Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

dm jótékonysági focitorna Telekkel és Véberrel

Hagyományteremtő céllal idén először rendezik meg az I. dm jótékonysági focitornát. A budapesti eseményen való részvétellel a csapatok a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványt és a Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítványt támogatják. A tornán részt vesz Telek András (az FTC volt válogatott játékosa) és Véber György (az Újpest volt válogatott játékosa).

 

A MOM Sport, Sport és Rendezvényközpontban a drogériahálózat labdarúgói, valamint 13 üzleti partnere lép pályára. A benevezett cégek között szerepel a Cewe Magyarország, a Colgate-Palmolive Magyarország Kft., a Primőr Kozmetikai Kft., a Forest Papír, a Prestige Products Hungary Kft. Magyarország, a Johnson & Johnson, valamint az Unilever.

A nevezési díj csapatonként minimum 130.000 forint volt, felső határát nem maximalizálták. Amennyiben nagyobb adománnyal szerették volna támogatni az együttesek az alapítványok munkáját, a szervezők örömmel fogadták a felajánlásokat. A két szervezet egyenlő arányban részesült a tornán induló csapatok nevezési díjaiból, melyek teljes egészét átadták a két alapítványnak. Ennek fényében összesen 2,7 millió forint gyűlt össze, ami 1.350.000 forintot jelentet szervezetenként.

0 Tovább

Együtt a gyermekekért!

Megunt, de még jó állapotú, vagy újonnan erre a célra vásárolt játékok felajánlásával a kaposváriak hatalmas örömet szereznének a kórház kis lakóinak. Az összegyűlt adományoknak a Team méltán híres és jellegzetes, sárga-fekete Mitsubishi Lancer Evo VI-os versenyautója biztosítja majd a helyet, melyet mindkét nap megtalálnak majd a felajánlók a bevásárlóközpont területén.
Február 8-án, pénteken az Ady Endre utcai Szigetvári Takarékszövetkezet új fiókjának megnyitóján lesz megtalálható a „gépsárkány”, szombaton pedig a bevásárlóközpont színpadja mellett fog leparkolni a Mitsubishi.

Természetesen a csapat tagjai sem hálátlanok. Minden adakozót egy-egy Rally Café magazinnal ajándékoznak meg a szervezők. Emellett az érdeklődőknek lehetőségük nyílik majd arra is, hogy megismerkedhessenek a Maricsek Racing Team versenyzőivel, munkatársaival, autogramokat gyűjthessenek be tőlük, és kifaggathassák őket a rally nyújtotta életérzésről.

A játékok mellett egyéb felajánlásokat (bébiétel, pelenka, stb.) is szívesen várnak a kórház dolgozói. Dr. Kósa Lajos, a Csecsemő- és Gyermekosztály főorvosa elmondta, hogy terveik között szerepel egy rehabilitációs szoba kialakítása, ahol gyógypedagógusok tudnának foglalkozni a kis betegekkel. A szoba kialakításához azonban több berendezésre (polcok, kisebb szekrények, szőnyegek, stb.) is szükség lenne. Az ilyen típusú, illetve az ország többi részéről érkező felajánlásokat előre lehet jelezni a jotekonysag@maricsekteam.hu e-mail címen, vagy az osztály címére (Kaposi Mór Oktató Kórház, Csecsemő- és Gyermekosztály, 7400 Kaposvár, Tallián Gy. u. 20-32.) is el lehet juttatni, az „Együtt a gyerekekért!” jeligével ellátva.

Az akció alatt összegyűjtött játékokat a Maricsek Racing Team versenyzői személyesen fogják eljuttatni a kicsiknek a február 11-ei hét elején. Tegyünk együtt azért, hogy a kórház falai között is a legszebb dallam, a gyermekkacaj csendüljön fel a legtöbbször!

Csatlakozz a Facebook eseményünkhöz ITT!

Bővebb információk:

Horváth Judit, Sajtófőnök – 30/533-9099
Szijártó Anikó – 30/522-4151
0 Tovább

Olimpiai bajnokok egyedülálló felajánlása a Down-szindrómás gyermekek korai fejlesztéséért

A Down Egyesület jótékonysági kampánya 2012. december 3-án indul a legnépszerűbb közösségi oldalon, amelynek során az egyesület Facebook oldalán található applikációján keresztül az érdeklődők a felajánlásokért cserébe megnyerhetik a londoni olimpiai- és paralimpiai büszkeségeink felajánlásait. Az adományok a Down-szindrómás gyermekek korai fejlesztési programját segítik majd.

Decemberben az egyedülálló összefogásnak köszönhetően adományozási kampányt hirdet a Down- Egyesület. London olimpiai-és paralimpiai bajnokai azonnal a kezdeményezés mellé álltak és ajánlották fel a még meglévő sport relikviáik egyikét. Így Kozák Danuta kétszeres olimpiai bajnok és ötszörös világbajnok kajakos, a K4 tagjai közül Kovács Katalin háromszoros olimpiai és harmincegyszeres világbajnok kajakos, Szabó Gabriella olimpiai bajnok és négyszeres világbajnok kajakos, Gyurta Dániel olimpiai- és kétszeres világbajnok úszó, Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető atléta, Szilágyi Áron olimpiai- és világbajnok kardozó, a férfi K2 tagjai, Kökény Roland (kétszeres világbajnok) és Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakos, Sors Tamás kétszeres paralimpiai bajnok úszó  és nem utolsó sorban Pálos Péter asztaliteniszező paralimpiai bajnok aláírt tárgyaiért cserébe várja az egyesület a felajánlásokat.

 A jótékonysági kampányban való részvételhez nem kell mást tennie annak, aki segíteni szeretne, mint minimum 2500 Ft adománnyal segíteni a Down Egyesület jótékonysági kampányát a Down Egyesület Facebook oldalán (https://www.facebook.com/downegyesulet) kialakított applikáción keresztül. Az online pénzügyi tranzakciós felületén 2012. december 3. és 16-a között lehet akár többször is adakozni, hiszen minden felajánlott 2500 forinttal nő az esély az olimpiai- és paralimpiai bajnokaink kedvenc tárgyainak elnyerésére. A sorsolás 2012. december 18-án történik, a nyerteseket e-mailben értesítik a szervezők.

„A jótékonysági kampány során befolyt összeget a Down-szindrómával élő gyerekek korai fejlesztési programjára fordítja az Egyesület, segítve ezzel a minél korábbi és hatékonyabb beilleszkedésüket környezetükbe, lehetővé téve ezzel az önálló életvitelt számukra.”  – mondta Kisari Károly a Down-Egyesület elnöke.

0 Tovább

Jótékony gokartozás

Daganatos gyermekek, olimpikonok, és élsportolók gokartoztak együtt október 13-án, a Westend külső parkolójában kialakított pályán.

A különleges jótékonysági délutánon 12, a Daganatos.hu Alapítvány által támogatott család és majd ugyanennyi sportoló, köztük Tóth Dávid, Paumann Dániel és Kulifai Tamás olimpikonok, Dani Gyöngyi, Juhász Veronika, Krajnyák Zsuzsa, Szabó Nikolett paralimpikonok, Csirmasz Brúnó, a rallycross legifjabb reménysége, Sinka Zsolt erőművész, valamint Kovács László és Fekete Tamás kung-fu bajnokok is. A rendezvény házigazdája az egykori rally-s, Répa Kata volt.

 

Minden résztvevő ajándékcsomaggal távozott, a beteg gyerekek pedig egy újabb éremmel tüntették ki a sportolókat.

 

A gyakran hónapokig négy fal közé szorult beteg gyerekeknek igazán nagy élmény volt ez a családi délután. Csodájára jártak Csirmaz Brúnó versenykocsijának, ámulattal nézték a kung-fu bemutatót, lelkesen rótták a köröket a gokart pályán, az igazán önfeledt mosolyokról pedig akkor készítettünk fotót, amikor a gyerekek egyenként a dobogóra álltak.

 

A rendezvényen készült fotók is arról árulkodnak, hogy senki sem unatkozott, mindenki nagyon jól érezte magát. A beteg gyerekek közül többen csak segítséggel tudták kipróbálni a gokartot, de az olimpikonok, sportolók önzetlenül vállalták, hogy pályára viszik a lurkókat.

 

A támogatóknak köszönhetően igazán értékes ajándékokat kaptak – mind vendégek, mind a családok. Az időmérőn persze csak a gyerekek vettek részt, a leggyorsabbak között összesen 5 db mobiltelefont és egy a Linti Vendégházban felhasználható családi hétvégére jogosító vouchert osztottak ki a szervezők.

 

A beteg gyerekek szülei igazi, feledhetetlen élménynek neveztek a Karting Promotion, a Sports Fun Club, a Mobilbirodalom.hu és a Daganatos.hu Alapítvány szervezésében rendezett jótékonysági gokart-délután.

 

0 Tovább

Fut a Face a Margitszigeten

Nagyszabású futóversenyt, és egész napos, izgalmas, számos fellépéssel, koncerttel tarkított sportprogramot szervez a Radio Face! Október 15-én, a Margitszigeten a Radio Face - a SUHANJ! Alapítvány tevékenységét felkarolva - neves sportolók, közéleti személyiségek, médiasztárok, énekesek, színészek, részvételével, szereplésével szeretné felhívni a figyelmet a fogyatékkal élők mindennapos küzdelmeire, amit a városi közlekedés, ügyeik intézése, vagy akár a bevásárlás jelent annak ellenére, hogy sokszor apró odafigyeléssel is rengeteg segítséget nyújthatunk nekik - olvasható a Radio Face SPORTbányászathoz eljuttatott közleményében.


A központi esemény alapja hogy a Radio Face és a TV2 közismert arca, Kárász Róbert kihívta Balogh Gábor olimpikont, egy barátságos sziget-kör futóversenyre, amelyhez aztán több neves közéleti egyéniség és sportoló is csatlakozott. Az indulók között lesz többek között Rubint Réka is. A verseny és a nemes ügy népszerűsítésére a Radio Face egész napos interaktív műsort szervez, melynek keretén belül számos szórakoztató programmal és meglepetéssel várja majd a Margitszigetre ellátogató közönséget, kiemelten is a fogyatékkal élőket. Számos énekes, együttes, neves DJ váltja majd egymást a színpadon a változatos programok alatt. Vendégünk lesz az Armada kiadó világsztár DJ párosa Dabruck & Klein, de számos hazai közkedvelt hírességet is a körünkben üdvözölhetünk majd. Íme egy kis ízelítő a nevekből, a teljesség igénye nélkül: Szekeres Adrienn, Király Viktor, Kállay Sounders András, Tolvai Reni, Summer Sisters, Giorgio, LL Junior, Szeleczky Dávid, Lakatos Yvette és még sokan mások! Lesz ingyenes, családbarát aerobik óra Rubint Rékával! Speciális spinning óra látássérültek számára, a Brit Nagykövetség Támogatásával, valamint jóga- és relaxációs technikák mozgássérülteknek és egészséges társaiknak, hiszen a sport öröme mindenkié! A sportolás közben elfogyott energiát tízezer palacsinta hivatott pótolni, amit a rendezvényen résztvevők természetesen ingyen kapnak. A 10.000 palacsintán felül a helyszínen húsz ismert személyiség süt majd még néhány ezret egy barátságos verseny keretein belül. A versengésbe a fogyatékkal élők képviselői is beszállnak a nemes célért. A helyszíni, jótékonysági palacsintasütésből ugyanis négy, gyermekek gyógyításával, rehabilitációjával foglalkozó szervezet, illetve kórház ideiglenes kis lakói vacsoráznak majd jóízűen a rendezvényt követően.
Az esemény védnökei:
Balogh Gábor - miniszterelnöki főtanácsos, világbajnok és olimpikon öttusázó
Borkai Zsolt - A MOB Elnöke, Győr Város Polgármestere
Mihalovics Péter - Miniszteri Biztos

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum