Ha február, akkor NSSZ Gála! Nincs ez másképp idén sem: pénteken az előző év legjobbjait díjazta a sportszakma. A sportszövetségek szavazatai alapján a tornász Berki Krisztián és a kick-bokszos Dancsó Zoltán lett 2011 sportolója, megelőzve az úszó Gyurta Dánielt és a kenus Vajda Attilát.



A Gödöllői Királyi Kastélyban megrendezett ünnepségen "Az Év Utánpótlás sportolója 2011" kategóriában az öttusázó Kovács Sarolta és a búvárúszó Senánszky Petra holtversenyben végzett az élen, a kajakos Csipes Tamara lett a második, míg a harmadik helyre is két versenyző jutott: Németh Zsanett (birkózás) és Szegedi Döme (karate).

Az Év edzője díjat Pálvölgyi Miklós (öttusa) vehette át, a két második: Széles Sándor (úszás), Sajó Zoltán (karate), valamint a két harmadik, Vécsi Viktor (kajak-kenu) és Kovács István (torna) előtt. A sportvezetők mezőnyében is holtverseny alakult ki: első lett Schmidt Gábor (volt MKKSZ-főtitkár, NSK főigazgató-helyettes) és dr. Nyíri Iván (MBSZ elnök, a Búvár Világszövetség alelnöke). A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Molnár Zoltán zárt másodikként, Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára pedig harmadikként.

A sportújságíróknál hármas holtversenyben "Év Sportújságírója Díjat" vehetett át Kaszala Claudia (NSSZ Sajtószolgálat), Molnár Mátyás (Sport TV), és Bányász Árpád ([origo], Neo FM). A "Sportolók Egészségéért 2011" kategóriájában három kiváló szakember részesült elismerésben: Berka Imre, Dr. Babindák Elvíra és Dr. Lénárt Ágota. Életműdíjas lett a rádiós legenda, a 90 éves Szepesi György, valamint "NSSZ - A Magyar Sportért" Különdíjat kapott Ferjáncz Attila, az MNASZ örökös tiszteletbeli elnöke, és NSSZ elnökségi tag.

Dr. Gémesi György köszöntőjében kiemelte: ez a szakma díja, és remélhetőleg valamilyen formában tovább lehet ápolni ezt a hagyományt. Az NSSZ elnöke célzott ezzel arra, hogy a magyar sportirányítás teljesen átalakul. A többi sportot irányító civilszervezethez hasonlóan betagozódik a Magyar Olimpiai Bizottságba. "A Nemzeti Sportszövetség az elmúlt években az egységesség megteremtésén dolgozott, nem eredménytelenül. Az az integrációs tevékenység, amelyet az NSSZ elvégzett, nem volt hiábavaló. A jövő pedig csak rajtunk, azaz a magyar sporttársadalomban élőkön múlik." - mondta Gémesi.

Az Év Sportolója 2011:

1. Berki Krisztián (torna), Dancsó Zoltán (Kick-box)

2. Gyurta Dániel (úszás)

3. Vajda Attila (kajak-kenu)

Az Év Utánpótlás sportolója 2011:

1. Kovács Sarolta (öttusa), Senánszky Petra (búvárúszás)

2. Csipes Tamara (kajak-kenu)

3. Németh Zsanett (birkózás), Szegedi Döme (karate)

Az Év Edzője 2011:

1. Pálvölgyi Miklós (öttusa)

2. Széles Sándor (úszás), Sajó Zoltán (karate)

3. Vécsi Viktor (kajak-kenu), Kovács István (torna)

Az Év Sportvezetője 2011

1. Dr. Nyíri Iván (MBSZ-elnök, Búvár Világszövetség alelnök), Schmidt Gábor (volt MKKSZ-főtitkár, NSK főigazgató-helyettes)

2. Molnár Zoltán (MOB-főtitkár)

3. Altorjai Sándor (a Magyar Torna Szövetség főtitkára)

Az Év Sportújságírója 2011:

1. Kaszala Claudia, Bányász Árpád, Molnár Mátyás

2. -

3. -

A Sportolók Egészségéért 2011:

1. Dr. Lénárt Ágota

2. Dr. Babindák Elvíra

3. Dr. Berka Imre

Életműdíj

Szepesi György

"NSSZ - A Magyar Sportért" Különdíj

Ferjáncz Attila