzeti Bajnokság különböző osztályaiban.
  • NB III-tól területi, megyei, városi bajnokságokban közel 8000 sportoló űzi ezt a sportot.
0 Tovább

Magyar aranyérem Brnóban!

Brnóban megkezdődött a magyar tekézők – remélhetően a felnőtt egyéni világbajnokság végéig tartó – sikersorozata. Eddig az U18-as vegyespárosunk szerzett aranyat.    

VK-t nyertek a magyarok! A tekézők Brnóban zajló U18 Világkupáján aranyérmes lett a Tóth Katalin, Brancsek János duó. A mieink a párosok versenyében lettek elsők.

Brnóban közben megkezdődött az U23-as korosztály csapat-világbajnoksága. Brancseknek és Tóthnak nincs sok ideje a regenerálódásra, hiszen mindketten tagjai a válogatottnak. A felnőtt egyéni világbajnokság 18-án kezdődik, ugyancsak Brnóban.

Tóth Katalin és Brancsek János egyébként egyéniben is döntőzött az U18-as VK-n. Tóth 565 fával 5., míg Brancsek 574 fával 6. lett.

Az U23-as keret:

Keret: nők: Tóth Katalin, Sajermann Nóra, Soltész Kata, Tóth Dorottya, Nagy Beatrix, Fekete Ágnes, Hegedűs Anita
férfiak: Brancsek János, Pintér Károly, Babos Tamás, Móricz Zoltán, Bíró Patrik, Tóth Áron, Horváth Péter

0 Tovább

Véget ért a Szuperliga

Olimpiai bajnok kenus adta át a bajnoki trófeát a szegedi tekéseknek. A Tisza-partiak ugyanis megnyerték az idei Szuperligát, megelőzve a nagy rivális Zalaegerszegi TK csapatát.

A szegedi ünnepségen Vajda Attila, a pekingi olimpia aranyérmes kenusa adta át a díjat Kiss Norbertéknek. A Szegedi TE 10. alkalommal lett Szuperliga-győztes. A nőknél a Rákoshegyi VSE I szerezte meg az aranyérmet a Zalaegerszegi TK előtt.

Brnóban a fiatalok

A fiatalok Brnóban léptek pályára. Az U18-as kiválóságok a csehországi Világkupán vesznek részt, ahol jó volt a rajt. Brancsek János 612 fával a második, míg Tóth Katalin 563 fával a 7. helyen végzett az egyéni selejtezőben, így mindketten bejutottak a döntőbe.

Az idei Szuperliga végeredménye:

Nők:

1. Rákoshegyi VSE I.

2. ZTE-ZÁÉV TK

3. BKV Előre SC

4. Balatoni Vasas SE

Férfiak

1. Szegedi TE

2. Zalaegerszegi TK

3. Répcelaki SE

4. FTC

0 Tovább

Pintyőke Marcell lett a tekések elnöke

Új elnöke van a Magyar Tekeszövetségnek. A pénteki küldöttgyűlésen Pintyőke Marcellt választották meg a szövetség első emberének.Pintyőke dr. Simon Zoltánt váltja az elnöki székben, aki korábban lemondott.

Pintyőke Marcell jelenleg a KÉSZ Csoport Kommunikációs Üzletág vezetője.  A magyar sportban több poszton is bizonyított: 12 évig első osztályú teniszező volt, ugyanebben a sportágban később oktatott, és utánpótlásban is dolgozott. Alapítója és egyben elnöke volt a Buzánszky Jenő KÉSZ Labdarúgó Akadémiának, tanácsadóként tevékenykedett a magyar tenisz sportban, ezenkívül amerikai és német sportmenedzsment-tapasztalatokkal rendelkezik. „Nem a hatalmat, hanem a kihívást keresem. Életre kelteni és hosszú távon élhetővé tenni azt a potenciált, ami ebben a sportban van” – olvasható az új elnök bemutatkozó dokumentumában.

(Magyar Olimpiai Bizottság, nem olimpiai sportágakért felelős tagozat)

0 Tovább

Tekesport – Eredményhirdetés az Év Sportolója kategóriában

Megvannak a 2013-as év legjobbjai a tekézőknél. A történelmi sikereket hozó évben a nőknél Méhész Anita (Rákoshegyi VSE), a férfiaknál pedig Kiss Norbert (Szegedi TE) veheti át az Év Sportolója díjat – tájékoztatott a Magyar Tekeszövetség Sajtóosztálya.

