Kovácsik Levente és Szabó Norbert Ádám novemberben arra vállalkoznak, hogy egy speciális páros kajakkal keresztülevezzék az Atlanti-óceánt. Ezzel világelsőként kerülnek bejegyzésre, valamint Guinness bizottság által minősített rekordot állítanak fel. Céljuk, hogy Spanyolországból 6500 kilométert megtéve a nyílt óceánon keresztül, megállás és külső támogatás nélkül eljussanak a Karib-szigetekig.

 

„A világraszóló vállalkozás, avagy: FarFarAway- Túl az Óperencián!” projekt megvalósítói, Levente és Norbert 2013. szeptember 26-án, ünnepélyes keretek között mutatta be és avatta fel a Kele nevű hajót, amely több mint két hónapon át szolgál majd otthonként számukra. A hajó teste a magyar szabadalmú EasyPlank technológiával készült, így előállítása költséghatékonyabb volt, míg a hajótest csavarási ellenállása erősebb lesz. A hajó külső felét gyanta és szénszál szövet-rétegekkel vákuumozták.

 

 „Ennek köszönhetően még az acélnál is erősebb és rugalmasabb is lesz a hajó. A szénszál és a gyanta ugyanis úgy dolgozik együtt, mint az acél és a beton a vasbetonban. Ezt a folyamatot megismételték a hajótest belső felén, majd ezt követően ugyanígy a hajó felső részének a külső és belső felén is” – magyarázta Levente.

 

„A tervezés során a legfontosabb szempont a biztonság, a gyorsaság és csak utolsó sorban a komfort volt. A hajó kicsi. Ennek ellenére úgy kellett megtervezni, hogy 2 ember, 300 kilogramm étel, az összes technikai, ruházati és biztonsági felszerelés elférjen bennemondta Norbert.

 

A fiatalok a hajó avató-eseményen meséltek azokról a sikerekről és megpróbáltatásokról, amelyek a projekt közel egy évvel ezelőtti, hivatalos bejelentése óta történtek velük, köztük arról a nem mindennapi fizikai és lelki felkészülésről, amely elengedhetetlen a világraszóló vállalkozás sikeres teljesítéséhez. 

 

„Egy éve folyamatosan edzünk, általában egy héten hat alkalommal, az esetek felében napi kétszer is. Ebből az egyik egy kardió jellegű munka, a másik pedig a személyi edzőnk által előírt edzésforma – például futás, spinning, úszás-, vagy erőnléti edzés. Ezt egészítettük ki az edző által kitalált váratlan szituációkkal és alvásmegvonásokkal” – magyarázta Norbert.

  

 

Kérjük, hogy kövesse figyelemmel és vigye hírét a FarFarAway projektnek, hogy minél többen lehessenek részesei a két fiatal nem mindennapi vállalkozásának!

http://www.facebook.com/farfaraway.live

(Organic Communications Kft.)

Fotó: Pálfi Dániel Illés