Senánszky Petra szenzációs világcsúccsal (1:45.29) világbajnoki címet szerzett a hódmezővásárhelyi 16. uszonyos és búvárúszó-vb második napján. Rajta kívül több érmet is begyűjtött a magyar csapat.


Senánszky és Stier (Kattints a képre a további fotókért)

Senánszky a 200 méteres uszonyos gyorsúszás döntőjében azt a saját világrekordját javította meg, amelyet a miskolci junior Eb-n úszott két héttel ezelőtt. Ebben a számban Stier Lilla is döntőben volt és remek teljesítménnyel bronzérmes lett.

"Természetesen kőkeményen hajtottam az első helyért, de nem gondoltam volna, hogy világcsúcsot javítok. Az utolsó hosszra rendesen elfáradtam, de a fantasztikus világrekord hamar elfelejtette velem a kimerültséget" - mondta a világbajnok.
Abban mindenki biztos volt Hódmezővásárhelyen, hogy lesz magyar érem férfi 800 méteres búvárúszásban, és hogy ez be is következzen arról Kanyó Dénes és Vilhelm Szilárd gondoskodott. Némi meglepetésre Kanyó érte el a jobb helyezést: a Világjátékok-bronzérmes versenyzőnk ezüstérmes lett, a szám világcsúcstartója pedig harmadikként zárt. Kanyó a 400 méteres uszonyos úszásban is fináléba jutott, ahol végül negyedik lett.
A férfi 50 méteres uszonyos gyorsúszásban is termett egy magyar érem: Szenes Mátyás bronzérmet szerzett. Az Egri BK versenyzője egy orosz és egy cseh versenyző mögött végzett harmadikként.
A férfi 1500 méteres uszonyos úszás fináléjában Dimák Dávid 4. helyen zárt, Németh Dávid pedig a szombaton úszott junior országos csúcsát megjavítva 5. lett.
A magyar válogatott vasárnap egy aranyéremmel, egy ezüsttel és három bronzéremmel zárta a világbajnokság 2. napját.

Eredmények

Férfi 50 méteres uszonyos úszás
1. Pavel Kabanov (Oroszország)
2. Mauricio Fernandez (Kolumbia)
3. Cesare Fumarola (Olaszország)
..25. Kövy Bence (Magyarország)
..31. Danyi Gábor (Magyarország)

Férfi 50 méteres uszonyos gyorsúszás
1. Alekszandr Ivantes (Oroszország)
2. Ondrej Borda (Csehország)
3. Szenes Mátyás (Magyarország)
..7. Keresztes Mátyás (Magyarország)

Férfi 800 méteres búvárúszás
1. Csi Cseng (Kína)
2. Kanyó Dénes (Magyarország)
3. Vilhelm Szilárd (Magyarország)


200 méteres uszonyos úszás
1. Valeria Baranovszkaja (Oroszország)
2. Jeon Ahram (Korea)
3. Vasilisa Kravcsuk (Oroszország)
..11. Debreczeni Hajnalka (Magyarország)
..19. Senánszky Flóra (Magyarország)

Női 200 méteres uszonyos gyorsúszás
1. Senánszky Petra (Magyarország)
2. Medeja Dzavakisvili (Oroszország)
3. Stier Lilla (Magyarország)

Férfi 400 méteres uszonyos úszás
1. Max Lauschus (Németország)
2. Stefano Figini (Olaszország)
3. Evgeny Smirnov (Oroszország)
4. Kanyó Dénes (Magyarország)
..11. Németh Dávid (Magyarország)

Férfi 1500 méteres uszonyos úszás

1. Olekszandr Odynokov (Ukrajna)
2. Stefano Figini (Olaszország)
3. Alexey Shafigulin (Oroszország)
4. Dimák Dávid (Magyarország)
5. Németh Dávid (Magyarország)

Fotó: Vörös Nándor