Elindult a Közterületi Életmentő Program Budapesten! A kezdeményezés célja, hogy a fővárosban minél több közterületen legyen defibrillátor, amely baj esetén életet menthet. Hétfőn Budapest egyik legforgalmasabb pontján, az Erzsébet téren adták át a program részeként az első olyan készüléket, amely könnyen kezelhető, és ha baj van, akkor azon a környéken bárki számára elérhető.

A statisztikai adatok rémisztőek: Magyarországon naponta (!) 60-70 ember hal meg hirtelen szívleállás következtében. Ezért van szükség az ilyen kezdeményezésekre. A defibrillátorok a Sportime Magazin közvetítésével kerülnek a (K.É.P.) Közterületi Életmentő Programba.

„A közelmúltban Bécsben jártunk, ahol megnéztük, hogy az osztrákok egy ehhez hasonló programban mekkora eszközmennyiséggel rendelkeznek” – meséli Bezzegh Krisztián, a Sportime tulajdonosa. „Bécsben közel 500 defibrillátort helyeztek ki a közterekre, és az elmúlt 9 hónapban ezek segítségével 47 életet mentettek meg. Bízunk abban, hogy rövid időn belül Budapest is megközelíti az osztrák színvonalat.”

A Magyar Vöröskereszt hétfői akcióján Csabai Edvin, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatójának közreműködésével adták át a Közterületi Életmentő Program első defibrillátorát. Az esemény rendhagyó volt, mivel egy újraélesztést szimuláltak Budapest egyik legforgalmasabb közterén.