Méhész Anita

Ebben a sportágban nem szavazás alapján dől el a rangsor, hanem pontrendszer határozza meg, hogy kik lesznek az adott év legjobbjai. Méhész Anita és Kiss Norbert is tagja volt csapat-világbajnokságot megnyerő magyar válogatottnak. 2013 májusában a zalaegerszegi vb-n a nők is és a férfiak is aranyérmet szereztek.

Kiss Norbert

Utánpótlásban a hölgyeknél Tóth Katalin (BKV Előre SC) a fiúknál pedig Brancsek János (Győr-Szol TC) lett az év legjobbja. Tóth Katalin világrekorddal lett világbajnok a serdülők között Zalaegerszegen, Brancsek János szintén az U18-as világbajnokságon csapatban ezüstérmet, összetett egyéniben bronzérmet szerezett.

0 Tovább

Bajnokok Ligája – Felemásan kezdték a magyar csapatok a nyolcaddöntőt

A Szeged győzelemmel, a Zalaegerszeg vereséggel kezdte a férfi teke Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjét. Az odavágón mindkét magyar együttes olasz csapattal csapott össze a legjobb nyolc közé jutásért.

A magyar világbajnokokkal felálló Neumarkt 5-3-ra verte a Zalaegerszeget, amely a visszavágót a hazai pálya előnye miatt bizakodva várhatja.

A címvédő Szeged hazai környezetben megnyerte az első meccset: Szegedi TE - Fugger Sterzing (olasz) 7:1 (3933:3545). A visszavágókat két hét múlva rendezik meg.

 

Férfi teke BL, nyolcaddöntő, első meccsek

 

Szegedi TE - Fugger Sterzing (olasz) 7-1 (3933:3545)

A párok:

Kakuk L.-M. Hofer 1:0 (4:0, 673:559)

Szél T.-Weiskopf 1:0 (3:1, 649:629)

Karsai L.-F. Höller 1:0 (4:0, 664:554)

Zapletán Zs.-F. Thaler 1:0 (2:2, 634:600)

Kiss N.-S. Zini 1:0 (4:0, 667:530)

Fehér B.-R. Gruber 0:1 (1,5:2,5, 646:673)

 

KK Neumarkt(olasz) – Zalaegerszegi Teke Klub 5-3 (3596:3569)

A párok:

Mayr Ivo-Farkas Sándor 0:1 (0:4; 586-611)

Kiss Tamás-Kozma Károly 1:0 (4:0; 616-516)

Righi Georg-Járfás Szilárd 1:0 (2:2; 593-590)

Lantschner Huber-Fehér Zoltán 0:1 (2:2; 573-603)

Blaas Wolfi-Botházy Péter 0:1 (1:3; 573-610)

Kovács Gábor-Nemes Attila 1:0 (2:2; 656-639)

A tekézőkre is lehet szavazni…

A 2012-es évhez hasonlóan idén is lesz közönségszavazás az Év sportolója választáson. A www.facebook.com/sportcsillagok oldalon bárki leadhatja a szavazatát a kedvenc sportolójára, aki 2013-ban nagyot alkotott.

A tekézőknél a válogatott versenyzők idén kitettek magukért: a Világkupa, az Európa Kupa mellett elég, ha a csapat-világbajnokságot említjük, mint magyar sikersztorit.

Utóbbi eseményen a női és a férfi válogatott is vb-aranyat szerzett a zalaegerszegi világbajnokságon, így nem csoda, hogy a világklasszis tekézők is ott vannak a sportcsillagok listáján.

 

 

0 Tovább

Másodszor tarolt a média

A Nemzeti Sport nyerte a II. Média Tekebajnokságot. Az FTC főhadiszállásán lebonyolított eseményen népes mezőny vett részt. Az ezüstérmet a Sport TV szerezte meg az MTI és a Hír TV vegyescsapata előtt.

A Magyar Tekeszövetség először tavaly rendezte meg a tornát az utanpotlassport.hu és az FTC teke szakosztályával közösen, akkor a Magyar Nemzet duója győzött. „Fontosnak tartjuk, hogy az írásaikkal, műsoraikkal, hanganyagaikkal a sportot támogató újságírók, a mi sportágunkban is rendszeresen kipróbálják magukat, közvetlenül is megismerjék a tekesportot” – mondta Dávid Veronika, a Magyar Tekeszövetség főtitkára.

A magyar tekesport reneszánszát éli. A női és a férfi válogatott is világbajnoki címet nyert idén, remekelnek csapataink a nemzetközi kupákban, valamint az egyéni kategóriákban is meghatározó szerepet játszanak a magyarok.

Azok a médiumok, amelyek részt vettek a II. Média Tekebajnokságon:

Utánpótlássport.hu, Lánchíd Rádió, Magyar Olimpiai Bizottság honlapja, Eurosport, Képes Sport, Telesport, Népszabadság, Sport TV, Nemzeti Sport, MTI, Hír TV, SportKlub, Digi Sport, Komlósi Oktatási Stúdió, Metropol, Juventus Rádió, Magyar Rádió, Sport Plusz, Poptarisznya, Népszava, Sport24.          

0 Tovább

A Szeged és a Rákoshegy is Európa Kupa-győztes lett!

Két arannyal és egy bronzéremmel zártak a magyar csapatok a hétvégén a nemzetközi kupákban.

A Bajnokok Ligája-győztes Szeged együttese megnyerte az Európa Kupát Augsburgban. A Tisza-partiak aranya nem volt az egyetlen magyar siker a bajor városban: a nőknél a Rákoshegy csapata állhatott a dobogó legmagasabb fokára.

A hétvégén Augsburgban bonyolították le az NBC Kupát, azaz a Nemzetközi Klasszikus Teke Szövetség által kiírt versenyt is. Ott a Ferencváros férfi együttese harmadik lett, míg a Fradi női tekései a negyedik helyen végeztek. Az NBC-ben indult még a férfiaknál a Répcelak is, amely hatodikként zárt.

A szerbiai Apatin adott otthont a Világkupának, itt a nőknél és a férfiaknál is a zalaegerszegiek voltak érdekeltek, és mindkét gárda 6. lett.

Az elmúlt hétvége is bebizonyította, hogy a magyar csapatok erőteljesen dominálnak a sportágban. 

0 Tovább

A teke is pályázhat a Világjátékokra

A Nemzetközi Világjátékok Szövetsége (IWGA) döntése értelmében a Világjátékok-sportágak részére pályázatot ír ki. A tender során az egyes sportágak szövetségeinek lehetőségük lesz új alszövetségek megjelölésére, amelyek kedvező döntés esetén felkerülhetnek a nem olimpiai sportágak világversenyének programjára.

 Ilyen az egyik magyar sikersportág, a teke is. Ezt Kevin Dornberger, a Nemzetközi Bowling és Tekeszövetség elnöke jelentette be a sportág hendersoni konferenciáján. Egy sikeres elbírálás után így akár a 2017-es Világjátékokon pályára léphetnek a magyar tekézők – tudtuk meg Dávid Veronikától, a Magyar Tekeszövetség főtitkárától, a közelmúltban érkezett haza az amerikai konferenciáról.

 A tekézőknél a magyarok nemzetközileg is elismert versenyzőknek számítanak. Egyéniben és csapatban is rendszeresen eredményesek a válogatott játékosai. Legutóbb például a májusi zalaegerszegi világbajnokságon szerzett aranyérmet a női, és a férfi nemzeti csapat is.

 

0 Tovább

Pete Sándor értékes aranya Bécsújhelyen

Pete Sándor megnyerte a Creme de la Creme-Turnier elnevezésű tekeversenyt. A bécsújhelyi viadalon a Répcelaki SE kiválósága mindenkit maga mögé utasított. Pedig a nemzetközi mezőnyben több világbajnok is ott volt: többek között Nemes Attila és Boanta Claudiu is versenyzett.

A kieséses rendszerű megmérettetés első körében Pete ugyan vereséget szenvedett Boanta Claudiutól, de második legjobb kiesőként így is kvalifikálta magát a következő fordulóba. A 2. felvonásban egy hazai versenyzővel került szembe, és 1-1 után szétdobásban kerekedett felül a répcelakiak alapembere. A döntőbe négyen kerültek be, és szettenként osztottak pontokat: a győztes 4, a második 3, a harmadik 2, és a negyedik 1 egységet kapott. Pete itt már semmit sem bízott a véletlenre, és az első három játszmát megnyerve, állva hagyta a vetélytársakat, így gyakorlatilag már a negyedik szett eredményétől függetlenül eldőlt, hogy hazahozza a kupát Bécsújhelyről. "Sanya" ettől függetlenül a záró 30 dobásban sem engedett ki, végül 626 fás, remek eredménnyel zárta a finálét.

Dobogóra állt a BL-címvédő magyar csapat Szlovákiában

A BL-címvédő Szeged a szlovákiai Podbrezován lépett pályára a hagyományos augusztusi ZP-kupán. Ez az A-kategóriás viadal egyben NBC férfi teke világranglista-verseny is egyben. A Tisza-partiak csapatban a harmadik helyen végeztek.
0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum