Magyar nyerheti a Karate1 sorozatot!

A Karate1 versenysorozat utolsó állomása előtt két magyar áll a sorozat idei ranglistájának élén a férfi 67 kg-osok között. Szegedi Döme az első, Tadissi Martial pedig a második helyről várja a salzburgi Grand Finalt, amelyet szombaton és vasárnap rendeznek. A magyar versenyzők jó pozíciója biztató a november elején, Brémában sorra kerülő világbajnokság előtt is.

 A pénzdíjas Karate1 sorozat a világ- és kontinentális bajnokságok utáni legrangosabb versenyeket tömörítő széria, amelyben 2014-ben nyolc viadal kapott helyet. Ebből hét már lezajlott, míg az ausztriai nagydöntőre most hétvégén kerül sor.

A 67 kg-os férfiak mezőnyében az eddigi viadalokon Szegedi Döme 990 pontot gyűjtött, ezzel toronymagasan vezeti a ranglistát. A korábbi junior világbajnok különösen a sorozat nyitányán, Párizsban gyűjtött sok pontot, ahol megnyerte súlycsoportjának küzdelmeit.

A pontverseny második helyén egy másik magyar, Tadissi Martial található 870 ponttal. Az idei Európa-bajnokságon bronzérmes karatés a Karate1 sorozat hollandiai és szlovéniai versenyén is harmadik lett, míg a németországi Hanauban az ötödik, Isztambulban pedig a hetedik helyen végzett.

A lista élén állni már csak azért is nagy eredmény, mert a Karate1-en a világ legjobbjai vesznek részt, a meghatározó országok gyakran teljes válogatottal érkeznek az egyes fordulókra. Legjobbjainknak több vb- és Eb-érmes sportolót sikerült eddig maguk mögé utasítaniuk: többek között az aktuális Európa-bajnok angol Jordant, a tavalyi budapesti Eb-n ezüstérmes török Kemaloglut és a Világjátékok-győztes kolumbiai Ramirezt is. 

Tadissi mögött a ranglista harmadik helyén a marokkói Kousseksou áll 832 ponttal. A magyaroknak így komoly esélye van arra, hogy a kategóriában egyikük az idei Karate1 sorozat élén végezzen - amire korábban még nem volt példa! -, és elnyerje az ezzel járó 1000 eurót is.

(Magyar Karate Szövetség)

0 Tovább

SHOTOKAN KARATE EB UTáN

A magyar shotokan karatékák az utóbbi időben többször is megmutatták oroszlánkörmeiket a nagy nemzetközi versenyeken.

A válogatott túl van egy Európa-bajnokságon, és ahogy kell, ezúttal is érmekkel tért haza. A drezdai kontinensviadal téma volt a 25 éves Juventus Rádióban is. 

Lovász György, az SKI Magyarországi Szövetségének elnöke tudósította a magyar sikerekről a SportBányát.

A teljes adásrészlet meghallgatható itt!

0 Tovább

Egyre ütőképesebb a magyar karate

Még közelebb kerülhet a karate az olimpia programjához. A sportág meghívást kapott ugyanis a jövő évben megrendezendő Európai Játékokra. A bakui világverseny nem más, mint egyfajta „európai olimpia”, azzal a különbséggel, hogy a programba nem olimpiai sportágként helyet kapott a karate is.

A Magyar Karate Szövetség elvárása, hogy legalább 2-3 magyar versenyző kiharcolja a részvételt – derült ki a szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján. Dr. Mészáros János elnök szerint az elmúlt évtizedben hatalmas fejlődésen ment keresztül a magyar karate. „Az előttünk álló hétvégén rendezzük meg a WKF Karate Magyar Bajnokságot, amely mindig fontos erőfelmérő. A bajnokság a felnőtt élversenyzők számára az utolsó válogató a májusi Eb-re.” – mondta Mészáros.

A magyar karate egyébként soha nem látott felfelé ívelő pályán halad. A tavalyi csúcsév után idén is fantasztikus eredményeket értek el a magyarok. Szegedi Döme Premier Ligás viadalt nyert meg Párizsban, később a korosztályos Európa-bajnokságról 11 éremmel tért haza a válogatott.

(Magyar Olimpiai Bizottság, nem olimpiai sportágakért felelős tagozat)

 

0 Tovább

Szegedi Döme érmet hozna haza a februári Eb-ről is

A közelmúltban a Párizs Openen aranyérmet nyerő Szegedi Döme most Európa-bajnokságra készül. A 19 éves magyar sportoló elmondta, legközelebb februárban fog küzdeni, akkor lesz Portugáliában a korosztályos Európa-bajnokság. 
"Novemberben volt a világbajnokság, ott harmadik lettem, és az Eb-n is érmet szeretnék nyerni. Májusban lesz a felnőtt Európa-, majd ősszel a felnőtt világbajnokság, és az idén rendezik a 2015-ös Európa Játékok kvalifikációját is" - sorolta el az idei legfőbb versenyeit. Szegedi Döme a Testnevelési Főiskolán tanul, mellette szinte minden reggel és délután edz, heti 12-14 tréninggel készül a versenyekre. 
A fiatal tehetség a párizsi versennyel kapcsolatban elmondta, hogy a francia viadal nagy hagyományokkal bír, Európán kívüli versenyzők is rendre neveznek. "Dél-Amerikából, Ausztráliából, Ázsiából és Afrikából is a legjobb karatésok jönnek erre a versenyre, így mindig rendkívül erős a mezőny" - nyilatkozta Szegedi Döme, utalva arra, hogy a Premier League sorozat a világ- és Európa-bajnokságok után a legrangosabb karateverseny. 
(Magyar Olimpiai Bizottság, nem olimpiai tagozat)
Szegedi Döme a SportBányának is nyilatkozott, az adás itt meghallgatható!
0 Tovább

Eb-bronzzal visszavonult a Világjátékok-győztes

S. Kovács Ádám a budapesti karate Európa-bajnokságon bronzérmes lett, így egy dobogós helyezéssel fejezte be – ahogy ő fogalmazott – a nemzetközi versenyzést. S. Kovácson kívül Tóth Beatrix, Bartha Nikola és Metzger Szandra, valamint a női csapat is harmadik lett az Eb-n.

A 67 kilogrammos karatés a budapesti kontinenstorna helyosztóján magabiztos versenyzéssel, 7-0-ra verte spanyol riválisát. S. Kovács a sportág történetének legeredményesebb magyar versenyzője. Számtalan jó eredménye közül kimagaslik a Világjátékok-győzelme, amelyet 2009-ben, Kaohsiungban ért el.

„Másfél év kihagyás után azért tértem vissza, hogy 32 évesen hazai közönség előtt, egy éremmel tegyem fel a koronát a pályafutásomra. Óriási teher volt rajtam, és bár próbáltam kizárni, minél lazábban akartam küzdeni, annál görcsösebben ment. De volt egy tökéletes meccsem ebben a szezonban, és ez szerencsére a bronzmeccs volt. Nehéz volt az elmúlt időszak, de megérte. Ezzel az éremmel a nemzetközi versenyzést befejeztem." – nyilatkozta S. Kovács Turák Péternek, az Eb sajtófőnökének a bronzmeccs után.

0 Tovább

Ünnepi magyar bajnokság a karatésoknál

Mogyoródon lebonyolították a 40 éves jubileumi WKF Magyar Bajnokságot. A viadalon 60 klub több mint 600 versenyzője vett részt – tudtuk meg dr. Mészáros Jánostól, a Magyar Karate Szakszövetség elnökétől.

A szövetség meghívására az elmúlt 40 év kiemelkedő alakjai ott voltak a magyar bajnokságon, az alapítóktól egészen az idei Európa-bajnokságon helyezett versenyzőkig. A 40 éves jubileumi WKF Magyar Bajnokság díszvendége dr. Leyrer Richárd a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke volt.

 

A magyar bajnokok:

Nők

 KATA

Anti Zsuzsanna

KUMITE -50 kg

Molnár Réka

KUMITE -55 kg

Sánta Kinga

 KUMITE -61 kg

Csák Klaudia

 KUMITE -68 kg

Bartha Nikola

 KUMITE +68 kg

Metzger Sandra

Férfiak

 KATA

Nagy Botond

 FÉRFI -60 kg

Horváth Ottó

 KUMITE -67 kg

Kőhegyi Zoltán

 KUMITE -75 kg

Munkácsi Máté

 KUMITE -84 kg

Bisztrony Balázs

 KUMITE +84 kg

Peller Ádám

0 Tovább

MTK-s dominancia a válogatottban

Kialakult az Európa-bajnokságra utazó magyar csapat a WKF karatésoknál. A válogatott jelenleg Tatán edzőtáborozik, és kedden utazik el Svájcba, ahol május 6-án kezdődik a kontinensviadal.

S. Kovács Ádám

A Világjátékok-győztes S. Kovács Ádám szerint ennek az edzőtáborozásnak a lényege, hogy tökéletesítsék a technikai és taktikai repertoárjukat. „A Szlovák Nagydíjon elért győzelmem után egy picit nehezen vettem fel a fordulatszámot, de most már alakul a formám, és bízom benne, hogy érmet szerzek a zürichi Eb-n” – mondta S. Kovács.

Az Andris Vasiljevs által irányított válogatottban jelenleg az MTK-s versenyzők dominálnak, hiszen a nyolc egyéni indulóból öten erősítik a kék-fehéreket. Az idei Európa-bajnokság küzdelmei május 6. és 8. között zajlanak a legnagyobb svájci városban.

 

 

A magyar válogatott

Kata  (formagyakorlat):

Horváth Éva (MTK)

Kumite (küzdelem):
nők

Bánházi Zsófia (Budaörs SC) 50 kg
Lassingleitner Fruzsina (Senshi) 61 kg
Metzger Sandra (MTK) 68kg
férfiak
Horváth Ottó (MTK) 60kg
S.Kovács Ádám (MTK) 67kg
Hargitay Róbert (MTK) 75kg
Grozdanov Philip (Pest-Budai SKC) 84 kg

A férfi csapat:
S. Kovács Ádám, Hargitay Róbert, Horváth Ottó, Tadissi Martial, Peller Ádám, Grozdanov Philip, Koburger Soma

0 Tovább

Karatés érmek Szlovákiából

Hét érmet szereztek a magyar WKF-karetésok a Szlovák Grand Prix-n. A pozsonyi versenyen a Világjátékok-győztes S. Kovács Ádám aranyérmet nyert a 67 kilogrammos kategóriában.

S. Kovács súlycsoportjának eredményhirdetése

A női 68 kilósok között Metzger Sandra ezüstérmet szerzett, akárcsak Horváth Ottó a férfiak 60 kilogrammos súlycsoportjában.

Ez volt az Andris Vasiljevs által irányított felnőtt csapat utolsó felkészülési versenye a májusi Európa-bajnokság előtt.

 

A Szlovák Grand Prix felnőtt magyar érmesei:

 

Aranyérem:

S. Kovács Ádám (MTK) 67kg

 

Ezüstérem:

Metzger Sandra (MTK) 68kg

Horváth Ottó (MTK) 60kg

 

Bronzérem:

Bánházi Zsófia (Budaörsi SC) 50kg

Hübner András (Arashi SC) 60kg

Koburger Soma (Arashi SC) 67kg

A magyar válogatott A csapata (S. Kovács Ádám, Tadissi Martial, Peller Ádám)

A bronzérmes magyar csapat

0 Tovább

A 2013-as budapesti Eb jegyében zajlott le a magyar bajnokság

Egyre népszerűbb a magyar WKF-karate. A mezetközi versenyekről már nem csupán S. Kovács Ádámtól várhatunk érmet, 2013-ban pedig Budapest ad otthont a sportág Európa-bajnokságának...


...mindez azt jelenti, hogy Magyarország egyre markánsabban körvonalazódik a karate világtérképén.

A magyar bajnokság gyakorlatilag a legfontosabb hazai verseny. Itt lehet bekerülni a válogatott keretbe, és minden indulónak nagy megtiszteltetés az ob-n való részvétel” – mondta a SPORTbányászatnak dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szövetség elnöke.

"2013-ban a Papp László Sportarénában Európa-bajnokságot rendezünk. Minden nagyobb hazai viadalon egy picit teszteljük a rendezői csapatot, hogy a kontinensviadalon már egy tapasztalt stáb láthassa el a különböző szervezői feladatokat" – tette hozzá a sportvezető.

Karate-válogatottunk jelenleg a májusi zürichi Európa-bajnokságra készül, ahol már tatamira lép a Világjátékok S. Kovács Ádám is.

0 Tovább

WKF-karate magyar bajnokság

A hétvégén rendezték meg a WKF-karate magyar bajnokságot. A felnőtteknél Guba Milán, Bisztrony Balázs, Tadissi Yves Martial, Domján Áron, Hübner András, Meztger Sandra, Lassingleitner Fruzsina, Juhász Nikolett szerzett magyar bajnoki címet. A budaörsi versenyen nem indult el Magyarország legeredményesebb karatékája, a Világjátékok-győztes S. Kovács Ádám.

Eredmények:

 

Felnőtt férfi +84 kg
1. Guba Milán - BVSC Fighter
2. Járó Gábor- Sankudo

Felnőtt férfi -84 kg
1. Bisztrony Balázs - Sozsin
2. Grozdanov Philip - "Pest-Budai' Shotokan Karate Klub
3. Peller Ádám - Dynamic
3. Széni István - Sporting Budo

Felnőtt férfi -75 kg
1. Domján Áron - Arashi
2. Hargitay Róbert - MTK
3. Virág Ádám - Sankudo
3. Zoltán Tamás - Bátaszék

Felnőtt férfi -67 kg
1. Tadissi Yves Martial - KONO KK
2. Romhányi Vid - Bátaszék
3. Balázs Zoltán - Arashi
3. Koburger Soma - Arashi

Felnőtt férfi -60 kg
1. Hübner András - Arashi
2. Horváth Ottó - MTK

Felnőtt női -68 kg
1. Meztger Sandra -MTK
2. Köbli  Kata - Bátaszék
3. Dalton Zsófia - Budaörsi SC

Felnőtt női -61 kg
1. Lassingleitner Fruzsina - Senshi
2. Konkoly Dominika - Sankudo
3. Rostár Annamáris - Budaörsi SC

Felnőtt női -50 kg
1. Juhász Nikolett - Budaörsi SC
2. Bánházi Zsófia - Budaörsi SC
3. Kerékgyártó Flóra - Újbuda- Budai XI

 

Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálat

0 Tovább
«
12

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek