Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ritmikus gimnasztika Eb – Fontos pillanatok a sportágban​​​​​​​

Jeles napok következnek az rg-seknél. A hétvégén megrendezik az idei magyar bajnokságot. Eközben Bakuban világkupa is lesz, ahol Gyulai Blanka is indul. Jövő hétfőn pedig kiderül, hogy milyen mezőnyt láthatunk a hazai rendezésű Európa-bajnokságon.

A magyar bajnokságnak Törökbálint ad otthont vasárnap. Az esemény a sportág egyik legnagyobb hazai megmérettetése a juniorok és a felnőttek számára is. Bakuban háromfős magyar delegáció képviseli a magyar színeket: Gyulai Blanka versenyzőként, Klavora-Kolozsy Alexandra edzőként, Kiss Katalin pedig bíróként vesz részt az azerbajdzsáni VK-n.

Közben zajlanak a budapesti Európa-bajnokság előkészületei. Jövő héten pedig azt is láthatjuk majd, hogy kiknek a gyakorlataiban gyönyörködhetünk a Papp László Sportarénában megrendezendő Eb-n, ugyanis hétfőn lesz a nominatív nevezés határideje.

A 40. Európa-bajnokságot május 22. és 26. között rendezik meg a Papp László Budapest Sportarénában a Magyar Torna Szövetség (MATSZ), a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség (MRGSZ), a HM Sportért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) szervezésében.

0 Tovább

Ritmikus gimnasztika Eb – Ilyen gyakorlatokkal készül a felnőtt együttes kéziszer csapat​​​​​​​

Tóth Gabi sláger és reneszánsz stílusból induló, majd Pink számával záruló gyakorlatokat láthat a közönség a hazai rendezésű ritmikus gimnasztika Eb-n a magyar felnőtt együttes kéziszer csapattól. Az 5 karikával, valamint a vegyes szerrel (3 szalag, 2 labda), készül a csapat.

Mindkét gyakorlatot Deutsch-Lazsányi Erika, a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség Technikai Bizottságának elnöke koreografálta.

Lauber Zsófia elmondta, az Európa-bajnokság finisében vagyunk, a lányokkal azon dolgoznak nap, mint nap, hogy két tiszta és hatásos gyakorlatot mutassanak be a Papp László Sportarénában. „Mindannyiunk számára kiemelt fontossággal bír a hazai rendezésű Eb. Egyik gyakorlattal a hazai közönségnek is szeretnénk kedvezni, ez az 5 karika lesz, Tóth Gabi zenéjére. A 3 szalag, 2 labda Pink slágerével ér véget úgy, hogy egy reneszánsz stílusból indul. Mindkét gyakorlat anyagerős, mind a testtechnikáját, mind a szernehézséget nézve. Bízunk a hazai környezet erejében, hogy a lányok két jó gyakorlatot produkálnak majd” – mondta Lauber Zsófia.

Az 5 karika gyakorlatban Urbán-Szabó Mónika, Mészáros Mandula, Szabados Dóra, Pesti Dalma és Jurca Lilla kap lehetőséget. A 3 szalag, 2 labda gyakorlatot Szabados Dóra, Pesti Dalma, Mészáros Mandula, Urbán-Szabó Mónika és Hagymási Kira mutathatja be. Utóbbi versenyző a sérült Farkas Júlia helyére került be a válogatottba, de Farkas ugyanúgy csapattag maradt, és ott lesz a kontinensbajnokságon.

A 40. Európa-bajnokságot május 22. és 26. között rendezik meg a Papp László Budapest Sportarénában a Magyar Torna Szövetség (MATSZ), a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség (MRGSZ), a HM Sportért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) szervezésében.

0 Tovább

Ritmikus gimnasztika Eb – Pigniczki Fanninak ez lesz a 2. budapesti kontinensbajnokság, amelyen indul​​​​​​​

Zsúfolt napjai vannak Pigniczki Fanninak! A hazai rendezésű ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságra készülő versenyzőnk versenyről versenyre utazik, közben egyéb kötelezettségeknek is eleget tesz.

„Az a tervem, hogy amikor az Eb előtti finisben leszünk,  ott már semmivel nem szeretnék foglalkozni, csak a hazai rendezésű kontinensbajnoksággal. Addig a versenyek és az edzések mellett a vizsgáimat is le szeretném zárni.” – mondta az MTK kiválósága, aki Tokió után a párizsi olimpiára is kijutott.

Pigniczki Fanninak az idei lesz a második budapesti Európa-bajnoksága. „2017-ben első felnőtt Eb-n vehettem részt Budapesten, hatalmas élmény volt hazai közönség előtt versenyezni. Akkor labdával és szalaggal indultam. Most is hasonló hangulatra számítok. Persze azóta eltelt jó pár év, és más pozícióból várom már a világversenyt” – tette hozzá a vb-bronzérmes klasszis.

A 40. Európa-bajnokságot május 22. és 26. között rendezik meg a Papp László Budapest Sportarénában a Magyar Torna Szövetség (MATSZ), a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség (MRGSZ), a HM Sportért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) szervezésében.

0 Tovább

Ritmikus gimnasztika Eb – Bemutatkozik a kontinensbajnokság honlapja​​​​​​​

„Together in Motion” – ez lett az Eb szlogenje

A 40. ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság közeledtével egyre több médium foglalkozik Magyarország idei egyik legnagyobb sporteseményével. Az újságíróknak, illetve a szurkolóknak is kiváló információs alapot jelenthet az Eb hivatalos honlapja, amely az rg2024.eu-n érhető el.

A portál megjelenésében hűen tükrözi az Eb színvilágát, hasznos információkat oszt meg itt a szervező bizottság, de jegyvásárlással kapcsolatos elérhetőségek is megtalálhatók, valamint tájákozódni tudnak többek között az önkéntesek is.

A honlapnak Facebook-os és Instagramos felülete is van, és itt megtalálhatók lesznek többek között a rajtlisták és az Eb ideje alatt az eredmények, beszámolók, fotók is.

Mivel a sportág kommunikációja nemzetközileg angolul zajlik, a 40. ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság szlogenje először ezen a nyelven fogalmazódott meg. A „Together in Motion” visszaadja azt a mondanivalót, amelyet a ritmikus gimnasztika és ez az Európa-bajnokság közvetíteni akart. Az „Együtt Mozgásban” kifejezi azt a sportélményt, amelynek a versenyzők a közönséggel együtt átélve részesei lehetnek Budapesten.

A sportág 40. Európa-bajnokságát május 22. és 26. között bonyolítják le a Papp László Budapest Sportarénában a Magyar Torna Szövetség (MATSZ), a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség (MRGSZ), a HM Sportért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) szervezésében.

0 Tovább

Ritmikus gimnasztika Eb – Folytatódik a felkészülés...​​​​​​​

Ma befejeződik a szófiai ritmikus gimnasztika világkupa. Az már szombaton kiderült, hogy Pigniczki Fanni az egyéni összetett rangsor 20., Wiesner Hanna pedig a 23. helyén zárt. A Hagymási Kira, Jurca Lilla, Mészáros Mandula, Pesti Dalma, Szabados Dóra,  Urbán-Szabó Mónika alkotta együttes kéziszercsapat a 3 szalag, 2 labda gyakorlatára 24.550 pontot kapott, ezzel a 15. helyen végeztek.

Fotó: Ulrich Fassbender

Gelle Noémi edző az egyéni versenyzőkkel kapcsolatban elmondta, folytatják a felkészülést a hazai rendezésű Európa-bajnokságra.

"Sajnos a gyakorlatokban több hibát vétettek a lányok, így nem úgy sikerült teljesíteniük, ahogy szerettek volna. A munka folytatódik és haladunk tovább." – mondta Gelle Noémi.

Lauber Zsófia edző az együttes kéziszercsapatot értékelte: „A pénteki erős karika után szombaton vegyes szerrel több probléma is adódott. A hazai rendezésű Európa-bajnokságig sokat kell még mentálisan is fejlődnie a csapatnak és minimalizálni a hibákat.”

A 40. Európa-bajnokságot május 22. és 26. között bonyolítják le a Papp László Budapest Sportarénában a Magyar Torna Szövetség (MATSZ), a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség (MRGSZ), a HM Sportért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) szervezésében.

0 Tovább

Ritmikus gimnasztika Eb – A kontinensbajnokságra készülő magyarok Szófiában versenyeztek​​​​​​​

A második selejtezős nap után Pigniczki Fanni az egyéni összetett 20., Wiesner Hanna pedig a 23. helyen zárt a szófiai ritmikus gimnasztika világkupán. A rangos mezőny szombaton buzogánnyal és szalaggal mutatta be gyakorlatát.

A Hagymási Kira, Jurca Lilla, Mészáros Mandula, Pesti Dalma, Szabados Dóra,  Urbán-Szabó Mónika alkotta együttes kéziszercsapat a 3 szalag, 2 labda gyakorlatára 24.550 pontot kapott, ezzel a 15. helyen végeztek.

A 40. Európa-bajnokságot május 22. és 26. között bonyolítják le a Papp László Budapest Sportarénában a Magyar Torna Szövetség (MATSZ), a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség (MRGSZ), a HM Sportért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) szervezésében.

A magyarok pontszámai:

20. Pigniczki Fanni

buzogány:  28.600,  szalag: 30.800

23. Wiesner Hanna

buzogány: 28.150, szalag: 30.150

Az együttes kéziszer csapat pontszáma: 24.550 

0 Tovább

Ritmikus gimnasztika Eb – A kontinensbajnokságra készülő mezőny a szófiai VK-n versenyzik

Az első selejtezős nap után Pigniczki Fanni az egyéni összetett 15., Wiesner Hanna pedig a 22. helyéről várja a folytatást a szófiai ritmikus gimnasztika világkupán.

A rangos mezőny pénteken karikával és labdával mutatta be gyakorlatát. Az élen a hazai környezetben versenyző Stiliana Nikolova áll, megelőzve honfitársát, Boryana Kaleynt. Szombaton szalaggal és buzogánnyal selejteznek Bulgária fővárosában.

A Hagymási Kira, Jurca Lilla, Mészáros Mandula, Pesti Dalma, Szabados Dóra,  Urbán-Szabó Mónika alkotta együttes kéziszercsapat öt karikával selejtezett, és végül a 12. helyen fejezte be a pénteki napot.

A 40. Európa-bajnokságot május 22. és 26. között bonyolítják le a Papp László Budapest Sportarénában a Magyar Torna Szövetség (MATSZ), a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség (MRGSZ), a HM Sportért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) szervezésében.

A magyarok pontszámai:

15. Pigniczki Fanni

karika: 30.650, labda: 32.650

22. Wiesner Hanna

karika: 30.300, labda: 31.300

Az együttes kéziszer csapat pontszáma: 32.950

0 Tovább

Ritmikus gimnasztika Eb – Egyedi színvilága lesz a hazai kontinensbajnokságnak

A közönség véleményét is kikérték a hazai rendezésű ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság színvilágának kialakításában.

Egy-egy világverseny látványvilága mindig hangsúlyos. A májusi budapesti ritmikus gimnasztika kontinensbajnokság színvilágában markáns szerepet kap a zöld. Kovács Andrea versenyigazgatótól megtudtuk, hogy ebben a sportágban az egyes eseményeken szívesen nyúlnak a rózsaszínhez, a magentához, a lilához. A hazai szervezők azonban nem így gondolkodtak, mindenképpen szerettek volna egy egyedi színvilágot kialakítani, és ehhez kikérték a közönség véleményét is. Méghozzá úgy, hogy hazai versenyeken adhatták le voksukat a nézők a színekről, így eldőlt, hogy a „zöld” fog dominálni az esemény logójában és az arculati elemekben.
Ráadásul az Eb logója különleges is lett, kettős funkciót is betölt: első ránézésre szalag, de abból kirajzolódik egy kettes és egy négyes szám, amely a kontinensviadal megrendezésének évszámára utal.

A ritmikus gimnasztika 40. Európa-bajnokságát május 22. és 26. között bonyolítják le a Papp László Budapest Sportarénában a Magyar Torna Szövetség (MATSZ), a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség (MRGSZ), a HM Sportért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) szervezésében.

Bővebb információk az Eb hivatalos honlapján, az rg2024.eu-n.

0 Tovább

Ritmikus gimnasztika Eb – Új ruha is készülhet Pigniczki Fanninak

Pigniczki Fanninak négy versenyruhája lesz a hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Ritmikus gimnasztikában nagy hangsúlyt kapnak az esztétikai elemek, ilyen például a ruha is.

„Régóta ugyanazokkal a varrónőkkel dolgozom. Fontos, hogy jól ismerjem őket, és ők is ismerjenek engem” – mondta első számú ritmikus gimnasztikázónk.

Általában minden szerhez van egy dressz, de ez nincs kőbe vésve, hogy melyik ruhában lehet buzogánnyal, vagy karikával gyakorlatot bemutatni.

„Ott van például a fekete dresszem, ezt a labdához használtam, de szalagozni is fogok vele. Nagyon jól ötvözhető a művészi hatás ugyanis a szalag színével kombinálva.” – tette hozzá Pigniczki Fanni, aki azt is elárulta, hogy elképzelhető, hogy a hazai rendezésű Európa-bajnokságra egy újabb dresszel bővül a versenykollekciója.

A sportág 40. Európa-bajnokságát május 22. és 26. között bonyolítják le a Papp László Budapest Sportarénában a Magyar Torna Szövetség (MATSZ), a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség (MRGSZ), a HM Sportért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) szervezésében.

0 Tovább

Ritmikus gimnasztika Eb – Pigniczki Fanni frissített a gyakorlatain

Megújított gyakorlatokkal készül Pigniczki Fanni a hazai rendezésű ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságra. Ebben a sportágban külön hangsúlyt kap a zene, és a ruha összhangja is.

„Az előttünk álló budapesti Európa-bajnokságra kettőzött erővel készülök, ami pozitívan kihathat majd a párizsi olimpiai szereplésemre is. Érdekesség, hogy például a buzogány gyakorlatomhoz a szert Olaszországban gyártattam úgy, hogy elküldtem a kivitelezőnek azt, hogy milyen ruhában leszek, és milyen zenére versenyzek majd” – mondta elsőszámú rg-versenyzőnk.

Pigniczki Fanni hozzátette: a szalaggyakorlat is sok új elemet tartalmaz. „Oda új dressz is készült. Nagyon várom, hogy hazai közönség előtt hogy fog szólni Michael Bublé zenéje. A karika gyakorlatom stílusát megtartottuk, de a labda, az alaposan megújult. Tartalmaz egy karakteres dinamikai váltást, és egy kicsit keményebb is lett az egész.” – számolt be az előkészületekről  Pigniczki Fanni.

A sportág 40. Európa-bajnokságát május 22. és 26. között bonyolítják le a Papp László Budapest Sportarénában a Magyar Torna Szövetség (MATSZ), a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség (MRGSZ), a HM Sportért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) szervezésében.

0 Tovább
«
12

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum