Szokatlan bringáscsapat kerekezett át Újbuda utcáin hétfőn délután azért, hogy a Telekom TeleBike rendszerén keresztül népszerűsítse a környezeti terhelés-mentes alternativ közlekedést.

Görög Zita és Váczi Gergő

Az Európai Unió országaiban a közösségi közlekedési rendszerek, intézmények, munkahelyek, lakóházak szolgálják a kerékpározókat, a tagállamok polgárai közül már ma is nagyon sokan indulnak munkába biciklivel, így járulva hozzá a környezetbarát, fenntartható közlekedéshez.  Magyarországon a hazai lakosság szemléletváltását tükrözve szintén évről-évre nő a kerékpárral közlekedők száma, hiszen a kerékpár alacsony helyigényű, relatív kis szerviz igényű közlekedési eszköz és rövidtávon a leggyorsabb, mert nem kell számolni a közlekedési dugókkal, a parkolóhely keresésre fordított idővel.

 

A Telekom TeleBike rendszere – melyet május óta működtet a vállalat az irodaházaik közötti közlekedés kiváltására – bár még csak tesztidőszakos, egyértelmű sikernek örvend.  Ezen a sikeren örömmel osztozott egy „spontán” tiszteletkörrel hétfő délután a vállalat vezetői és munkatársai körében Görög Zita, Odett és Puskás Peti, akik maguk is bringabarátok. Hasonlóan gondolkodnak a bicikli előnyeiről és ismertségük okán nemhogy nem bújnak sötétített szélvédő mögé, hanem életvitelük természetes része a városi kerékpározás és szívesen vállalnak szerepet az alternatív közlekedés népszerűsítésében.

 Pataki Róbert

„Kisgyerekes édesanyaként nagyon fontosnak tartom, hogy ahol csak tudok, tegyek a környezetünk védelmében, és ennyivel is tegyek a gyermekeim számára élhető jövőéért.”– mondta Görög Zita. Puskás Peti már akkor biciklivel járta a várost, amikor még jóval kevesebben közlekedtek két keréken: „Mobilabb vagyok biciciklivel, arról nem is beszélve, hogy napközben a városban ez a leggyorsabb közlekedési eszköz.” A fiatal énekesnő, Odett szerint pedig nincs az az alkalom, ahova ne lehetne két keréken érkezni: „Pár praktikus szempontot természetesen figyelembe kell venni, de bármilyen öltözék kompatibilis tud lenni a bringázással, akár a magassarkú is.”

 A Fenntarthatósági Média Klub képviseletében ült a nyeregbe Váczi Gergő, akinek a kerékpározás extrém formája sem idegen: „Kipróbáltam már a kifejezetten a belvárosra jellemző akadályokkal nehezített gyorsasági bringázást is, persze az egy egészen másik műfaj.  A hétköznapokban a bicikli bárki számára a legjobb alternatív városi közlekedési módszer.„ –  mondta.

 A kerékpározás előnyeinek felismerésével és azzal a ténnyel, hogy a fővárosban dolgozó telekomosok 10%-a minimum alkalmanként kétkerekű járművel jár otthonról a munkába, a Telekom májusban elindította a TeleBike szolgáltatást a vállalat dolgozói számára.

Jelenleg négy budai Telekom-irodaház közötti közlekedésre 40 kerékpár áll a rendelkezésükre és az első két hónapban több mint hétszázan, a lehetőséghez hozzáférők 20 százaléka utazott CO2 mentesen a munkamegbeszélésekre.

 

„Már az előzetes felmérések után is erősen hittünk a TeleBike sikerében. Most, másfél hónappal az indulás után a kerékpárok óriási népszerűségére és a kollegák visszajelzéseire alapozva  több kerékpár, több helyszín és így még több munkatárs bevonásán, valamint a szolgáltatás mögött álló rendszer további fejlesztésén is gondolkodunk majd.“ – mondta el Pataki Róbert, a Telekom üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese.