Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A helyszínen készültek a kick-boxosok az Európa Játékokra

Több mint egy héten át Lengyelországban edzőtáborozott az Európa Játékokon résztvevő magyar kick-boxos küldöttség. A multisport eseményen első alkalommal programra kerülő küzdősport versenyszámait péntektől vasárnapig rendezik. A bemutatkozásra nem kevesebb, mint kilenc magyar kick-boxos is kivívta a részvétel jogát, akiktől a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke öt-hat éremre, köztük aranyéremre is számít.

A környezethez való alkalmazkodás érdekében már jóval a kick-box torna előtt kiutaztak a magyarok az Európa Játékokra, ahol a sportág küzdelmeinek otthont adó Myslenicéhez közel készültek – a más elfoglaltságai miatt hiányzó Nagy Rita kivételével – több mint egy héten keresztül. 

"Így nem egy fárasztó utazás előzi meg a szereplésüket, hanem nyugodt környezetben, napi két edzéssel tudtak készülni a számunkra és a sportág számára is roppant fontos megméretésre" – számolt be róla a Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.

A sportvezető kijelentette: optimista a magyarok szereplését illetően.

"Sportolóink nagy része kipróbált, tapasztalt versenyző, és a fiatalabbak között is akadnak kiemelkedő tudásúak. Mindannyian rendkívül motiváltak, átérzik az Európa Játékok jelentőségét, és megérintette őket az olimpia közeli hangulat" – fogalmazott Galambos Péter. – "Öt-hat érem megszerzésében bízom, és aranyérmet is várok, márcsak azért is, mert versenyzőink közül volt, aki kerek perec kijelentette, hogy meg fogja nyerni a versenyt."

A legtöbben, öten a pointfighting szabályrendszerben kvalifikáltak a játékokra, hárman a light-contactban próbálkozhatnak, míg egy versenyzőnk lesz érdekelt a ringben kiütésre menő full-contact szakágban. A kvótaszerzők között van a tíz világbajnoki címével a sportág világrekorderének számító Kondár Anna, akárcsak a szintén rendkívül rutinos, sokszoros vb- és Eb-győztes Veres Richárd. További négy versenyzőnk vallhatja magát világbajnoknak, hiszen Busa Andrea, Fésű Lajos, Száraz Gergő és Bálint Martin is állt már vb-n a dobogó tetején.


Az Európa Játékokon kick-boxban pénteken a negyeddöntőket rendezik, szombaton az elődöntőkre, vasárnap pedig a finálékra kerül sor. 

Az Európa Játékokra kvótát szerzett magyarok:

Pointfighting:
Férfiak:

63 kg: Veres Richárd

74 kg: Bálint Martin
Nők:

50 kg: Török Szonja

60 kg: Busa Andrea

70 kg: Kondár Anna


Light-contact:
Férfiak:

63 kg: Száraz Gergő

79 kg: Fésű Lajos
Nők:

60 kg: Nagy Rita


Full-contact:
Nők:

60 kg: Czégény Cintia

0 Tovább

Kilenc magyar arannyal zárult a budapesti kick-box világkupa

Kilenc első, 13 második és 21 harmadik helyet szereztek a magyarok a felnőtt versenyszámokban a BOK Sportcsarnokban megrendezett 28. Magyar Kick-box Világkupán. Kiemelkedett Szmolek Emánuel teljesítménye, aki két szakágban is győzni tudott. Az indulók tekintetében rekordot hozó világversenyen a nemzetek között Magyarország zárt az élen, megelőzve Ukrajnát és az Egyesült Királyságot.

Az eredmény azért is különösen értékes, mert élversenyzőink egy része hiányzott. Kilenc magyar kvalifikálta magát ugyanis a héten kezdődő Európa Játékokra, amelynek programján először szerepel a kick-box, és az ottani sporttörténelmi szereplés érdekében közülük többen is részben vagy egészében kihagyták a hazai világkupát.

A korábbi világ- és Európa-bajnok Szmolek Emánuel viszont ott volt a küzdők között vasárnap: light-contactban és kick-lightban is indult, és mindkét szabályrendszer 84 kg-os súlycsoportjában legyőzhetetlennek bizonyult, így két alkalommal is felállhatott a dobogó tetejére. A szintén vb- és Eb-győztes Mezei Nikolett is nyert egy aranyérmet, miután a 65 kilós kick-lightos hölgyek között osztrák, lengyel és horvát riválisa ellen is az ő kezét emelték a magasba.

A ringesek között a felnőtteknél a tavalyi Világjátékokon is indult Pálfi Viktória szerepelt a legjobban, aki a K1-ben a négy közé jutásért lengyel, majd a döntőbe kerülésért finn ellenfelét is legyőzte. A fiatal versenyző a fináléban azonban nem bírt a korábbi világbajnok izraeli Sachkovval, és ezüstérmes lett.

A világkupán pénteken férfi pointfighting és női light-contact csapatunk diadalmaskodott. Szombaton a pointfightingos Cselovszki Patrik lett vk-győztes, formagyakorlatban pedig Kotvics-Varga Máté, Schersing András és a magyar vegyes csapat érdemelt ki aranyat.

Az éremtáblázaton az országok között összességében Magyarország végzett az élen, a klubok versenyében pedig a Halker-Király Team második lett.

 

28. Magyar Kick-box Világkupa, a felnőtt magyar érmesek:

Pointfighting:
Férfiak:
57 kg: 1. Cselovszki Patrik, 3. Hammer Máté
63 kg: 2. Viczián Dániel
Csapat: 1. Halker-Király Team
Nők:
50 kg: 2. Török Szonja, 3. Petró Lili

Light-contact:
Férfiak:
63 kg: 3. Bozók Szabolcs
74 kg: 2. Kajtár Bence
84 kg: 1. Szmolek Emánuel
89 kg: 3. Vida Ádám
94 kg: 2. Horváth Erik
Csapat (+74 kg): 3. Magyarország
Nők:

60 kg: 3. Schmidt Zsófia

70 kg: 2. Straubinger Kitti
Csapat: 1. Magyarország

       

Kick-light:
Férfiak:
63 kg: 3. Baráth Albert Károly
74 kg: 3. Veszelovszki Péter
84 kg: 1. Szmolek Emánuel
89 kg: 3. Horváth Erik
94 kg: 3. Horváth Erik
Nők:

65 kg: 1. Mezei Nikolett
70 kg: 2. Szabó Anna, 3. Straubinger Kitti
+70 kg: 3. Szabó Anna

       

Formagyakorlat:
Férfiak:
Kreatív: 1. Kotvics-Varga Máté
Kreatív fegyveres: 2. Brebovszky Zoltán, 3. Schersing András
Zenés: 2. Kotvics-Varga Máté
Zenés fegyveres: 1. Schersing András, 3. Mónus Viktor
Nők:
Kreatív: 2. Halustyik Cintia, 3. Fedor Noémi
Kreatív fegyveres: 2. Halustyik Cintia
Zenés: 2. Fedor Noémi
Zenés fegyveres: 2. Fedor Noémi
Vegyes csapat: 1. Contact K.T.H.E.

Full-contact:
Nők:
48 kg: 3. Szeleczki Lilla
60 kg: 3. Czégény Cintia
       
Low-kick:
Férfiak:
+91 kg: 3. Farkas György
Nők:
52 kg: 3. Miklós Alexandra

K1:
Férfiak:
54 kg: 3. Lakatos Péter
91 kg: 3. Szabó-Tóth Dávid
Nők:
52 kg: 2. Pálfi Viktória

0 Tovább

Négy újabb magyar arany a kick-box világkupán

Formagyakorlatban három, pointfightingban pedig egy aranyérem jutott a magyaroknak a felnőtt kategóriákban a péntektől vasárnapig tartó 28. Magyar Kick-box Világkupa második napján. A közelgő Európa Játékokra kvalifikált kilenc magyar kick-boxos közül Török Szonja ezüst-, Czégény Cintia pedig bronzéremmel zárt szombaton.

A pointfighting szabályrendszerben a férfiak 57 kg-os súlycsoportjában Cselovszki Patrik három győzelemmel aranyérmet nyert. Az 50 kg-os nők mezőnyében a június végi Európa Játékokra indulási jogot szerzett Török Szonja a selejtezőkből szintén három sikerrel bejutott a döntőbe, ott viszont kikapott osztrák ellenfelétől, így ezüstérmes lett.

Az ugyancsak Európa Játékok-résztvevő Czégény Cintia is közel állt a döntőhöz full-contactban, de az elődöntőben hiába vezetett, intések miatt végül szlovák ellenfele nyert, így bronzéremmel kellett, hogy beérje.

Formagyakorlatban három elsőséget gyűjtöttek be a hazai felnőtt versenyzők. A férfiaknál Kotvics-Varga Máté a kreatív, Schersing András pedig a zenés fegyveres kategóriában kapta a legmagasabb pontszámot a bíróktól. Emellett a Brebovszky Zoltán, Halustyik Cintia és Kotvics-Varga Máté alkotta magyar vegyes csapat is aranyérmet érdemelt ki.

0 Tovább

Schmitt Pál: a kick-boxnak ott a helye a 2028-as olimpián!​​​​​​​

A 28. Magyar Kick-box Világkupa megnyitóján Schmitt Pál, a NOB tiszteletbeli tagja feltörekvő sportágnak nevezte a kick-boxot, amelynek szerinte ott a helye a Los Angeles-i olimpián. Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke kijelentette: jó úton haladnak afelé, hogy a budapesti világkupa a kontinens legnagyobb kick-box rendezvénye legyen. 

"Örömmel jelenthetem be, hogy rekordlétszám, 43 ország 2500 kick-boxosa versenyez Budapesten a hétvégén. Sokat dolgoztunk az elmúlt években, hogy az európai kick-box események legnagyobbikává fejlesszük a magyar világkupát. Úgy tűnik, hogy jó úton haladunk, de nem fogunk megállni, igyekszünk tovább fejlődni, és még nagyobb és jelentőségteljesebb versenyeket rendezni" – mondta megnyitó beszédében Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke. 

A kick-box feltörekvő sport a sportágak között – hangsúlyozta Schmitt Pál. A volt köztársasági elnök kiemelte, hogy a kick-box történetében először meghívást kapott az egy hét múlva kezdődő Európa Játékokra.

"A kick-boxnak ott lenne a helye a 2028-as olimpián, és remélem, hogy ott is lesz" – jelentette ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja. 

Közös munka eredménye, hogy a sportág az Európa Játékok programjára került – erről beszélt Roy Baker, a kick-box világszövetség, a WAKO ír elnöke. A sportvezető elismerését fejezte ki azért is, hogy Ukrajnából kétszáz versenyző is el tudott jönni Magyarországra, hogy részt vegyen a világkupán.

0 Tovább

Csapatsikerek a kick-box világkupa nyitónapján​​​​​​​

Két arany- és egy bronzérmet nyertek a magyarok a felnőtt csapatversenyek során a BOK Sportcsarnokban péntektől vasárnapig tartó 28. Magyar Kick-box Világkupán, amelyen rekordlétszám, 43 ország több mint 2000 sportolója lép tatamira és száll ringbe. A csapatban aratott sikerekből három olyan magyar kick-boxos is kivette a részét, akik két hét múlva az Európa Játékokon indulnak majd.

Pointfightingban a férfiaknál a csepeli Halker-Király Team együttese – amelyet az Európa Játékokra egyaránt kvalifikált Bálint Martin és Veres Richárd is erősített – egy török és egy német együttes legyőzésével került a döntőbe. A fináléban roppant kiélezett csatában végül 26-25-re legyőzték angol ellenfelüket is, úgy, hogy az utolsó pontot Bálint Martin az utolsó pillanatokban szerezte 

A kétfős light-contact csapatversenyek során is született magyar arany. A szintén Európa Játékok-résztvevő Nagy Rita párban Kovács Laura Fannival az elődöntőben és a fináléban is egy argentin kettőst győzött le, megszerezve ezzel a kategória elsőségét. A férfiaknál a +74 kg-osok csapatversenyében a  Szmolek Emánuel, Horváth Erik alkotta magyar duó bronzérmes lett.



A lengyelországi Európa Játékokra kvótát szerzett további magyar kick-boxosok közül már biztosan érmes Czégény Cintia is. A Veresegyházon edző – de a világkupán egy szlovák klub színeiben induló – 20 éves versenyző a full-contact szakágban a nők 60 kg-os súlycsoportjában 3-0-ra győzött a norvég Hagatun ellen, ezzel bejutott a legjobb négy közé, így már ő is biztosan dobogóra állhat majd a 28. Magyar Kick-box Világkupán.

0 Tovább

A Magyar Kick-box Szakszövetség sajtótájékoztatója

Június 16-18-án, péntektől vasárnapig rendezik a budapesti BOK Sportcsarnokban a 28. Magyar Kick-box Világkupát, amely az esztendő egyik legrangosabb eseményének ígérkezik, a 2028-as olimpiai részvételre hajtó sportágban. Utóbbi felé a kick-box jó úton jár, hiszen történetében első ízben ott lesz a nyári Európa Játékokon. Az Európai Olimpiai Bizottság égisze alá tartozó lengyelországi eseményre kilenc(!) magyar versenyző kvalifikált, akiktől érmek és aranyérem megszerzését is várja a Magyar Kick-box Szakszövetség vezetése.

2023 egyik legrangosabb kick-box versenye a budapesti vk

A budapesti az utóbbi években a WAKO világszervezet világkupa sorozatának egyik legnagyobbjává nőtte ki magát. A BOK Sportcsarnokban péntektől vasárnapig sorra kerülő 28. Magyar Kick-box Világkupán rekordlétszám, 43 ország több mint 2000 sportolója lép tatamira és száll ringbe.

Az idei verseny még inkább felértékelődött azzal, hogy elmaradt az írországi világkupa, így a tavaszi idényben négy helyett már csak három világkupa szerepel a WAKO versenynaptárában, amelyek közül várhatóan a budapesti lesz a legrangosabb. Ráadásul az ír mellett az osztrák vk jövője is bizonytalan, így jelen állás szerint jövőre megint csökken a tavaszi világkupák száma, ezért a magyarországi állomás presztízse még tovább nőhet.

"Nagyon készülünk, mert szeretnénk megmutatni a világnak, hogy mi képesek vagyunk a versenyrendezés területén is tartani a megszokott magas színvonalat, sőt, megpróbálunk még rátenni egy lapáttal" – mondta Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.

A sportvezető hozzátette: az esemény javára szolgálhat, hogy közeleg a lengyelországi Európa Játékok és az oda kvalifikáltak számára a magyar világkupa főpróbaként szolgálhat, hogy lemérjék, hol tartanak a felkészülésben.

A BOK Sportcsarnokban a küzdelmek pénteken 10, szombaton és vasárnap pedig 9 órakor kezdődnek.

Európa Játékok – az olimpiai családban a kick-box

A kick-boxosok évtizedekig csak álmodozhattak az olimpiáról. Az álom azonban mostanra elérhető távolságba került. 2021-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság teljes jogú sportágnak fogadta el a kick-boxot. Ezt követően, az Egyesült Államokból útjára indult küzdősport bemutatkozhatott a 2022-es Világjátékokon: az alabamai Birminghamben pedig Boros Petra és Pálfi Viktória révén két magyar is jelen volt. Ugyancsak az USA ad otthont a 2028-as olimpiának, ahol a kick-box egyike a „shortlist”-en bennmaradt sportágaknak, amelyek közül néhány, a rendezők jóvoltából bekerülhet az ötkarikás programba.

Az olimpiai család egy rendezvényén ugyanakkor már idén júniusban ott lesz a kick-box. Az Európai Olimpiai Bizottság égisze alá tartozó, Krakkóban és agglomerációjában zajló Európa Játékokon debütál a sportág – amelynek küzdelmei június 30. és július 2. között zajlanak majd.

A magyar kick-box hagyományosan a világ élvonalába tartozik, ezt sportolóink bizonyították az Európa Játékok előtt is: a multisport eseményre kilenc hazai klasszis szerzett kvalifikációt!

„Büszkeséggel tölt el, hogy az utazó magyar olimpiai csapat tagjai lehetünk és az is, hogy ehhez versenyzőink révén mi is hozzátehetjük a magunkét" – hangsúlyozta Galambos Péter.

Érmek és aranyérem reményében utaznak Lengyelországba

A legtöbben, öten a pointfighting szabályrendszerben szereztek részvételt a játékokra, hárman a light-contactban próbálkozhatnak, míg egy versenyzőnk lesz érdekelt a ringben kiütésre menő full-contact szakágban. (Egyébként a tervek szerint valamennyi indulnak a 28. Magyar Kick-box Világkupán is!)

A kvótaszerzők között van a tíz világbajnoki címével a sportág világrekorderének számító Kondár Anna, akárcsak a szintén rendkívül rutinos, sokszoros vb- és Eb-győztes Veres Richárd. További négy versenyzőnk vallhatja magát világbajnoknak, hiszen Busa Andrea, Fésű Lajos, Száraz Gergő és Bálint Martin is állt már vb-n a dobogó tetején.

A magyar kick-boxosok egy héten át Lengyelországban edzőtáboroznak az Európa Játékok előtt és menetből érkeznek majd a versenyre, ahol remélhetőleg kitart a lendület.

"Azt gondolom, hogy valamennyi sportolónk képes arra, hogy bejusson a legjobb négybe, ami már érmet jelentene, de bízom abban is, hogy lesz köztük olyan, aki egészen a döntőig, és utána az aranyéremig menetel" – bizakodott az MKBSZ elnöke.

Az Európa Játékokra kvótát szerzett magyarok:

Pointfighting:
Férfiak: 63 kg: Veres Richárd; 74 kg: Bálint Martin
Nők: 50 kg: Török Szonja; 60 kg: Busa Andrea; 70 kg: Kondár Anna
Light-contact:
Férfiak: 63 kg: Száraz Gergő; 79 kg: Fésű Lajos
Nők: 60 kg: Nagy Rita
Full-contact:
Nők: 60 kg: Czégény Cintia

0 Tovább

Növekvő létszám, éles meccsek a kick-box ringes magyar bajnokságon​​​​​​​

A hétvégén Debrecenben rendezték a kick-box sportág ringes szakágainak utánpótlás magyar bajnokságát, a felnőtteknél pedig a bajnokság első, tavaszi fordulóját. A viadalt a bajnoki szervezőként debütáló Debreceni Bázis Sport Klub Egyesület részéről ambíciózus rendezés, a versenyzők oldaláról pedig az elmúlt éveknél nagyobb mezőny, és helyenként éles, színvonalas küzdelmek jellemezték.

A DSZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában lezajlott megméretésre az ország minden pontjáról érkeztek kick-boxosok: Nyíregyházától kezdve Budapesten keresztül Pécsig számos települést képviseltek a harcosok.

Az utánpótlás kategóriákban a tét nagy volt, hiszen nemcsak az aranyérem, hanem a nyár végi törökországi Európa-bajnokságra való kvalifikáció is múlt a szereplésen.

"Jó kis verseny volt, évek óta nem tapasztalt nagy mezőnnyel" – értékelt Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke. – "A küzdelmek során több ígéretes tehetséget is láttunk, akik közül kiemelném a tavalyi junior világbajnok Soltvadkerti Dánielt, aki most is hozta azt a teljesítményt, amit vártunk tőle, és az idei Eb-n is jó eredményben bízunk a részéről."

Az elnök arra is kitért, hogy a tervek szerint szeptemberben a felnőtt korosztály döntője is Debrecenben lesz, mellette pedig egy, a ringes szakágak versenyzői létszámának növelését megcélzó utánpótlás viadalt is lebonyolítanak.

0 Tovább

Kick-box utánpótlás MB: éles küzdelmek zajlottak az Eb-részvételért

A hagyományokhoz híven idén is az Esztergomi Kick-Box SE szervezésében zajlott az utánpótlás kick-box tatamis magyar bajnokság, amelynek immáron a felújított Suzuki Aréna Sportcsarnok adott otthont. Az év egyik legfontosabb hazai utánpótlás seregszemléjére közel 400 nevezést adtak le az ország klubjai a három tatamis szakágban: pointfightingban, light-contactban és kick-lightban.

Örvendetes, hogy a tavalyinál több versenyző lépett tatamira – értékelt a verseny után Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke. A sportvezető újdonságként azt is megemlítette, hogy ezúttal több ITF taekwondós klub sportolói is részt vettek a bajnokságon, így a kick-boxos fiatalok számos kategóriában a megszokott ellenfelek mellett ismeretlen riválisokkal is szembetalálkoztak.

Több küzdelem kifejezetten éles volt – számolt be róla az elnök. Kifejtette: ennek az volt az egyik oka, hogy a magyar bajnoki címet elnyerők az elsőséggel jogot szereztek arra, hogy indulhassanak az augusztus végi utánpótlás Európa-bajnokságon. Az Eb-n egy országból kategóriánként két versenyző vehet részt, a hazai válogatási rendszer szerint pedig ebből az egyik az aktuális magyar bajnok, a másik pedig a tavaszi szezon végén a versenyszám itthoni ranglistájának vezetője.

A többi szakágban a következő két hétvégén rendezik az utánpótlás magyar bajnokságot: a ringeseknél (full-contact, low-kick és K1) június 3-án, míg a formagyakorlatban egy héttel később, 10-én bonyolítják le a tornát. 

Azt követően pedig érkezik az év legnagyobb és legrangosabb magyarországi versenye, hiszen a várva várt, 28. Magyar Kick-box Világkupára június 16. és 18. között kerül sor a BOK Sportcsarnokban, ahol az utánpótlás korosztályoktól a felnőtteken át a veteránokig mind a hét szabályrendszerben osztanak majd érmeket. 

0 Tovább

Világkupa győzelmekkel hangolt az Európa Játékokra a kick-boxos Veres Richárd

Veres Richárd és Mónus Viktor is duplázott a felnőttek között a Törökországban lebonyolított kick-box világkupán. A 2028-as olimpiai részvételre hajtó sportág világkupa sorozatában egyre komolyabb mezőnyök vesznek részt: Isztambulban 42 ország több mint 2800 harcosa lépett tatamira és szállt ringbe, köztük 54 magyar – és hasonlóan méretes létszám várható majd a soron következő, júniusi budapesti világkupán is.

Az isztambuli megméretésen a pointfighting szabályrendszerben Veres Richárd megnyerte súlycsoportja, a 63 kg küzdelmeit. A sokszoros világ- és Európa-bajnok ráadásként diadalmaskodott a pointfightingban mindig csemegének számító, súlycsoportoktól független Grand Champion versenyszámban is. A rutinos sportoló a két arannyal jelezte, hogy éremre tör majd a júniusi Európa Játékokon is, ahová rajta kívül másik nyolc magyar kick-boxos is kivívta az indulás jogát.

Veres Richárdhoz hasonlóan két elsőséget szerzett Isztambulban a felnőtteknél a formagyakorlatos Mónus Viktor, aki a kreatív fegyveres, illetve a zenés fegyveres kategóriában is a legjobbnak bizonyult.

A törökországi éremtáblázaton a nemzetek között Magyarország a harmadik helyen végzett, míg a résztvevő 78 egyesület között a Halker-Király Team a negyedik legeredményesebbnek bizonyult.

A kick-box világkupa sorozat következő állomásának hazánk ad otthont: a 28. Magyar Kick-box Világkupára június 16. és 18. között kerül sor a BOK Sportcsarnokban.

Kick-box világkupa, Isztambul, a felnőtt magyar érmesek:

Pointfighting:
Férfiak:
63 kg: 1. Veres Richárd
+94 kg: 3. Opauszki Dávid
Grand Champion: 1. Veres Richárd
Nők:
50 kg: 3. Petró Lili
60 kg: 2. Busa Andrea
65 kg: 3. Busa Andrea
Grand Champion: 2. Busa Andrea

Light-contact:
Férfiak:
63 kg: 3. Száraz Gergő
74 kg: 2. Kajtár Bence

Kick-light:
Férfiak:
63 kg: 2. Száraz Gergő

Formagyakorlat:
Férfiak:
Kreatív: 2. Mónus Viktor
Kreatív fegyveres: 1. Mónus Viktor

Zenés fegyveres: 1. Mónus Viktor

Nők:
Kreatív fegyveres: 2. Tar Petra
Zenés fegyveres: 2. Tar Petra

Full-contact:
Nők:
60 kg: 3. Tóth Anna

K1:
Nők:
52 kg: 2. Pálfi Viktória

0 Tovább

Kick-box: Bálint és Száraz győzelmekkel hangolt az Európa Játékokra

Harminchét magyar versenyző lépett tatamira és szállt ringbe a boszniai kick-box Európa-kupán, ahonnan a felnőttek öt elsőséggel térhettek haza. Aranyérmeseink közül duplázni tudott Bálint Martin és Száraz Gergő, akik ezzel is jelezték, hogy jó formában vannak a közelgő Európa Játékok előtt.

Az idén immár harmadik alkalommal rendezik az Európai Olimpiai Bizottság égisze alá tartozó Európa Játékokat, amelyen a sportág történetében először a kick-box is helyet kapott. A június végi lengyelországi bemutatkozásra nem kevesebb, mint kilenc magyar versenyző is részvételi jogot szerzett – köztük a hétvégi boszniai Európa-kupán remeklő Bálint Martin és Száraz Gergő.

Szarajevóban a 2019-ben világbajnoki címet nyert Bálint Martin a pointfighting szakágban egy arany- és egy ezüstéremmel zárta szereplését (a viadalon lehetőség volt a saját súlycsoportnál magasabb súlycsoportban is indulni), és mellette a light-contact szabályrendszerben is behúzott egy elsőséget.

Száraz Gergő 2021-ben light-contactban és kick-lightban is világbajnok tudott lenni súlycsoportjában, és az Európa-kupán is ezekben a küzdőnemekben jeleskedett. Light-contactban megnyert a saját súlycsoportjának küzdelmeit, eggyel feljebb pedig bronzérmes lett, ezen kívül a kick-lightban is a legjobbnak bizonyult a hozzá hasonlóan 63 kilósok között.  

A tatamis szakágak mellett a ringben is született egy magyar diadal Pálfi Viktóriának köszönhetően. A tavaly a Világjátékokat is megjárt fiatal kick-boxos hölgy a K1 szabályrendszerben állhatott fel a dobogó tetejére.

Az Európa-kupa éremtáblázatán a nemzetek versengésében Magyarország negyedik lett, míg az egyesületek között a Halker-Király Team a második helyen végzett.

 

Kick-box Európa-kupa, Szarajevó, a felnőtt magyar érmesek:

Pointfighting:

Férfiak:

63 kg: 3. Viczián Dániel

74 kg: 2. Bálint Martin

79 kg: 1. Bálint Martin

Light-contact:

Férfiak:

63 kg: 1. Száraz Gergő, 3. Bozók Szabolcs

69 kg: 3. Száraz Gergő

74 kg: 1. Bálint Martin

Kick-light:

Férfiak:

63 kg: 1. Száraz Gergő

84 kg: 3. Szabó Dominik

K1:

Nők:

52 kg: 1. Pálfi Viktória

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum