Története során először nyerte meg a Nemzeti Strandlabdarúgó Liga küzdelmeit a háromszoros Grand Prix-győztes Goldwin Pluss csapata - olvasjható a stranfoci.hu -n. A lőrinci együttes megérdemelten végzett az élen, hiszen egyrészt remekül erősített, a volt Corrado-játékosok, így Ács Gábor, Biczi Gábor, Simonyi Gábor, Ughy Márk, valamint Angyalos András – a gárda nevéhez méltón – pluszt tudtak hozzátenni a játékhoz, másrészt 16 meccsükből 15-öt győzelemmel zártak.



Az a bizonyos egyetlen vereség speciel pont a vasárnapi döntőbeli ellenféllel, a Gyöngyössel szemben csúszott be még az alapszakasz 3. fordulójában, és a hevesiek arra készültek, hogy ismét bravúrt hajtsanak végre. Ábel Péter révén hamar vezetést is szereztek, ám aztán előbb Besenyei, majd Ughy is ollózott egy gólt, és mivel előtte az Egyesült Államokat is megjárt játékos egy szemfüles találattal is észrevétette magát, a Goldwin egy remek Csoszánszki-bomba ellenére jó pozícióból vághatott neki a hajrának. Közben tovább üldözte a balszerencse a gyöngyösieket, első számú kapusuk, Ficsór Dávid ugyanis szombati kiállítása miatt nem szerepelhetett a fináléban (azért a Digi Sport szakkommentátoraként így is jeleskedett!), helyettese, Borszéki Csaba megsérült, így a mindössze 19 éves Domonkos Ákosnak kellett beszállnia. Az ifjú hálóőr helyt is állt, de Fekete Tamás káprázatos szabadrúgásával ő sem tudott mit kezdeni, a Goldwin pedig ezzel bebiztosította győzelmét.

A bronzmeccsen a Siva-Mont háromgólos hátrányt dolgozott le a nagypályás Magyar Kupa-mérkőzése miatt több kulcsemberét nélkülöző Bonyhád ellen, de hiába: a büntetőpárbajban Kőrösi Zoltán hibázott, Jaksa Péter viszont nem, így a tolnaiak egy-egy GP-ezüst és bronz után az NB I-ben is felállhattak a dobogóra.

 

Nemzeti Strandlabdarúgó Liga,
Siófok - Nestea Beach Aréna

 

A 3. helyért

Bonyhád BFC – Siva-Mont Ugraiimre 4-3 (3-0,0-1,0-2,1-0 - büntetőkkel)

Gólszerzők (a rendes játékidőben): Tornyai (4.), György (8.), Dénes (8.), ill. Tóth Sz. (20.), Frank T. (25.), Kőrösi (35.)

 

Döntő

Goldwin Pluss – GYFBSK Medical Investment 4-2 (1-1,1-0,2-1)

Gólszerzők: Besenyei (10.), Ughy (17., 27.), Fekete T. (30.), ill. Ábel (5.), Csoszánszki (27.)

 

Különdíjasok

Legjobb játékos: Berkes László (Gyöngyös)

Legjobb kapus: Ledő László (Siva-Mont)

Gólkirály: Fekete Viktor (Goldwin Pluss) 22 találattal

Fair Play-díj: Szász-Therm SE