A csütörtöki félmaratonnal befejeződött az idei Bécs-Budapest (BBU) ultrafutóverseny. A mezőny ezúttal rendhagyó módon Győr és Budapest között futott, az utolsó, csütörtöki etapon Budakesziről rajtoltak el a versenyzők. Budakeszin láthattuk többek között dr. Simicskó István sportért felelős államtitkárt, és a magyar kajak-kenu-válogatott több kiválóságát, élükön Storcz Botond szövetségi kapitánnyal, és Csabai Edvinnel, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatójával, akik a Kolonics György Emlékfutáson vettek részt. Ez a táv ugyancsak egy félmaraton volt. 

Az idei BBU-t összetettben a harmadik szakaszon is diadalmaskodó Steib Péter nyerte meg Bogár János és Tresó Gábor előtt. Csapatban a Dover nyelviskola lett első, megelőzve a Sashegyi Gepárdokat és a Mavir-Kóbor áram együttesét.

Halgas Csaba, a BBU ügyvezető igazgatója elmondta, az idei verseny rendhagyó, átmeneti volt, de már most készülnek a 2015-ös Bécs-Budapest ultramaratonra, amely a 25. lesz. „Jövőre a Bécs-Budapest ultramaraton 25 éves lesz. Elindult a vasfüggönytől és eljutott egy modernebb világba. Meg szeretnénk méltóképp ünnepelni, és vissza szeretnénk vinni a futóinkat arra az útra, amit nagyon szerettek. Tervezett útvonalunk 2015-re: Bécs, Sopron, Győr, Tata, Budapest" – mondta a Sportime Magazinnak Halgas Csaba.

(Sportime Magazin)