Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egyetemi Világjátékok – Magyar arany Csengtuban!

Pigniczki Fanni, a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatója ritmikus gimnasztika összetettben megszerezte az Egyetemi Világjátékokon a magyar egyetemi csapat első aranyérmét.

Az Egyetemi Világjátékok második napján sem maradt a magyar csapat érem nélkül. Pigniczki Fanni (KRE) tegnap karika és labda gyakorlatával az első helyen várhatta a mai folytatást, ahol buzogányban szintén az első helyet szerezte meg, szalagban pedig csak a japán tudta megelőzni, így összetettben ő állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Karika, labda és buzogány gyakorlataival az első, szalag gyakorlatával pedig a második helyen kvalifikált a szerenkénti döntőbe.A versenyen több olyan versenyző is mögötte végzett, akik az augusztusi olimpiai kvalifikációs Világbajnokságon indulnak az olimpiai kvóta megszerzéséért.Fanni a 2019-es nápolyi Egyetemi Világjátékokon összetettben kilencedik, karikával és szalaggal nyolcadik helyezést ért el.

Csapatsportokban vegyes eredmények születettek. A férfi egyetemi vízilabda válogatott 17:6-ra legyőzte a japánokat, így augusztus másodikán a csoportból már csak Görögország legyőzése várat magára ahhoz, hogy csoportelsőként folytassák a versenyt.

Női kosárlabdában a japánok ellen kiélezett, fej-fej melletti küzdelemben ma a japánok bizonyultak jobbnak így 59:64 arányban megnyerték a meccset, így csoportmásodikként jutottak tovább. A következő meccsüket Tajvannal játszák már a legjobb nyolc között.

Sportlövészetben férfi 50 méter puska 3 pozíció csapatversenyben Hammerl Soma, Dénes András és Kiss Viktor a 4. helyet szerezte meg. Egyéniben Hammerl Soma 11. helyen, Dénes András a 14. és Kiss Viktor a 20. helyen zárta a versenyszámot.

Asztaliteniszezőink csapatban csoportgyőztesként jutottak a legjobb 16 közé, ahol Hongkong búcsúztatta őket a negyeddöntő előtt. A következő versenynapokon az egyéni és páros mérkőzések várnak rájuk.

0 Tovább

Egyetemi Világjátékok – Több, mint 110 magyar egyetemi sportolóért szoríthatunk Kínában!​​​​​​​

Fogadalmat tett a kínai Csengtuba utazó magyar csapat! Az Egyetemi Világjátékokon (EVJ) több, mint 110 magyar versenyző indul. Az Egyetemi Világjátékok az olimpia után a világ második legnagyobb multisport-eseménye, amelyet 15-20 sportágban 150-160 ország 10-12 ezer résztvevőjével rendeznek. Jelentőségét növeli, hogy egyre több sportágban része az olimpiai, illetve sportági világbajnoki kvalifikációnak.

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) – mint a kiutazó csapat vezetője – által a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Athén termébe szervezett fogadalomtételen a szövetség elnöke, Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos nyitóbeszédében rámutatott arra, hogy az Egyetemi Világjátékokat egyre több ország sportolói veszik komolyan. „Közel négy évet kellett várnunk arra, hogy a világjátékok kapcsán újra találkozzunk, de 11 nap múlva kezdetét veszi a világ második legnagyobb multisport eseménye a kínai Csengtu városában. 1959-ben, az első Universiádén még csak 985 sportoló vett részt, ez a szám viszont mára megközelíti vagy meg is haladja a 8000 főt.”

 

Dr. Schmidt Ádám a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: a világjátékokon sportolók és egyben egyetemisták indulnak, akiket bátran állíthatunk példaként a következő generációk elé. „Aki kétkedik, láthatja,a tanulás és a sport mehet együtt. Mi ebben hiszünk, és azon dolgozunk a jövőben is, hogy segítsünk azokat, akik vállalják a kettős életpályát. Őket támogatjuk többek között a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogrammal, amelyet ebben a tanévben is meghirdettünk.” – mondta az államtitkár.

 

Dr. Hankó Balázs a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára beszédében rámutatott: Nincs nagyobb megtiszteltetés, mint amikor hazánkat, nemzetünket képviselhetjük a világban! „Általatok ismerszik meg a nemzet, és kivívhatjátok a hazánk iránti tiszteletet. Ebben nekünk is felelősségünk van, hogy olyan környezetet, szabályozást és lehetőségeket teremtsünk meg nektek, ami a sportkarriereteket és egyetemi előrehaladásotokat is segíti. Ezért két és fél milliárd pluszfinanszírozást biztosítunk az egyetemi sportnak. Szeretnénk, hogy bizonyítsátok, a kettős életpályamodell működik.”

Az MVM Paksi Atomerőmű a kiutazó magyar egyetemi csapat szponzorának képviseletében Dr. Kovács Antal kommunikációs igazgató beszédében visszaemlékezett arra az időkre, amikor a társaságuk jó része két edzés között vidáman ment szórakozni, míg mások, őt is beleértve, a zárthelyi dolgozatokra, vizsgákra készült. „Akkor irigykedtünk, de amikor véget ér a sportpályafutás, jól jön, ha van a kezünkben egy diploma, ami a további életünkben nagy segítségünkre lesz. Irigykedem rátok, mert fantasztikus rendezvényre készültök” – mondta a sportolóknak.

 

A fogadalomtétel szövegét Pigniczki Fanni, a Károli Gáspár Egyetem hallgatója olvasta elő, aki ritmikus gimnasztikában képviseli hazánkat és aki majd Ágh György vízilabdázóval (Kodolányi János Egyetem hallgatója) együtt lesz a magyar egyetemi csapat zászlóvivője az EVJ megnyitó ünnepségén Kínában.

 

Az EVJ-t már kétszer halasztották el a COVID-járvány miatt (2021-ről, 2022-re, majd onnan 2023-ra, ezért van az esemény logójában mindenhol a 2021 évszám).

 

A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) 1959-ben rendezte meg az első Egyetemi Világjátékokat – korábbi nevén Universiadét -, melyen akkor még csak 985 sportoló vett részt, ez a szám mára megközelíti a 8000-et, mely az olimpia után a legnagyobb soksportos esemény. Az Egyetemi Világjátékokon idén 161 fős magyar delegáció vesz rész, melyből 113-an versenyzők, akiknek tizenkét sportágban – asztalitenisz, atlétika, evezés, íjászat, judo, kosárlabda, ritmikus gimnasztika, sportlövészet, taekwondo, úszás, vívás, vízilabda - szurkolhatunk július 28. és augusztus 8. között. Huszonöt hazai és négy külföldi felsőoktatási intézményből indulnak egyetemistáink. Magyarország a nyári Egyetemi Világjátékokról (korábban Universiadén) összesen 116 arany-, 93 ezüst- és 111 bronzérmet hozhatott haza.

0 Tovább

Köszöntötték a Világjátékok Magyar Csapat tagjait

Köszöntötték a 11. Világjátékokon részt vett magyar csapat résztvevőit. A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) eseményén, a Zsófia rendezvényhajón elhangzott, hogy a magyar szempontból minden idők legsikeresebb nem olimpiai sportágak multisportversenyére az egész nemzet büszke lehet. A magyarok 11 arany-, 7 ezüst- és 9 bronzéremmel zártak a játékokon. A magyar csapat tagjai emlékplakettet vehettek át a rendezvényen.

Dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke kiemelte: a magyarok sporttörténelmet írtak Birminghamben.  "Ezekre a sikerekre lehet építeni. A nem olimpiai sportágak képviselői erőn felül teljesítettek, és ezt meg kell ünnepelni” - fogalmazott az elnök.
Schmidt Gábor sportért felelős helyettes államtitkár a magyar sport erejét méltatta. „Ez egy nagyszerű csapatmunka eredménye volt. Mindenki beletette a maga munkáját ebbe a sikersorozatba" - tette hozzá Schmidt Gábor.


Az esemény záróakkordjaként az NVESZ elnöke és a helyettes államtitkár emlékplakettet adott át minden versenyzőnek.
A birminghami multisport-eseményen Magyarország a hatodik helyen végzett az éremtáblázaton.

0 Tovább

Ez volt minden idők legjobb magyar Világjátékok-szereplése

Két magyar bronz a zárónapon! Az egyesült államokbeli Birminghamben megrendezett 11. Világjátékok utolsó versenynapján a muaythai-osoknál Sándorfi Ajsa és Spéth Norbert is dobogóra állt, miután harmadik lett. Az elmúlt 10 nap záróakkordjaként pedig egy látványos záróünnepséggel véget ért a nem olimpiai sportágak multisport versenye, amelyen 112 ország több, mint 3600 sportolója vett részt. Magyarország 27 érmet gyűjtve 11 arannyal, 7 ezüsttel és 9 bronzzal várakozáson felül teljesítve, minden idők legsikeresebb magyar Világjátékok-szereplését produkálta.

Magyar szempontból sporttörténelmi éremszerzésekkel zárultak a versenyek Alabamában. A muaythai-osoknál soha nem volt magyar dobogós helyezett Világjátékokon, mi több, Spéth Norbert személyében először szerzett kvótát magyar ebben a sportágban, őt követte Sándorfi Ajsa. Mindkettőjük ellenfele vasárnap bejelentette, hogy sérülés miatt visszalép a kisdöntőtől, így mérkőzés nélkül zártak harmadikként.

A 67 kilogrammos Sépth Norbert az eredményhirdetés után kiemelte: megtisztelőnek tartja, hogy ő lehetett az első a sportágban, aki magyarként Világjátékok-kvótát szerez. „Az eredményemmel viszont nem vagyok elégedett. Jó formában érkeztem Birminghambe. Úgy gondolom, hogy előrébb kellett volna végeznem”- mondta a DVTK világbajnoki ezüstérmese, aki a döntőbe kerülésért vívott meccsen vitatott bírói döntéssel kapott ki.

Sándorfi Ajsa a női 60 kilogrammos kategóriában végzett harmadikként. „Az elődöntő után csalódott voltam, de azóta mindent helyre raktam magamban. Első évem a felnőttek között, és kijutottam a Világjátékokra, mi több: éremmel térek haza.” – összegzett Sándorfi Ajsa, aki az utolsó magyar éremszerző volt a 11. Világjátékokon.

Vargáné Andrejkó Edina csapatvezető így értékelte az elmúlt 10 napot: „Mindenki erőn felül teljesített. Ez nem csupán a sportolókra értendő. Az orvosi stáb, a csapatiroda, és a média team is sokat tett azért, hogy minden a lehető legjobban alakuljon. A 27 érem önmagáért beszél. A Nemzeti Versenysport Szövetség nevében mondhatom: büszkék vagyunk versenyzőinkre, hiszen minden idők legjobb magyar Világjátékok-szereplését produkálták. Az érmeseken kívül kiváló teljesítményt nyújtott mindenki, hiszen több pontszerzőnk volt”.

A Világjátékok szervezői még februárban jelentették be, hogy az eladott jegyekből származó bevételből támogatják az ukrán sportolókat. A záróünnepség előtti sajtótájékoztatón kiderült, hogy 54 ezer dollár gyűlt össze erre a célra. A sajtórendezvényen Szergej Bubka, az Ukrán Olimpiai Bizottság elnöke átvette, és megköszönte támogatást jelképező óriási csekket.  Az eseményen jelen volt Randall L. Woodfin, Birmingham polgármestere, és José Perurena, a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) elnöke is.

Magyarország az éremtáblázaton a 6. helyen végzett. Az rangsor élén a németek zártak, megelőzve az amerikaiakat. A 12. Világjátékok házigazdája 2025-ben a kínai Csengtu lesz.

A 11. Világjátékokon érmet szerző magyar sportolók:

-        Aranyérmesek

Aerodance csoport - Farkas Balázs, Hajdú Kata, Lőcsei Zoltán, Makranszki Anna, Ruzicska Vanessza, Ökrös Janka, Simon Zsófia, Szőllősi Panna

Aerobik trió - Bali Dániel, Mazács Fanni, Farkas Balázs

Maratoni kajak – Kiszli Vanda, sprinttáv

Maratoni Kajak – Kiszli Vanda, klasszikus táv

Uszonyosúszás – Senánszky Petra, 50 méteres uszonyos gyors

Uszonyosúszás – Senánszky Petra, 100 méteres uszonyos gyors

Uszonyosúszás - Holoda Péter, 100 méteres uszonyos gyors

Uszonyosúszás – Mozsár Alex, 400 méteres felszíni úszás

Vízi- és életmentés – Női 4X50 méteres akadályváltó (Senánszky Petra, Gyurinovics Fanni, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn és Ugrai Panna)

Vízi- és életmentés – Férfi 4X50 méteres akadályváltó (Szabó Szebasztián, Gyárfás Bence, Takács Krisztián, Balog Gábor és Giczi Mátyás)

Vízi- és életmentés – Férfi 4X50 méteres vegyesváltó (Szabó Szebasztián, Gyárfás Bence, Takács Krisztián, Balog Gábor és Giczi Mátyás)

-        Ezüstérmesek

Aerobik csoport – Bali Dániel, Mazács Fanni, Farkas Balázs, Szőllősi Panna, Lőcsei Zoltán

Aerobik vegyespáros – Bali Dániel, Mazács Fanni

Uszonyosúszás – Mozsár Alex, 200 méteres felszíni úszás

Uszonyosúszás – Varga Krisztina, 100 méteres uszonyos gyors

Uszonyosúszás – Női 4X100 méteres felszíni váltó (Suba Sára, Senánszky Petra, Károlyi Csilla, Varga Krisztina)

Karate – Tadissi Martial (67 kg)

Vízi- és életmentés – Női 4X50 méteres vegyesváltó (Senánszky Petra, Gyurinovics Fanni, Jakabos Zsuzsanna, Ugrai Panna és Verrasztó Evelyn)

-        Bronzérmesek

Maratoni kajak – Csikós Zsóka, sprinttáv

Uszonyosúszás – Bukor Ádám, 200 méteres felszíni úszás

Uszonyosúszás – Bukor Ádám, 400 méteres felszíni úszás

Uszonyosúszás – Varga Krisztina, 50 méteres uszonyos gyors

Uszonyosúszás – Károlyi Csilla, 200 méteres felszíni úszás

Ritmikus gimnasztika – Pigniczki Fanni, labda

Ritmikus gimnasztika – Pigniczki Fanni, karika

Muaythai – Spéth Norbert (67 kg)

Muaythai – Sándorfi Ajsa (60 kg)

(Világjátékok Magyar Sajtócsapat)

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Az utolsó napon is lehet magyar dobogós

További magyar érmekkel zárulhat a 11. Világjátékok. Két muaythai-os lehet dobogós. Magyarország 11 arannyal, 7 ezüsttel és 7 bronzzal az ötödik helyen várja a játékok utolsó napját.

A Világjátékok zárónapján két magyar érdekeltségű bronzmeccset rendeznek a muayhai-osoknál. Az egyesült államokbeli Birminghamben zajló multisport versenyen szombaton a 67 kilogrammos Spéth Norbert és a női 60 kilós mezőnyben Sándorfi Ajsa is kikapott az elődöntőben.

Spéth Norbert vitatott bírói döntéssel maradt alul, és mivel a Világjátékokon ebben a sportágban nem lehet óvni, így végül készülhet a bronzmérkőzésre. A magyar világbajnoki ezüstérmes kiválóság ellenfele az elődöntőben a súlycsoport thai világbajnoka, Anueng Khatthamarasri volt. „Magyarázkodni nem szeretnék, ilyen a sport. Szerencsére van még egy mérkőzésem, ez a bronzmeccs lesz, és igyekszem arra fókuszálni” – összegzett tömören Spéth Norbert.

Sándorfi Ajsa jól kezdett az amerikai Charlsey Maner ellen, de az elődöntő végére a hazai közönség előtt küzdő thaibokszos átvette az irányítást, és nyert. „Nem tudtam úgy irányítani a mérkőzést, ahogy szerettem volna, amerikai ellenfelem a maga javára tudta fordítani az elődöntőt. A bronzmeccsen egy angol lány ellen küzdök majd.” – mondta Sándorfi Ajsa.

A ju-jitsu openben az első helyen kiemelt Tereza Cordeiro de Souza, a földharc kategóriában, az 5. helyet szerezte meg, miután a negyedöntőt elvesztette a későbbi ezüstérmes ukrán Bogdana Golub ellen.

A fallabdás Farkas Balázs két meccset játszott szombaton. A vigaszági elődöntőben előbb a német Yannick Olmort győzte le 3-0-ra, a fináléban aztán az amerikai Cristopher Gordont verte ugyanilyen arányban. Farkas ezzel a 17. helyen zárt.

A tájfutóknál Sárközy Zsófia a középtávot teljesítette. A magyar induló az erdei versenyen a 17. helyet szerezte meg.

(Világjátékok Magyar Sajtócsapat)

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Elődöntőbe jutott Spéth Norbert

Spéth Norbert elődöntős a Világjátékokon. A DVTK többszörös világbajnoki érmes versenyzője a muaythai-osok 67 kilogrammos súlycsoportjának negyeddöntőjében tecnikai KO-val legyőzte az amerikai Travis Petralbát. Az elődöntőben a súlycsoport világbajnoka, a thaiföldi Anueng Khatthamarasri lesz.

A magyar klasszis elmondta, sikeres felkészülésen van túl, és jó formában érkezett a Világjátékok helyszínére. „Angliai és thaiföldi edzőtáborokban hangolódtam a Világjátékokra. Az amerikai elleni meccset végig kontroll alatt tartottam. Az elődöntő sokkal keményebb lesz. Legutóbb, amikor összecsaptunk a világbajnokkal, ő nyert. Igyekszem revansot venni” – nyilatkozta Spéth Norbert.

A fallabdázóknál Farkas Balázs a vigaszág elődöntőjébe jutott, miután magabiztos 2-0-s sikert aratott a cseh bajnok ellen. „A Martin Svec elleni meccset hamar befejeztem. Az első mérkőzésemen elszenvedett vereség megtette hatását. Rendeztem a gondolataimat, és örülök, hogy egy másik, magabiztosabb oldalamat is megmutathattam a játékokon.”

A tájfutóknál Sárközy Zsófia a sprinttávon a 22. helyen végzett, közben kiadták az íjászoknál – barebow kategóriában – a hivatalos végeredményt, eszerint Molnár József a 9. helyen végzett.

A versenyekre az elmúlt napokban több magyar sportvezető is kilátogatott. Dr. Reinhardt Ákos, az NVESZ Felügyelő Bizottságának tagja, a Sportállamtitkárság főosztályvezetője először vett részt Világjátékokon. „Eddig csak az íróasztal mögül, a számok szintjén érzékeltem a nem olimpiai sportágak sikereit. Jó volt ezúttal látni, hogy a magyar sporttársadalomnak milyen értékes egyéniségei versenyeznek a Világjátékokon. Nem beszélve csapatirodáról, az orvosok, a gyúrók és az újságírók munkájáról. Mindenki hozzátette tudását a csapategységhez” – mondta a főosztályvezető.   

Az egyesült államokbeli Birminghamben zajló Világjátékok 8. versenynapján 28 bajnokot avattak. Magyarország továbbra is előkelő helyet foglal el az éremtáblázaton, miután a Világjátékok Magyar Csapat 11 aranyat, 7 ezüstöt és 7 bronzérmet szerzett eddig, ezzel a 4. helyen áll jelenleg. A dobogós országok: 1. Németország, 2. Olaszország, 3. Egyesült Államok.

(Világjátékok Magyar Sajtócsapat)

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Magyarország tartja előkelő helyét az éremtáblázaton

Magyarország a hetedik nap után is megtartotta második helyét az éremtáblázaton a Birminghamben zajló Világjátékokon. Az Egyesült Államokban versenyző Világjátékok Magyar Csapat tagjai eddig összesen 25 érmet (11 arany, 7 ezüst, 7 bronz) szereztek. Az élen továbbra is a németek állnak.

Befejeződtek a küzdelmek a kick-boxosoknál. A 70 kilósoknál Boros Petra végül az 5., az 52 kilogrammos Pálfi Viktória pedig 6. lett. Hazánkat ezúttal egy íjász képviselte a játékokon. Molnár József a csupasz íj (barebow) kategóriában tizedikként fejezte be a versenyt.

Az ejtőernyős Verebes Gábor a canopy piloting versenyszámban speed-ben 24., accuracy-ben 23., freestyle-ban 21. distance-ben pedig 24. lett.

Dr. Mészáros János, a magyar csapat delegáció vezetője szerint várakozáson felül szerepelnek a mieink. „Korábbi nyilatkozataimban már említettem, hogy akár 20 érmet is szerezhetünk Birminghamben, jelenleg 25-nél tartunk. A tagszövetségeink egyre komolyabban gondolják a Világjátékokra való felkészülést, és egyre nagyobb a rangja ennek a multisport versenynek” – mondta a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) elnöke.

A 11. Világjátékok versenyei vasárnapig tartanak Alabamában. 

Fotók: Freschli József

Világjátékok Magyar Sajtócsapat

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Aerobikos arany és ezüst a 6. versenynapon

Továbbra is tart a magyar csoda a Világjátékokon. A magyar küldöttség 25 éremnél tart, ebből 11 arany. A multisport verseny hatodik napján két éremszerzést ünnepelhetett a magyar küldöttség.

Egy arany, egy ezüst szerdán. Az egyesült államokbeli Birminghamben az aerobikos trió Világjátékok-győztes lett. Bali Dániel, Mazács Fanni és Farkas Balázs látványos produkcióval érdemelte ki az aranyat, megelőzve az olaszokat és a románokat.

A trió tagjai kiegészülve Szőllősi Pannával és Lőcsei Zoltánnal, ezüstérmes lett az aerobik csoport versenyszámban.

Bali Dániel szerint a csoport fináléban becsúszott egy hiba, emiatt nem lett abban a versenyszámban is győzelem. „A triónál viszont kijött a lépés, és nagyon örülök, hogy Világjátékok-győzelmet ünnepelhetünk. Sokat dolgoztunk egy ilyen sikersorozatért, hiszen ne feledjük, hogy a játékok előtt a világbajnokságon is jól szerepeltünk – mondta a világbajnok és Világjátékok-győztes aerobikos.

Mazács Fanni a csapategységben látja a magyar aerobikosok sikersorozatának a titkát. „Igyekszünk mindenben segíteni egymást. Mindig van egy-két ember, aki pluszt tud adni a többinek. A csoportunk ezúttal egy ezüstös produkcióval rukkolt elő, a trióban pedig úgy gondolom, hogy egy katartikus élménnyel gazdagodtunk. Fantasztikus volt” – nyilatkozta az eredményhirdetés után Mazács Fanni.

Mindkét kick-boxos versenyzőnk kikapott első meccsén. Az 52 kilogrammos Pálfi Viktória lengyel, a 70 kilósoknál Boros Petra pedig szerb ellenféltől szenvedett vereséget.

A fallabdázók is bemutatkoztak. Chukwu Hannah, Szász Kincső és Farkas Balázs is elvesztette első meccsét. A legszorosabb meccset Farkas Balázs játszotta, ő a címvédő német Simon Rösner ellen kezdett, és végül kikapott 2-1-re.

Az íjász Molnár József sikerrel vette az első akadályokat a barebow-soknál. A selejtezőben, a jelöletlen távon ötödikként, a jelöltön pedig hetedikként lépett tovább.  

Az rg-s Pigniczki Fanni keddi két bronzérme után, szerdán buzogánnyal a 9., szalaggal 17. lett.  

A Világjátékok Magyar Csapat 25 éremmel (11 arany, 7 ezüst, 7 bronz) jelenleg az éremtáblázat második helyén áll.

(Fotók: Freschli József)

Világjátékok Magyar Sajtócsapat

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Aerobikos és kajakos arany Birminghamben​​​​​​​

Tizenkilenc aranyérmet osztottak ki az egyesült államokbeli Birminghamben zajló Világjátékokon kedden. Ebből a magyarok kettőt szereztek meg, előbb a kajakpályán, majd az aerobik versenyek helyszínén szólt a magyar himnusz. Magyarország az éremtáblázat második helyéről várja a folytatást.

Aranyérmes lett az aerodance csoport. A magyarok mögött a románok zártak másodikként, az azerieké lett a bronz. Az aranyérmes csoportot Farkas Balázs, Hajdú Kata, Lőcsei Zoltán, Makranszki Anna, Ruzicska Vanessza, Ökrös Janka, Simon Zsófia, Szöllősi Panna alkotta. „Nagyon sokat dolgoztunk ezért a Világjátékok-győzelemért. Hálás vagyok mindenkinek, hiszen mind a nyolcan kihoztunk mindent magunkból. És ez nem csupán a játékokra vonatkozik, hanem az egész felkészülésre” – mondta Farkas Balázs.

Aerobik vegyespárosunk minimális különbséggel lemaradt az aranyról. A Bali Dániel és Mazács Fanni duó 20.600 pontot kapott döntős produkciójára, míg a győztes brazil Lucas Barbosa, Tamires Silva páros 20.650 ponttal zárta a finálét.

Az aerobik versenyekkel párhuzamosan ugyanazon a helyszínen mutathatták be gyakorlataikat a ritmikus gimnasztikázók. Itt magyar szempontból sporttörténelmi siker született. Pigniczki Fanni ugyanis kétszer is dobogóra állt. (A Világjátékokon minden szeren eredményt hirdetnek). Az MTK Budapest versenyzője karika, illetve labdagyakorlata ért egy-egy bronzot. „Ezt még most sem merem elhinni. Sportpályafutásom, sőt a magyar ritmikus gimnasztika történetében fontos mérföldkő ez a Világjátékok. Mindkét gyakorlatom lehetett volna még jobb, de ne legyünk telhetetlenek” – összegzett boldogan Pigniczki Fanni, aki az első magyar rg-s, aki olimpiára és Világjátékokra is kijutott.

A kajakos Kiszli Vanda a rövid táv után a klasszikus maratoni távon is aranyérmes lett. Az Atomerőmű Sportegyesület hatszoros világbajnoka a dán Cathrine Rask-kal haladt sokáig az élen, végül az utolsó futásnál lehagyta, és megszerezte második aranyérmét. Az eredményhirdetés után kiderült, hogy Kiszli Vanda lesz „A nap versenyzője” a Világjátékok 5. napján.

„Meglepett, hogy engem választottak a nap versenyzőjének, ezen a napon is több bajnokot avattak a játékokon. Örülök, hogy a klasszikus maratoni számban is győztem, tetszett ez a felhajtás, különdíj átadásnál. Nem vagyok hozzászokva, hogy autógrammokat osztogatok, és nagyszínpadra szólítanak” – mondta Kiszli Vanda.

Csikós Zsóka ezúttal negyedik lett, a férfiaknál Noé Bálint pedig a 12. helyen végzett. A mezőnynek volt még egy magyarja: Gyökös Lajos japán színekben, a 10. helyen zárt.

A Világjátékokon eddig 61 ország versenyzői szereztek érmet. A magyarok a németek mögött 10 arannyal, 6 ezüsttel és 7 bronzzal az éremtáblázat 2. helyén állnak.

 Fotók: Freschli József

(Világjátékok Magyar Sajtócsapat)

0 Tovább

Senánszky Petra sporttörténelmet írt Birminghamben

Senánszky Petra a Világjátékokon átvette a Nap Versenyzője díjat! A világklasszis magyar uszonyosúszó az első olyan sportoló, aki két különböző sportágban ugyanazon a Világjátékokon aranyérmet szerzett.

A Debreceni Búvárklub kiválósága összesen három aranyérmet nyert az egyesült államokbeli Birminghamben uszonyosúszásban kétszer, vízi és életmentésben egyszer győzött. Ezen kívül mindkét sportágban egy-egy ezüstöt is begyűjtött.

Senánszky Petra a hétfői díjátadót követő nemzetközi sajtótájékoztatón elmondta, megterhelő négy nap van mögötte. „Erre számítottam. Az uszonyosúszásra többet készültem, vízi és életmentésben pedig tudtam, hogy kiváló társaim lesznek a váltóban, hiszen több olimpiát megjárt úszókról van szó. Nagyon örülök, hogy sikerült minden fronton a lehető legjobbat kihozni magamból.” – tette hozzá Senánszky Petra, aki Alabamából egyenesen a kolumbiai Caliba utazott, ahol 18-ától megrendezik az uszonyosúszó-világbajnokságot.

Fotók: Freschli József

(Világjátékok Magyar Sajtócsapat)

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum