Négy számban indul a hódmezővásárhelyi uszonyos- és búvárúszó világbajnokságon Kanyó Dénes. A kétszeres Világjátékok-résztvevő, felszíni úszásban (200 m, 400 m) és búvárúszásban (400 m, 800 m) is megmérettetik a július 28-án kezdődő világversenyen.

 - Jó pár világverseny van mögöttem, de az idei vb-n való indulással nagy álmom válik valóra. Hazai medencében, olyan környezetben versenyezhetünk, ahol nagyon szeretik ezt a sportágat. Fantasztikus lesz - mondta a 35 éves sportember, akinek több tanítványa is indul a vb-n.
- A néhai edzőm, Gyémánt Imre bácsi is büszke lehetne a fiataljainkra. Minden erőmmel azon vagyok, hogy a saját edzéseimen kívül a tanítványaim a legjobb képzést kapják. Egyesületünk, a szegedi Muréna Úszó és Búvárklub 1972 óta minden világbajnokságon indíthatott versenyzőt. Idén velem együtt öten leszünk - mondta büszkén Kanyó.
- A felkészülés hajrájában vagyunk, úgy érzem, hogy a lehető legjobb formámat tudom mutatni a vb-n. Az edzések minden percét élvezem, és stopper is egyre jobb időt mutat. Bízom benne, hogy a válogatott, és a szervezők is jelesre vizsgáznak a 16. uszonyos- és búvárúszó világbajnokságon - tette hozzá a világbajnok.

A szegedi Muréna UBK kiválósága a 2009-es szentpétervári világbajnokságon 200 méteres felszíni úszásban lett aranyérmes, mindkét alkalommal, amikor kijutott a Világjátékokra, éremmel tért haza. 1997-ben a finnországi Lahtiban a 4X200-as váltó tagjaként ezüstöt, 2009-ben Kaohsiungban pedig 400 méteres felszíni úszásban bronzérmet nyert, az idei vb lesz a nyolcadik világbajnokság, amelyen elindul.
A hódmezővásárhelyi vb-n, 29 ország több mint 300 sportolója vesz részt, a magyar válogatottban pedig 24 versenyző kapott helyet.