Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A rali visszatért a Bükk lábához

Nagy sikerrel zajlott le a HUMDA ORB2-es és ORB3-as szezonzárója. Az I. Hell Diósgyőr Rallyn mindkét sorozatban bajnokot avattak azután, hogy a mezőny legendás bükki pályákon mérte össze az erejét. A futam központjának pedig a DVTK Stadion környéke adott otthont a mögöttünk hagyott hétvégén. A futamra hetven páros nevezett. A fő mezőnyök mellett az első osztályú liszensszel rendelkező egységeknek tehetőségük volt arra, hogy tesztjelleggel megmérettessék magukat.

Az ORB3 éves értékelésében Lenkey Ákos és Drótos Cintia (Lada 2101) néhány pontos hátrányból várta az utolsó hétvégét, de nagyszerű versenyzéssel győzni tudtak Diósgyőrben, és pontegyenlőség után, több éves futamgyőzelmüknek köszönhetően bezsebelték a bajnoki címet.

  • Ezzel keltem, ezzel feküdtem. Napközben mondtam a fiúknak, hogy nem is tudom, mikor éreztem magam utoljára ennyire izgatottnak - avatott be az érzéseibe Lenkey Ákos. - Mindenképp meg akartam csinálni, de azt is tudtam, hogy a mezőny elején nagyon gyorsak a srácok. Kitartottunk, koncentráltunk és az utolsó szakaszon kilenc tized másodperc döntött. A javunkra, így beteljesült a vágyam. A szezon előtt álmodni sem mertünk erről. Nagyon büszke és boldog vagyok!

Az ORB2 két napon és nyolc gyorsasági szakaszon keresztül csatázott egymással. A futamot közös pályafutásuk során először Lakatos Tamás és Marics Krisztina (Peugeot 208) nyerte meg, valamivel több, mint tizenhat másodperces előnnyel.

  • Nagyon jó érzés itt lenni a célban, pláne győztesként. Nehéz napjaink voltak, de megcsináltuk, ez a lényeg - fogalmazott a céldobogón Lakatos Tamás. - Közösen valóban először nyertünk, ezt egy kicsit keveslem, de remélem, hogy jövőre még több sikerünk lesz.

A futamgyőztes mellett az abszolút bajnok legalább ennyire boldog volt. Czékmány Norbert és Takács Gábor (Peugeot 208 R2) sokáig vezette az I. Hell Diósgyőr Rallyt, aztán fékprobléma hátráltatta őket. Visszacsúsztak az ödöik helyre, de ez is elég volt ahhoz, hogy az éves összetettet megnyerjék.

  • Viszontagságos verseny volt számunkra, kiegyeztünk volna egy jóval könnyebbel is, de a technikai sportok ilyenek. A fő célt teljesítettük, bajnokok vagyunk, ami hihetetlen érzés - összegzett a DVTK Stadionnál Czékmány Norbert. - A verseny eredményét tekintve nem lennénk teljesen elégedettek, globálisan nézve azonban boldogok vagyunk. Nagyszerű hétvégét tölthettünk Diósgyőrben, boldogok vagyunk, hogy itt lehettünk. Erre a pillanatra mindig emlékezni fogunk. Nagyon köszönjük a csapatnak, a támogatóinknak, mindenkinek, aki hozzátett ahhoz, hogy mindezt sikerüljön elérnünk.

A Teszt kategóriában az a Csomós Miklós, Bán Viktor kettős nyert, akik néhány nap múlva a hazai rendezésű Eb-futamon (ERC) bizonyíthatnak. Az I. Hell Diósgyőr Rally pedig remek lehetőség volt számukra, hogy felkészüljenek a rájuk váró feladatra.

A szakág több év szünet után járt ismét abban a városban, amelyik az egyik  legtöbb sikeres versenyzőt adta a magyar ralinak. A rendezők azonban abban bíznak, hogy a mostani sikeres rendezés egy hosszú út első állomása volt.

  • A magyar rali visszatért egyik hazai bölcsőjébe - emelte ki a versenyzők és a közönség előtt dr. Világi Péter, a DVTK kommunikációs igazgatója. - Örülünk neki, hogy minden szempontból eredményes futamot zártunk. Köszönöm valamennyi versenyzőnek, a csapattagoknak, és a hozzátartozóknak, hogy ellátogattak hozzánk. Mi pedig azon dolgoztunk, hogy a Diósgyőr Rally folyamatosan, évről-évre fejlődjön és meghatározó versenye legyen a szakág programjának. Az alapokat letettük, biztos vagyok benne, hogy a tapasztalatokat felhasználva 2024-ben előre tudunk lépni.

A futam végeztével azonban a ralis események  nem értek véget Diósgyőrben. Ezen a héten kedden és szerdán ugyanis a borsodi vármegyeszékhelyen  tartják meg a Rally Hungary Hivatalos tesztjét. A két nap folyamán közel húsz olyan páros érkezik, akik neveztek az ERC-futamra. A csapatok a szervizparkot a DVTK Stadionnál állítják fel, a párosok pedig Bükkszentlászló és Bükkszentkereszt között, zárt pályán gyakorolhatnak. Diósgyőrben erre az eseményre is szeretettel várják az érdeklődőket.

Az I.Hell Diósgyőr Rally (végeredménye)

ORB2

  1. Lakatos Tamás, Marics Krisztina (Peugeot 208) 49:56,0
  2. Kocsis Imre, Bakos István (Citroen C2R2 Max) +16,3
  3. Görög Péter, Mózes Máté (Citroen C2) +26,6

ORB3

  1. Lenkey Ákos, Drótos Cintia (Lada 2101) 28:10,4
  2. Péter Pál, Dudás István Márton (Honda Civic) +13,3
  3. Békési Richárd, Bernáth Martin Zsolt (BMW 320) +33,4

Teszt

  1. Csomós Miklós, Bán Viktor (Skoda Fabia Rally2) 31:24,3
  2. Herczig Patrik, Varga Kristóf (Peugeot 208 Rally4) +3:24,5
  3. Berta László, Fusch Gábor Andor (Peugeot 208 Rally4) +4:02,9

0 Tovább

Hétszeres magyar bajnok az I. Hell Diósgyőr Rallyn​​​​​​​

Ha azt mondjuk, Janika, a hazai autósportot kedvelő közönség pontosan tudja, kiről beszélünk. A hétszeres abszolút magyar ralibajnok, Ifj. Tóth János bár versenyzőként már nem vesz részt a magyar bajnokságban, de ez nem jelenti, hogy ne lenne aktív tagja a sportágnak: a HUMDA Országos Rally Bajnokság Peugeot Kupájának mentoraként segíti a feltörekvő generációt. Nem mellesleg az I. HELL Diósgyőr Rally-n előfutóként segíti a rendezők munkáját.

 

-Nem ez lesz az első, hogy előfutó autóban felügyeled egy-egy raliverseny pályáját – nehéz elszakadni az autóversenyző véredtől és abszolút csak az adott feladatra koncentrálni?

- Nem, egyáltalán nem! Amikor előfutóként megy az ember, akkor nem az a feladat, hogy abszolútot menjen, ilyenkor azt kell csinálni, amit kérnek.

-A Miskolc környéki, bükki pályákat mennyire kedveled?

-Hú, nagyon, imádom, szerintem a legjobb gyorsaságik a Bükkben vannak: a Bükkszentlászló és Bükkszentkereszt közti az egyik legjobb pálya, mert ezen öröm versenyezni – azzal együtt, hogy nagy kihívás is, persze.

 

-Azon túl, hogy nem vagy már aktív versenyző, gondolom a rajongók mindenütt kerek szemekkel várnak...

-Hál’Istennek vannak már feltörekvő tehetségek és sztárpilóták, mert erre nagy szüksége van a magyar ralinak, úgyhogy egyre kisebb az szurkolói réteg, akik kíváncsiak ránk. Nyilván mi már túl vagyunk a fénykorunkon, ami teljesen természetes dolog. Szerintem most a jövő bajnokait és tehetségeit kell népszerűsítenünk, ami tök jó, ebben én partner vagyok – inkább őket, mint engem, aki egy letűnt kor, régi bajnoka vagyok.

-Ezt te igazán aktívan teszed is, hiszen fontos részed van a hazai autósport utánpótlás-nevelésében..

-A Peugeot-nak van egy tehetséggondozó programja, egy márkakupa, amely a 208-as, R4-es kategóriájú kocsikra épül. Az autók technikailag azonosak, ugyanolyan abroncsokon gurulnak. Egyre izgalmasabbak a futamok és egyre jobb a verseny a kategórián, illetve a márkakupán belül. Minimum 3-4, kimagasló tehetség versenyez most ebben a kupában. Nem mindenki fiatal, de ez nem baj, a lényeg az, hogy jó versenyzői teljesítményt nyújtsanak. Abszolút nyílt a verseny, majd az utolsó futamon fog eldőlni a bajnoki cím sorsa - biztosan ez is egy nagyon izgalmas futam lesz a kupán belül is, úgyhogy nagyon várjuk és segítjük őket mindenféle információval.

-Felmerült valaha, mióta visszavonultál az aktív versenyzéstől, hogy valahogy visszaszállj a versenybe?

- Komolyan nem. Én viszonylag komolyan foglalkoztam a versenyzéssel – annyira, hogy gyakorlatilag ezen kívül más nem is érdekelt, teljes gőzzel, teljes mellszélességgel ráálltam a felkészülésre, a futamok feldolgozására és a versenyzésre. Komoly támogatói hátterünk volt, akiknek fontos volt, hogy mi jó eredményt érjünk el. Ezért az volt a dolgunk, hogy 100%-ot adjunk. Ez az életemnek az aktív részét kitöltötte. Akkor egy olyan háttér és miliő volt mögöttem, amiben jó volt versenyezni, örömmel tettem bele a tudásomat, a tehetségemet és a szorgalmamat. De azt is kell látni, hogy egy bizonyos kor után ez a motiváció megszűnik: már nem akarsz minden kanyarban 196-tal befordulni, és nem akarod megnyerni a gyorsaságikat, nem akarsz mindenhol a határon autózni. Tudomásul kell venni, hogy én ezen a koron már túl vagyok. Ez nem azt jelenti, hogy bizonyos körülmények között mondjuk egy versenyre nem tudnék jól felkészülni, mert lehet. Csak az a kérdés, hogy megvan-e bennem a motiváció és akarom-e. De nem is az a lényeg, hogy én visszatérek-e vagy sem, hanem hogy ezeknek a fiatal tehetségeknek próbáljunk olyan segítséget adni, hogy nekik már ne kelljen azokba a zsákutcába befordulniuk, amikben mi néha benne voltunk akár információhiány vagy technikai akadályoztatás miatt. Próbáljuk átadni a motivációnkat, a sport iránti alázatot, próbáljuk megmutatni, hogy a mi időnkben ez, hogy volt – persze, tudom, hogy most más világot élünk, de a sport alapjai nem változtak akkorát az utóbbi időben sem – a többit majd hozzáteszik ők maguk.

Az I. Hell Diósgyőr Rally programja

Időpont: 2023. szeptember 29. - október 1.

A verseny során értékelt mezőny: HUMDA ORB2, HUMDA ORB3, Teszt

Szeptember 29., péntek

17.00, Technikai átvétel

Helyszín: Miskolc Autóház

ORB2

Szeptember 30., szombat

Gyorsasági szakaszok

9:28, GY1 - Mályinka/1

10:36, GY2 - Bükkszentlászló/1

13:39, GY3 - Mályinka/2

14:47, GY4 - Bükkszentlászló/2

Október 1., vasárnap

Gyorsasági szakaszok

7:48, GY5 - Mályinka/3

8:46, GY6 - Bükkszentkereszt/1

10:34, GY7 - Bükkszentkereszt/2

12:22, GY8 - Bükkszentkereszt/3 (ORB2 PowerStage)

12:32, Céldobogó, DVTK Stadion

11.00 - A díjkiosztó ünnepség előtt családi programokkal, aktivitásokkal várunk mindenkit a DVTK Stadionnál

ORB3

Szeptember 30., szombat

Gyorsasági szakaszok

10:18, GY1 - Mályinka/1

11:26, GY2 - Bükkszentlászló/1

14:29, GY3 - Mályinka/2

15:37, GY4 - Bükkszentlászló/2 (PowerStage)

16:22, Céldobogó, DVTK Stadion

15.00 - A díjkiosztó ünnepség előtt családi programokkal, aktivitásokkal várunk mindenkit a DVTK Stadionnál

Teszt

Szeptember 30., szombat

Gyorsasági szakaszok

11:08, GY1 - Mályinka/1

12:16, GY2 - Bükkszentlászló/1

15:19, GY3 - Mályinka/2

16:27, GY4 - Bükkszentlászló/2

Október 1., vasárnap

Gyorsasági szakaszok

8:43, GY5 - Mályinka/3

9:41, GY6 - Bükkszentkereszt/1

11:29, GY7 - Bükkszentkereszt/2

13:17, GY8 - Bükkszentkereszt/3

13:37, Céldobogó, DVTK Stadion

11.00 - A díjkiosztó ünnepség előtt családi programokkal, aktivitásokkal várunk mindenkit a DVTK Stadionnál

Az I. HELL Diósgyőr Rally szervizparkjárnak szombaton és vasárnap délelőtt

ugyancsak a DVTK Stadion környéke, a DVTK Sportliget lesz a helyszíne.

További információk:

www.diosgyorrally.hu

DuEnitiner: https://duen.hu/info/DiosgyorRally_ITINER.pdf

0 Tovább

Herczig Norbert és fia is ott lesz az I. Hell Diósgyőr Rallyn

Herczig Norbert és fia, Patrik is autóba ülnek az I. HELL Diósgyőr Rally-n szeptember 29. és október 1. között. A négyszeres abszolút magyar bajnok lesz az egyik előfutó, Herczig Patrik pedig a mezőnyben indul, hogy felkészüljön az egy héttel később esedékes magyarországi Európa-bajnoki futamra, a Rally Hungary-re.

„Utoljára 2016-ban volt szerencsém ilyen szerepben a mezőny előtt végigmenni a pályán. Akkor Igor Bacigállal három futammal a bajnokság vége előtt megszereztük az összetett első helyet, és a soron következő Kassa Rally-n előfutók voltunk. Jó emlékeim vannak ezzel a feladattal kapcsolatban. – fogalmazott a feladattal kapcsolatban Herczig Norbert.”

A mezőnyben ott lesz Herczig Patrik is, aki már a hazai rendezésű EB-futamra koncentrál, és az I. HELL Diósgyőr Rallyt egy fontos felkészülési állomásnak tekinti.

 „Eddig csak murván versenyeztem a Peugeot-val, így a diósgyőri futam kifejezetten jó alkalomnak ígérkezik arra, hogy aszfalton is menjek vele” – jegyezte meg Herczig Patrik.

Herczig Norbert szerint telitalálatnak Miskolc környékén versenyt rendezni.

„Aki már rajtolt el azon a vidéken, tudja, hogy milyen közönség van ott. Ők a ralit nemcsak szeretik, de értik is. Bízom benne, hogy a szervezők mernek majd nagyot álmodni, és a jövőben akár elsőosztályú futamnak is újra házigazdái lehetnek.”

Az I. HELL Diósgyőr rally-t szeptember 29. és október 1. között rendezik meg. Ez a HUMDA Országos Rally Bajnokságban szereplő ORB2 és ORB3 mezőnyének az idei záró futama lesz.

I.HELL Diósgyőr Rally

Időpont: 2023. szeptember 29. - október 1.

A verseny során értékelt mezőny: HUMDA ORB2, HUMDA ORB3, Meghívásos

A hétvége fontosabb eseményei:

Szeptember 29., péntek

7.00 - Adminisztratív átvétel

Helyszín: DVTK Multicsarnok

17.00- Technikai átvétel

Helyszín: Miskolc Autóház

Szeptember 30., szombat

7.40 – Gyorsasági szakaszok rajtja

Helyszín: Bükk

15.00 – Rally3-as díjkiosztó (családi programok, aktivitások)

Helyszín: DVTK Stadion, DVTK felirat környéke

Október 1., vasárnap

Szeptember 30., szombat

7.40 – Gyorsasági szakaszok rajtja

Helyszín: Bükk

11.00 – Rally2-es és  Meghívásos kategória díjkiosztó (családi programok, aktivitások)

Helyszín: DVTK Stadion, DVTK felirat környéke

Az I. HELL Diósgyőr Rally szervizparkjának szombaton és vasárnap délelőtt ugyancsak a DVTK Stadion környéke, a DVTK Sportliget lesz a helyszíne.

További információk:

www.diosgyorrally.hu


A verseny promó videója: 

https://www.youtube.com/watch?v=lA_5Mj7vwgQ&t=2s

0 Tovább

Herczig Norbert és Ferencz Ramón a rally-világbajnokságon indul 2023-ban

Négy magyar bajnoki cím és öt Európa-bajnoki szezon után Herczig Norbert és navigátora Ferencz Ramón 2023-ban a rally-világbajnokság WRC2 kategóriájában indul.

2018-ban kezdte közös ERC pályafutását Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A páros minden szezonjában a legjobb tízben zárta az évet, három alkalommal dobogós helyen értek célba. 2021-ben egy világbajnoki futamon, a Portugál Rallyn is elindultak, akkor még az ERC felkészülés részeként.

2023-ban egy kategóriával feljebb lép a Herczig-Ferencz kettős, a Rally2-es autóval elérhető legmagasabb szintű bajnokságban, a WRC2-ben indulnak.

„El sem tudom mondani mennyire izgatottak vagyunk, mióta meghoztuk a döntést. Nem volt könnyű, mert számtalan szempontot kellett mérlegelnünk, de végül arra jutottunk, hogy a világbajnokságon folytatjuk. Ugyanazzal a megközelítéssel indulunk, mint ez ERC szereplés kapcsán, legalább hároméves programmal tervezünk. 2023-ban nem lesz eredménykényszerünk, az első évben a pályákat és a közeget akarjuk megismerni. Az biztos, hogy Skoda Fabiával versenyzünk majd, és jelen pillanatban 5-6 futam szerepel a naptárunkban” – mondta Herczig Norbert.

„Nagyon várom már!” – kezdte Ferencz Ramón. „Előrelépést, egy újabb hosszú távú célt és egy új kihívást jelent nekem a WRC2-es szereplés. Az Eb is régi vágyam volt, és a világbajnokság is ott szerepelt az álmok között. Úgy gondolom, hogy az ERC kellőképpen felkészített minket, de azt is pontosan látom, hogy ez egy nagyságrenddel nehezebb feladat lesz, ezért is tervezünk többéves programot.”

A tavalyi portugáliai versenyen már belekóstolt a csapat a világbajnokság hangulatába, így pontosan tudják mire vállalkoznak.

„Mindenképpen nagyobb kihívás lesz, mint az ERC. Már csak a versenyek hossza és gyorsaságik száma miatt is. A vb-n már egy egész hetet ölel fel a program, és a pályabejárás első pillanatától a céldobogóig koncentrálnunk kell, beosztani az erőnket és az erőforrásokat. Portugáliában tavaly elsősorban teszteltünk, de mellette sok tapasztalatot is szereztünk, így van egy kezdeti képünk arról, hogy mit kell másképp csinálnunk, mint az ERC-ben. A versenytársak ismerősek, szinte mindegyikükkel versenyeztünk már együtt, így pontosan tudjuk, hogy mennyire magas színvonalú a mezőny.” – folytatta Herczig Norbert.

A páros a Horvát Rally-n kezdi meg a szezont áprilisban, majd a Portugál Rally, a Szardínia Rally, az Acropolis Rally és a Közép-Európa Rally az az öt verseny, amelyen biztosan elindulnak. A csapat gőzerővel dolgozik azon, hogy megteremtse a hátteret ahhoz, hogy további egy vagy két futamon részt tudjanak venni.

„Folyamatosan keressük a partnereket, hogy legalább egy hatodik versenyt be tudjunk illeszteni a naptárunkba. Ugyanakkor fontos az is, hogy megfelelő tesztprogrammal készüljünk a hétvégékre. Nagyon örülök, hogy a 2023-as naptárban ott van a horvátországi és az új közép-európai forduló, mert így a magyar szurkolók előtt is tudunk versenyezni” – mondta Herczig Norbert.

Ferencz Ramón azt is érzékeltette, hogy mennyivel nagyobb feladat a világbajnokságon versenyezni, a navigátornak is jóval több dolga lesz ezeken a rallykon.

Ugyan csak egy nappal hosszabb a verseny, a gyorsaságik össztávja pedig harmadával több, ám a navigátoroknak kétszer annyi munkát jelent. A mérleg másik oldalán cserébe egy jó WRC2 szereplés nekünk is, a csapatnak is és a támogatóinknak is óriási érték és elismerést jelent.”

2018-ban bizonyos tekintetben úttörőként kezdte az ERC programját Herczig Norbert és Ferencz Ramón, és ma már több magyar páros is ott van a sorozatban, aminek újra lesz fordulója 2023-ban. A világbajnoki szerepléssel hasonló reményei is vannak Herczig Norbertnek.

„Régi álma a magyar ralisportnak egy vb futam vagy legalább néhány hazai gyorsasági szakasz megrendezése. Picit reménykedünk abban, hogy az Eb-hez hasonlóan most is segíthetünk a cél elérésében. Azt mindenképp megígérhetem, hogy nyitott szemmel járunk majd a világbajnoki futamokon, és azokat az ötleteket, jó gyakorlatokat, amelyek segíthetnek a magyar ralinak, elhozzuk és megosztjuk a döntéshozókkal.”

„A döntés megszületett, de ahogy mondtam, még a munka még nem fejeződött be. Keressük a hátteret a további versenyekhez és a tesztekhez, és az autót illetően is csak az a biztos, hogy Skoda Fabiával indulunk. A legvalószínűbb, hogy a Skoda Fabia Rally2 evo-val kezdjük a szezont, és ha a látjuk, hogy az új Skoda Fabia RS Rally2 mennyire gyors, mennyire biztos az alkatrészellátása, és a támogatói hátterünk is lehetővé teszi, akkor akár év közben is elképzelhető, hogy az új modellre váltunk” – árulta el Herczig Norbert.

 A WRC2-es szerepléssel lezárul egy korszak a páros és a csapat életében, és ilyenkor illik mérleget vonni. Az ERC-től számtalan emlékezetes pillanatot, rengeteg tapasztalatot és élményt kapott Herczig Norbert és Ferencz Ramón.

„Nagyon köszönöm mindenkinek, akik végig kísértek minket ezen az öt éven. A szurkolóknak, a csapattagoknak, a támogatóknak, a sorozat szervezőinek, és a hazai rally azon szereplőinek, akik mindvégig hittek bennünk és támogattak minket. A világbajnokságon is mindent megteszünk azért, hogy méltóképp képviseljük Magyarországot, a magyar autósportot és azokat, akiknek szívügye a rally” – fejezte be Ferencz Ramón.

A 2023-as rally-világbajnokság 13 futamból áll. Az európai versenyek mellett Mexikóban, Kenyában, Chilében és Japánban rendeznek versenyt. A WRC2 kategóriában a nevezők maximum hét fordulóban indulhatnak, ebből a legjobb hat eredményt veszik figyelembe a szezon végén.

0 Tovább

Negyedik helyen zárta élete első Salgó Rally-ját Vogel Adrienn

Élete első Salgó Rally-ján, új navigátorával, Maricsek Miklóssal negyedik helyen ért célba Vogel Adrienn a Peugeot-kupa első állomásán.

A 2021-ben az Év magyar női autóversenyzőjének választott pilóta idén nem eddigi navigátorával, Notheisz Ivettel, hanem Ivett férjével, a tapasztalt raliversenyző Maricsek Miklóssal kezdte meg a szezont. Vogel Adrienn beszámolója szerint könnyen megtalálták a közös hangot, habár azért hiányzott neki korábbi partnere.

“Miki ügyes és segítőkész volt, sokat tanultam tőle. Rengeteget biztatott, ennek is köszönhető, hogy feszegettem a határaimat, és stabilan átmentünk mindenhol. Nem volt nagy kalandunk, csak kisebbek, ami különösen biztató ezeken a rendkívül nehéz, technikás gyorsaságinkon. Volt két második időnk is, ezt kifejezetten előremutatónak látjuk. Elképesztő hangulat volt a helyszínen, rengetegen szurkoltak nekünk, ugráltak a gyorsaságik mentén, nagyon élveztük. Köszönjük a partnereinknek, a csapatnak, a csapatvezetőnknek, és természetesen a szurkolóknak” - számolt be élményeiről Vogel Adrienn.

Minden rutinja ellenére izgatottan ült a jobb egybe Maricsek Miklós, aki tapasztalt versenyzőként nagyon meg akart felelni új szerepében.

“Őszintén mondom, nagyon izgultam, és saját magam számára meglepően jól teljesítettem. Nagyon jól, jó tempóban mentünk, Adri egy profi autóversenyző, öröm vele dolgozni. Vannak még finomságok, amiken dolgoznunk kell, hogy egyre javuljon az eredményünk, de kezdésnek ez teljesen megfelel” - mondta Maricsek Miklós.

A páros legközelebb április elején Csehországban versenyez.

0 Tovább

Rali Eb – A nyitófutam helyszínén tesztelt a Herczig-Bacigál duó

Hasznos teszteléses napon van túl a Herczig Norbert, Igor Bacigál ralipáros. A duó az idei Európa-bajnokságon az indiai Team MRF Tyres tagjaként indul.  Herczigék a kontinensbajnoki sorozat nyitófutama előtt, a portugáliai Fafe Rallyn teszteltek.

„Rendkívül hasznos napon vagyunk túl” – kezdte Herczig Norbert a szerdai teszt után.

„Furcsa, és egyben nagyon jó volt külön mérnökkel egyeztetni a gumikról. A teszt eleje esőmentes volt, de közben leszakadt az ég, így extrém körülmények között is tudtunk tesztelni. Csütörtökön még gyakorolni fogunk egy kicsit, aztán gépátvétel, pénteken pedig jöhet az új szezon első kvalifikációja és az első gyorsaságija.” – tette hozzá Herczig Norbert.

 A rali Európa-bajnokság hétvégi, portugáliai nyitófutamán aztán szombaton és vasárnap is 8-8 gyorsaságit teljesít a mezőny.

0 Tovább

A Team MFR Tyres csapatban versenyez 2022-ben Herczig Norbert

A 2022-es ERC szezonban az indiai Team MRF Tyres tagjaként indul az Európa-bajnokságon Herczig Norbert és új navigátora  Igor Bacigál. A páros továbbra is SKODA Fabia Rally2 evo-val versenyez, amely a csapat jellegzetes piros-fehér színeibe öltözik, jelezve, hogy gyári versenyzőkként állnak rajthoz az ERC-ben.

„Nagyon megtisztelő ajánlatot kaptam a csapattól, és természetesen azonnal igent mondtam, így ebben az évben az MRF Tyres csapat egyik párosaként indulunk az ERC-ben. Az elmúlt évek teljesítménye alapján a cég három versenyzőt választott ki: Efrén Llarena-t, Simone Campedellit és engem. Azt gondolom, ezzel a felállással harcban lehetünk a csapatbajnoki címért, amit elsődleges célként tűztünk ki a 2022. évadban” – mondta Herczig Norbert.

Az indiai gumigyártót 1946-ban alapították, mára a világ 65 országában van jelen abroncsaival. A Rally Európa-bajnokságba 2020-ban érkeztek meg, és azóta komoly fejlesztési programot hajtottak végre. Ez a program ebben a szezonban folytatódik, és kiegészült azzal, hogy a bajnokságban is komoly célokat tűzött ki a csapat.

„Fontos feladatunk lesz, hogy visszajelzéseket adjunk az abroncsokról, és emellett természetesen a bajnoki pontokért is versenyzünk majd. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az MRF fejlesztései, a rengeteg mérnök munka elkezdett beérni: Már a tavalyi szezonban látszott, hogy a MRF abroncsok murván az elitbe tartoznak. Aszfalton van még egy pici hátrány, de ezt remélhetőleg az én tapasztalatom, tudásom kompenzálja majd. Így egy kölcsönösen kedvező helyzet alakult ki, a murvás versenyeken az MRF abroncsaival tovább tudunk gyorsulni, az aszfaltos futamokon pedig sokat tudunk segíteni a fejlesztésben. A munka természetesen a télen sem állt le, ezért számunkra az első közös teszten fog kiderülni, mit értek el a mérnökök ” – részletezte a feladatokat Herczig Norbert.

A portugáliai első versenyre egy hosszú teszttel készül majd Herczig Norbert és régi-új navigátora Igor Bacigál. A páros nagyon várja az újabb közös kilométereket.

„Háromszor nyertünk együtt magyar bajnokságot és háromszor voltunk másodikak, így eredmények szempontjából a legsikeresebb éveket együtt töltöttük. Izgatottak vagyunk a közös nemzetközi szereplés miatt, amit tovább fokoz, hogy az MRF csapat tagjaként egy új szinten kezdhetjük meg a szezont” – tette hozzá Herczig Norbert.

A tervek szerint az ERC sorozat minden futamán rajthoz áll Herczig Norbert és Igor Bacigál, ahol eddig hét verseny időpontja biztos, a nyolcadik futamot később jelentik majd be. A csapat által kitűzött célok mellett természetesen az egyéni értékelésben is a dobogót célozza meg a duó.

„Úgy gondolom, hogy az elmúlt években megszerzett nemzetközi rutinnal és az MRF Tyres hátterével csak az év végi dobogó lehet a célunk. Az elmúlt években nagyon sokat tanultam ebben a sorozatban. Igornak szintén van nemzetközi tapasztalata, ráadásul mi már nagyon sok kilométert versenyeztünk együtt. Ezeket alapul véve, nem kérdés, hogy 2022 végén az bajnokság első három helyének egyikén szeretnénk befejezni az évet” – összegzett Herczig Norbert.

A Rally Európa-bajnokság 2022. március 12-13-án kezdődik Portugáliában a Rally Serras de Fafe e Felgueiras versennyel.

A Rally Európa-bajnokság versenyei 2022-ben:

2022. 03. 12-13. Rally Serras de Fafe e Felgueiras

2022. 03. 26-27. Azores Rally

2022. 05. 13-14. Rally Islas Canarias

2022. 06. 11-12. Rally Poland

2022. 07. 02-03. Rally Liepaja

2022. 07. 23-24. Rally di Roma Capitale

2022. 08. 27-28. Barum Czech Rally Zlín

A nyolcadik verseny később kerül bejelentésre.

0 Tovább

Herczig Norbert: Sokat fejlődtünk, beautóztunk a legjobbak közé

Herczigék megérkeztek az élmezőnybe. A magyar ralipáros már a következő szezonra készül, az utolsó futamon már nem ült autóba

A Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős befejezte az idei Eb-szezont. A Skoda Rallye Team Hungaria duója nem indult el a szezonzárón a Kanári szigeteken – ez a futam jelenleg is zajlik. A magyar páros az összetett 5. helyet szerezte meg az Európa-bajnoki sorozatban, a pontszerző helyen túl azonban sokkal fontosabb a magyar duó számára, hogy komoly fejlődésen mentek át az elmúlt szezonban.

Ebben az évben mondhatjuk el magunkról, és ezt Ramón nevében is kijelenthetem: megérkeztünk az élmezőnybe” – mondja Herczig Norbert.

A párosnak fordulatos szezonja volt. A technikai sport minden arcát megmutatta Eb-szezonjuk során.

Három éve megyünk az Európa-bajnokságon. A futamok között többet tudtunk tesztelni, magabiztosabbak lettünk. Aszfalton egyértelműen megérkeztünk az élmezőnybe, és nagyon bízom abban, hogy a 2022-es évet ha időben össze tudjuk rakni anyagilag, a holtszezonban egy olyan képzésen tudok részt venni, amelyen a murvás tapasztalataimat továbbfejleszthetem, és még ütőképesebbek leszünk jövőre” – nyilatkozta Herczig. 

0 Tovább

Herczig Norbert: Ez nem Eb, ez inkább világbajnoki mezőny

Túl vagyunk a rali Európa-bajnokság Nyíregyházán és környékén zajló fordulójának prológján. A mezőnyben induló magyarok közül a legjobb időt a Herczig Norbert, Ferencz Ramón páros autózta a prológon, ők a nyolcadik helyen végeztek.

Herczig Norbert elmondta, hogy fantasztikus érzés volt hazai közönség előtt beülni az autóba.

Kevés hang szűrődik be hozzánk, de ettől függetlenül maximálisan érezzük a közönséget. Az egészben az a legfelemelőbb, hogy hazai környezetben egy ilyen erős mezőnyben vághatunk neki az Eb-futamnak. Egyébként megjegyezném, ez nem is annyira Eb, ez inkább világbajnoki mezőnynek számít. Jót mentünk a prológon, de a verseny szombaton kezdődik” – mondta a SKODA Rally Team Hungária pilótája.

Szombaton hat gyorsaságival folytatódik a Rally Hungary Nyíregyházán és környékén.

0 Tovább

Herczig Norbert: Kemény versenyen vagyunk túl

Embert próbáló versennyel hangolt a rali Eb magyarországi állomására a Herczig Norbert, Ferencz Ramón duó. A kontinensbajnoki sorozat portugáliai viadalán a magyar kettős a hatodik helyen végzett.

„Ez a murvás verseny eléggé nehézre sikeredett, de több pozitívummal zártuk végül a portugáliai állomást. Ugyan több hiba is becsúszott, végül nagyot hajráztunk, és az összetettben azokat a versenyzőtársakat, akikkel a dobogóért harcolunk, magunk mögött tudtuk hagyni, mindez azt jelenti, hogy a kitűzött célokat tartani tudjuk” – összegzett Herczig Norbert.

„Aszfaltos versenyek jönnek, ráadásul a következő Eb-futam a  magyar állomás lesz, amelyre nagyon készülünk” – tette hozzá Herczig. 

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum