Elszenvedte első vereségét, de így is vezeti a tabellát a Goldwin Pluss a Nemzeti Strandlabdarúgó Ligában. A siófoki Beach Arénában zajló bajnokság második fordulójában a címvédő a Szász-Thermtől kapott ki, amely csak négy ponttal lemaradva áll a második helyen - tudósít a strandfoci.hu.


 
Az elmúlt hétvégén pihenő két újonc, a Keresztes Lovagok és a BMC Vasas átesett a tűzkeresztségen (bár a szigetváriak már rutinosnak számítanak homokon, az NSL-ben idén debütálnak), nem túl sok sikerrel: előbbi együttes egyetlen egyszer tudott nyerni, az angyalföldieket pedig még nem érte sikerélmény.
 
A harmadik kört egy hét múlva, július 20-22-ig rendezik, ugyancsak Siófokon.

Az Aloha Team együttese nyerte a Fonyódi PSE által szervezett amatőr strandlabdarúgó-tornát. A gólkirályi címig meg sem álló Sivák Péter vezérelte gárda minden ellenfelét legyőzve végzett az élen a hatcsapatos viadalon.

 
A dobogó második és harmadik fokán a hazai strandfociéletből jól ismert Sprint FC, illetve a Keresztes Lovagok végzett.
 
Az időjárás kegyes volt a résztvevőkhöz, hiszen a meccsek végig strandidőben, kellemes napsütésben zajlottak, a vihar csak az eredményhirdetést követően érkezett meg.
 
Amatőr strandlabdarúgó-torna, Fonyód
1.      Aloha Team
2.      Sprint FC
3.      Keresztes Lovagok
4.      PSE Fonyód
5.      Reform Ablak-Pergamen BST
6.      Levszki Zsófia Light
 
Legjobb játékos: Sasics Miroszlav (Levszki)
Gólkirály: Sivák Péter (Aloha Team)
Legjobb kapus: Varró Dániel (Sprint FC)
Legsportszerűbb csapat: Reform Ablak